Budapesti tudósítónktól
Kedden az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést, s ez még akkor is meghatározó fontossággal bíró hír, ha a hét folyamán a büdzsénél jóval izgalmasabb témák tartották lázban a közvéleményt. A kormány eredeti terve szerint már a nyár elején elfogadtatta a jövő évi büdzsét, amelyet aztán több ízben átdolgozni kényszerült. A héten megszavazott változat 2,7 százalékos hiánycélt (szemben az eredeti előterjesztés 2,2 százalékával) tartalmaz, ami azért lényeges, hogy az ország mindenképpen kikerüljön az Európai Bizottság túlzott deficit-eljárása alól. A tervezett GDP-növekedés az elfogadott büdzsében 0,9 százalékos, az éves infláció 5,2 százalékos, a foglalkoztatottak száma pedig nem 2,2 százalékkal, hanem csak 0,7 százalékkal bővülhet, és a munkanélküliségi ráta 10,3 százalék helyett 10,8 százalék lehet.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet is a hét elején tette közzé egyik érdekes felmérését, amelyben a válaszadók a rendszerváltás óta regnált miniszterelnököket értékelték iskolai osztályzási rendszerben. Az általános vélekedés szerint minden egyes kormányfő közepesnél (hármas osztályzatnál) rosszabbul teljesített. Ami azért elég lehangoló.
Szomorú híre volt a hétnek az az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelent előkészítő anyag, amelyet a netdzsungelből az Index bányászott elő. Eszerint a javaslat szerint a kormányzat a nagy értékű gyógyszeres kezelések számának drasztikus csökkentését tervezi, ami (ha elfogadják a tervezetet) azt jelentené, hogy azok az áttétes rákos betegek, akiknek már csak néhány hónapjuk van hátra, első körben nem juthatnának hozzá az életüket nagy eséllyel meghosszabbító, modern gyógyszeres kezelésekhez. Azt, hogy ki kaphatná meg az életminőséget javító és élettartamot növelő kezelést, az orvosoknak kellene eldönteniük. Életről-halálról dönteni anyagi szempontok szerint – meglehetős ellenérzéseket szül emberekben…
Mint ahogy ellenérzéseket szült országszerte a felsőoktatás tervezett átalakítása is. Röviden összegezve: a kormány a múlt héten hozott döntése értelmében a következő tanévben csak mintegy tízezernyi egyetemi hallgató tanulmányait támogatná teljes egészében az állam, a többieknek részben vagy teljes egészében fizetniük kellene a tanulmányaikért. Ami, ha figyelembe vesszük, hogy a képzések ára szemeszterenként kétszázezer és egymillió forint között mozog, szakoktól és egyetemektől függően, nem nevezhető kifizethető összegnek egy átlagos család számára. Ezért a kormány azt javasolja a diákoknak, hogy vegyék fel a Diákhitel2 nevű kölcsönt, ami ugyan a tanulmányok folyamán megoldást jelentene a képzési költségekre, de a végzett diplomásra többmilliós adósságot róna. Amit aztán vagy visszafizet a majdani munkaadó vagy nem. Már ha lesz munka egyáltalán… De a hitelt így is, úgy is törleszteni kell. A döntést követően egyetemisták, középiskolások kezdtek demonstrálni szerte az országban, tanáraik támogatásával, követelve a korábbi keretszámok visszaállítását. S eleinte úgy tűnt, a kormány ebből nem tud jól kijönni: ha enged a követeléseknek és növeli a teljes államilag támogatott létszámot, az számára kudarc, ha pedig kitart a döntés mellett, egy hatalmas, nem mellékesen 2014-ben már szavazati joggal bíró tömeget fordít maga ellen, ami ugyancsak kudarc. A hét végén már az ellenzéki elhajlással nem vádolható Magyar Nemzet is arról írt szerkesztőségi kommentárjában, hogy valahogy korrigálni kellene a számokat. „ (…) az ingyenes felsőoktatási férőhelyek számának ez a szigorú csökkentése több ponton is szembemegy azzal a filozófiával, amely egyébként helyes, s amely a kormány legtöbb intézkedésének hátterében határozottan kimutatható. Az egyik az államadósság és általában az eladósodás elleni küzdelem fontosságának hangsúlyozása, a másik pedig a hazánk jövője szempontjából kulcsszereplő aktív rétegek részben támogatása, részben helyzetbe hozása” – írja Csermely Péter a lap tegnapi számában. S valamiféle visszakozás hallatszik ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének nyilatkozatából is, aki arra a kérdésre, hogy módosulhatnak-e a keretszámok, igennel válaszolt.
Közben kultúrfronton is megy a harc: 60 művész és újságíró írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amely a Műcsarnok lemondott igazgatója, Gulyás Gábor melletti kiállást fejezi ki. Gulyás azt követően nyújtotta be felmondását, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia hatáskörébe sorolta (többek között) a Műcsarnok szakmai felügyeletét (is). Fekete az utóbbi időben azon kijelentéseivel vívott ki magának a szakmainál jóval szélesebb nyilvánosságot, amelyek arról tanúskodnak (a nyilatkozat aláírói szerint), hogy nem ismeri a kortárs művészetek szakmai paramétereit, a 19. századi művészeteszményt követné, kormánybarát, hatalomkritikát el nem tűrő intézményt képzel el. A Magyar Művészeti Akadémia vezetőjének személye felettébb megosztó még a jobboldali eszméket valló értelmiségiek körében is, ami abból is kiviláglik, hogy az utóbbi napokban több jeles művész (köztük a Trafót igazgató, kanizsai Nagy József) kilépett az általa irányított szervezetből. Arról már nem is beszélve, hogy a szolidaritási nyilatkozatot is több, határozottan ugyancsak jobboldali kötődésű személyiség is aláírta.
Többek között az a Rockenbauer Zoltán is, aki eddig az MTVA kulturális műsorainak főszerkesztőségét irányította. A politikus, aki az első Orbán-kormány idején miniszterként dolgozott, le is mondott a tévében betöltött posztjáról, miután a héten újabb elbocsátási hullám kezdődött a közmédiában.
