A szülőföldi boldogulás programját a RMDSZ már jó néhány éve meghirdette, és elsősorban a kisebbségvédelmi keretek kijelölésében, biztosításában látta ennek lehetőségét. Mára azonban kiderült, többre van szükség.
Kelemen Árpád március elsején munka nélkül marad majd. A 49 éves géplakatos Székelyföldről ingázva egy brassói kisvállalkozónál dolgozik, aki a csökkenő megrendelések, a növekvő adóterhek miatt bezárja műhelyét. A minimálbérért dolgozó Árpád kilenc hónapig 450 lej (110 euró) munkanélküli segélyt kap. Utána semmit. Esélye pedig, hogy az év végéig új munkahelyet találjon szinte akkora, mint hogy ez idő alatt megüti a főnyereményt a lottón.
Munkanélkülivé válhat Ionuţ Costea is március elsejétől. Az állami tulajdonban lévő Eximbank elnökét azzal fenyegette meg Emil Boc kormányfő, hogy amennyiben nem csökkenti hússzorosan fizetését, leváltja. Ha a miniszterelnök megteszi, Ionuţ Costea 620 000 euró végkielégítéssel távozik. Azt írja elő ugyanis a bankár menedzserszerződése, hogy amennyiben 2012 szeptembere előtt menesztik, köteles az állam kifizetni a hátramaradt időre járó bérét egy összegben!
Ide jutott hát Románia! Azok, akik éveken át kevéske bérük viszonylag jelentős hányadát fizették be a munkanélküli alapba, kilenc hónapig könyöradománynak tartott támogatásból tengődhetnek. Azután már a munkanélküliségi statisztikákban sem jelennek meg. Ám ha valaki a hatalmi gépezet része, jól jár. Akkor is, sőt akkor igazán, ha inkompetens. Csak egy okos szerződést kell kötnie valamelyik állami pénzintézettel, intézménnyel, amelybe bele kell foglalni a végkielégítési összeget. Legalább hat számjegyűt. Euróban. Aztán lehetőleg semmit sem kell tennie, hogy minél hamarabb kirúgják. Ez esetben – Ionuţ Costea esetében – akkorát lehet kaszálni, amennyit egy átlagember kemény munkával 165 év alatt gyűjtögethetne csak be.
Történik mindez, miközben a kormány a közpénzek felelős elköltésének a szükségességéről, a költségvetés reformjáról szónokol. A Boc-kormány pártjai számára számos kockázatot rejt az állami költségvetés újraszabása. Talán a kisebbik kormánypártnak, az RMDSZ-nek – amelynek támogatóit nem a Costeák, hanem a Kelemen Árpádok körében kell keresni – mértékletességre és társadalmi szolidaritásra kellene biztatnia, felszólítania partnerét, a Demokrata Liberális Pártot – vélik a politikai elemzők. Akik szerint a jobboldali RMDSZ megpróbálkozhatna annak az elvnek az érvényesítésével, hogy a bürokratikus centralizmusnál, a folyamatos állami beavatkozásnál sokkal inkább megfelel a szociális piacgazdálkodás.
Az RMDSZ megalakulásában és kormányzati szerepvállalásában korábban fontos szerepet játszó Madaras Lázár azt mondja: „A szociális kérdések kiemelt kezelése ma legalább olyan fontos kihívást jelent az RMDSZ számára, mint a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem. Az RMDSZ egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a szociális kérdéseket a szőnyeg alá söpörje. Leghűségesebb és legnagyobb számú választói érdekeinek megtagadása ugyanis tömegbázisának elvesztését, a szervezet létét fenyegetné. Újra kell tehát fogalmazni a prioritásokat, a romániai magyar politikai elitnek vállalnia kell a megoldások keresését a gazdasági problémákra.”
Az erdélyi magyarság jövője politikai és gazdasági elemzők egybehangzó véleménye szerint nem csupán és nem elsősorban jogi, hanem mindenekelőtt gazdasági feltételektől függ. Mindenekelőtt a decens fizetést kínáló munkahelyektől.
