Az olimpiai bajnok tekvandós Márton Viviana lett az év legjobb európai ifjúsági sportolója. A 18 éves magyar versenyző az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat. Az európai olimpiai család a nyári sportágak képviselőinek versenyében találta a legjobb ifjúsági sportolónak Márton Vivianát. A Magyar Olimpiai Bizottság közleménye szerint öten szerepeltek a döntőben, Márton Viviana mellett Dominika Banevič litván breaktáncos, Manila Esposito és Helen Kevric olasz, illetve német tornász, valamint Felix Lebrun francia asztaliteniszező. A győztest pénteken hirdették ki. „Nagyon boldog vagyok, hogy nekem ítélték ezt a díjat. A gála maga gyönyörű volt, és nagyon nagy élmény volt részt venni rajta, a díjat megnyerni pedig hatalmas megtiszteltetés. Úgy érzem, ez az elismerés is az egyik eredménye annak a munkának, amelyet a testvéremmel, a szüleimmel, az edzőmmel és a csapatommal nap mint nap végzünk. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, megyünk tovább az edzésekkel!” – fogalmazott nyilatkozatában Márton Viviana.
A legjobb európai ifjúsági sportolónak járó Piotr Nurowski-díjat 2011-ben hozták létre, 2016 óta évente két elismerést osztanak ki, egy nyárit és egy télit. Márton Viviana az első magyar győztes lett. A hazai sportági szövetség a beszámolójában kitért arra, hogy a díj elnyeréséhez a párizsi olimpia ifjú bajnoknőjét a Magyar Olimpiai Bizottság 2024 decemberében terjesztette fel, amit a MOB Sportolói Bizottsága és Sportszakmai Bizottsága egyhangúlag támogatott. A helyezettek pénzdíjban részesültek, a győztes magyar tekvandós 15 ezer eurót kapott a díj mellé.
Vonatkozó hír, hogy Budapest lesz a házigazdája 2026-ban az EOC közgyűlésének.
