Ez a járvány szociális forradalomhoz vezet! Nem valamelyik jelentéktelen baloldali lapocska címe volt ez, hanem egy olyan tekintélyesé, mint a Washington Post. (A spanyol baloldali El País címe csak annyit közölt: Bizonytalan helyzet Bolíviában.) A lap elemzője ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a járvány lezajlása utáni helyzet majdnem olyan lesz, mint amilyen az I. világháború után.
Kettős vonatkozásban is. Egyrészt a gazdaság (a nagy visszaeséssel, az egészségügy csődjével, a költségvetési hiányok megugrásával stb.) ugyanúgy romokban lesz, mint az I. világháború után volt. Másrészt beigazolódott a kormányok tehetetlensége. Mert a politikusok ígérnek fűt-fát és utána vagy megpróbálják teljesíteni vagy sem. Amikor azonban komolyra fordul (mint ahogyan a 2008-as válság kitörésekor is történt) kiderül, milyen kevés függ a kormánytól.
Az történt most is, hogy amíg a járvány le nem futott, semmit sem tehettek, sem a fertőzés fellobbanása és a fertőzöttek számának növekedése, sem a halottak számának növekedése ellen. (Csak zárójelben mondjuk el, hogy a jelek szerint a szerb kormány talált egy hatékony módszert: a legveszélyeztetettebbek, a 65 felettiek védelmét, mert az elhunytak átlagos életkora 64 év felett van. Ennek köszönhetően állandóan 50 százalékkal, később már 100 százalékkal kevesebb volt nálunk a haláleset, mint a hasonló vagy 25 százalékkal nagyobb népességű országokban.)
Evo Morales szimpatizánsa az egyik rohamrendőrrel diskurál, arra figyelmeztetve, hogy kötelessége tisztelni a bolíviai őslakosokat. Morales is az aymara indiánok leszármazottja (Fotó: AP via Beta)
Ezt a súlyos egzisztenciális kérdést csak azért említjük, mert most történt meg, hogy Bolíviában éppen ellenkezőleg a koronavírus lehetőséget adott legalább a szociális elégedetlenség fellobbanásával súlyosbított polgárháború elodázására. A járványra hivatkozva ugyanis elhalasztották a május 3-ára kiírt elnökválasztást.
Mert minden közvéleménykutatás azt mutatta, hogy Evo Morales pártjának, a Mozgalom a Szocializmusértnak a jelöltje az élen végezne az első fordulóban, és esetleg meg is nyerhetné a választást. (A párt csak később nevezte meg jelöltjét, ezért csak a párt jelöltjeként emlegetett politikus az első fordulóban 26 százalékot kapna, Luis Fernando Camacho ellenzéki vezető és Carlos Mesa volt köztársasági elnök 17-17 százalékával szemben. A magát ideiglenes elnöknek nyilvánító Jeanine Áñeznek csak 12 százalékot jósolnak.)
Már azért is, mert Morales ellen lehetett hangulatot kelteni, de ha Morales vívmányai kerülnek veszélybe vagy éppen a Morales által képviselt indiánok elleni hangulat kerekedik felül, akkor már másképp alakulnak az erőviszonyok. Így akár győzne Morales jelöltje, akár nem, könnyen megeshet, hogy a jelenlegi válságos helyzet polgárháborúba torkollik. Ennek megértéséhez röviden át kell tekintenünk mi is történt Bolíviában.
A válság azért robbant ki, mert Morales minden áron negyedszer is elnök akart maradni. Az örök személyes hatalom vágya nem bolíviai jelenség. A szovjet utódállamokban és másutt is még „örökletes”, apáról fiúra szálló elnökségek is vannak. Újabban azonban Európában is terjed a két mandátumnál hosszabb köztársasági elnök, miniszterelnök jelensége. Morales elveszítette azt népszavazást, amelyet második mandátuma utáni elnöksége érdekében írt ki. A legfelső bíróság azonban jogellenesnek mondta ki a mandátum korlátozását, ennek alapján indult és nyert harmadszor is. Amikor azonban a negyedik mandátumért indult, nem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát, annak érdekében pedig, hogy még se legyen második forduló „újraszámolták” a szavazatokat, hogy tíz százalékkal többet kapjon, mint a második helyen végző Mesa.
Az igazi kérdés azonban az: hogyan fordulhatott a hangulat a sokáig oly népszerű Morales ellen. Az még érthető hogyan lehetett ilyen hangulatot szítani. Itt ugyanis két dolog játszott közre. Egyrészt az, hogy Bolíviában van a világ egyik legnagyobb lítium lelőhelye. Ez a lítium hirtelen nagyon fontos lett, mert nélkülözhetetlen az új technológiákban, elsősorban az okostelefonokat és az elektromos autókat működtető elemekben. Kezdetben csak a kínaiak és a németek érdeklődtek, de az amerikaiak is bekapcsolódtak, amikor Trump „nélkülözhetetlen nyersanyagnak” nyilvánította a lítiumot. Mivel ebben Morales akadály, hangulatot kellett szítani ellene.
A külföldi befolyás azonban csak serkentette azok ellenállását, akik különben is Morales reformjai ellen voltak. Ebben benne van az szembenállás azzal, hogy Morales az első őslakos elnök, tehát hatalomra kerültek az indiánok. (Számukat különbözőképpen becsülik fel: 40-től 62 százalékig terjedő arányt emlegetnek, de a CIA Word Factbookja szerint a meszticek vannak 61 százaléknyi többségben.) Már elhangzottak indián ellenes jelszavak, de lényegesebb, hogy a gazdagabb tartományok, amelyekben több a fehér, lázadoznak a szegényebb országrészek segélyezése ellen.
Az igazi titok, hogy a tömegek fordultak Morales ellen. Mert az orosz cár vagy Ceaușescu sorsa mutatja, hogy a legkeményebb diktatúra is csak addig tart, amig a katonák hajlandóak a tömegbe lőnni. A tömegeknél pedig az a helyzet, hogy Morales alatt nemcsak a gazdaság nőtt átlag évi 4,2 százalékkal, a mélyszegénységben élők aránya is 60-ról 34 százalékra mérséklődött. A Le Monde Diplomatique francia havilap két egész oldalas cikke szerint éppen a középosztály megerősödése szült olyan réteget, amelynek számít a demokrácia szabályainak betartása. Ez azonban nem változtat azon, hogy Morales vívmányai elleni támadás polgárháborút váltana ki. Ennek eldöntését odázták el az elnökválasztás elhalasztásával.
