Tegnap Kishegyesen a Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) 16. Szabadegyetemen három érdekfeszítő előadást hallhattak a résztvevők. Az első vendégelőadó a vajdasági születésű Csernus Imre pszichiáter volt, aki előadásában azt taglalta, hogy miért nem találunk otthon megértő fülekre. Ezt követően Zeitler Ádám közgazdász, oktatási szakértő Merre tart az oktatás, mit hoz a jövő? címmel tartott előadást. Végezetül Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus Online érzelmek és az életünk című előadása következett.
Csernus Imre előadásába a közönség soraiban ülő fiatalokat is bevonta. Saját, valamint a résztvevők élethelyzetének megvizsgálásával, valamint az érzelmek kiváltásával próbált rávilágítani a problémákra.
− Az érzelmek kiváltására összpontosítok. Az érzelem olyan mint a villámcsapás, vagy mint a forró kályha, amire ha rátesszük az ujjunkat, vagy hirtelen elrántjuk, vagy rajta hagyjuk és jól megégetjük – hallottuk Csernus Imrétől. A verbális és a nem verbális kommunikációról is szó esett, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztéséről is beszélt az előadó.
− Szív nélkül élni olyan mint a vegetálás. A vegetálás az az, amikor az ember azt mondja, hogy minden rendben, de valójában hazudik saját magának. A vegetáló embereket arról lehet felismerni, hogy amikor kimondanak egy pozitív mondatot, a mondat végén nem mosolyognak. Az ember az életét kétféleképpen tudja eltölteni, vagy vegetál vagy él, itt és most – tanácsolta a pszichiáter a jelenlevőknek. Az előadást követően megkérdeztük a fiatalokat, hogy a hallottak után sikerült-e közelebb kerülni saját problémájuk megoldásához.
Kovács István, Zenta:
− Tetszett az előadás, erre is számítottam. Csernus Imre munkásságát nagy vonalakban követem. Megoldó kulcsokat fedeztem fel, amelyek kinyithatnak bizonyos zárakat.
Tóth Laura, Horgos:
− Teljesen meg vagyok elégedve az előadással, azt a stílust és előadásmódot hozta, amit vártam. A könyveit is olvastam. A problémáimra konkrét megoldást nem találtam, de felismertem azt az irányt, amin ha elindulok, megvalósíthatom önmagam.
Simon Iván, Óbecse:
− Nagyon érdekes volt az előadás, érzelmileg szerintem mindenkit megmozgatott, és tapintani lehetett a feszültséget. Mondhatom, hogy rátaláltam a problémák megfejtésére az előadás hallatán.
Berényi Bernadetta, Csantavér:
− Szeretném, ha a saját életembe is be tudnám iktatni az elhangzott gondolatokat. Az önkritikus gondolatokat kell gyakorolni, de nemcsak úgy, hogy elgondolkodok rajtuk, hanem úgy, hogy teszek is valamit annak érdekében. Mindannyian küzdünk bizonyos problémákkal, amelyekre megéri megoldást találni. Pozitív csalódásnak éltem meg az előadást, hiszen eddig a pszichológiát úgy tartottam, hogy csak olyan emberek nyúlnak hozzá, akik lusták ahhoz, hogy saját maguk vonjanak le konklúziókat az életükben. Ráismertem arra, hogy a lustaság nagy úr, és hogy én is szeretnék a tükör elé állni, de mindig kifogások mögé rejtőzök.
(Az eseményről képgalériát is találhatnak oldalunkon.)