A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Szelence táncegyüttese első alkalommal szerepelt a Néptáncantológia műsorán a Budapesti Operettszínházban. A rendezvényre pályázat útján jelentkeztek az együttesek videofelvétel elküldésével. Az antológia célja, hogy minél teljesebb képet adjon a Kárpát-medence néptáncmozgalmáról. A Néptáncantológia 2015 műsorán 13 táncegyüttes szerepelt, közülük két vajdasági, az óbecsei Szelence és a topolyai Cirkalom táncegyüttes. A február 20-án megtartott reprezentatív műsor keretében került sor a művészeti vezetői nívódíj és a Martin-plakett átadására is. A szekszárdi Bartina Néptáncegyesület vezetője, Matókné Kapási Julianna kapta a művészeti vezetői nívódíjat, a Martin-plakettet, immár a másodikat, a Szelence táncegyüttes érdemelte ki. A táncegyüttes Furik Rita és Richtarcsík Mihály A kútnál című, tardoskeddi táncokból álló koreográfiáját adta elő a reprezentatív műsorban.
A plakettet a csoport művészeti vezetői, Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna vették át Diószegi Lászlótól, a Martin György Néptáncszövetség elnökétől, a Néptáncantológia rendezőjétől. A Kisimre házaspárt arra kértük, hogy mutassák be az óbecsei táncegyüttest.
Anna: – 1994 őszén alakult az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben két néptánccsoport, egy gyerekcsoport és egy felnőttcsoport. Ez utóbbi, mivel csak lányokból állt, a Szelence nevet választotta magának, ami egy ékszeresdoboz, de ebben az ékszeresdobozban nemcsak a női kiegészítők, díszek lehetnek, hanem értelmezhetjük úgy is, hogy a néptánckincsünk, népdalkincsünk van benne, egy kincsestárháznak is felfoghatjuk a Szelence elnevezést. Mondom ezt azért is, mert úgy gondolom, hogy az időközben felnőtt táncosok is értékes emberek, sokrétűek, sok mindennel foglalkoznak, és ezt tudják kamatoztatni a táncegyüttesben is. 12 pár alkotja, de 26 tagja van az együttesnek, ők azok, akik a gyerekcsoportból felnőttek, vannak olyanok is, akik a kezdetektől fogva táncolnak folyamatosan.
Két éve ünnepeltétek fennállásotok huszadik évfordulóját. Mi jellemezte az első két évtizedet?
Árpád: – Az elmúlt húsz év arra kellett, hogy az együttes felnőjön, ennek eredményeképp jutottak el az antológiára is. Hatszorosan minősült együttes lett, az utóbbi 12 évben már kiválóan minősült együttes. Úgy szoktam mondani, hogy ahol újraindul a néptánctanítás, ott tíz év kell egy közösségnek ahhoz, hogy felnőjön, hogy legyen színpadi látványa, hogy sikeres legyen. Tehát, ha jó munka folyik egy együttesben, akkor tíz év, és ez a Szelencénél be is igazolódott, hiszen tíz év után kapták meg a kiválóan minősült címet, és azóta tartják is ezt a színvonalat. Ez a második Martin-plakettünk, mert a harmadik minősítőt követően kaptuk az elsőt.
Nem könnyű persze, ez minden együttesre vonatkozik, szorgalmas, kitartó és folyamatos munka szükséges, hogy el tudjon jutni pl. a Néptáncantológiára Budapestre, ahol az elmúlt év 13-14 legjobb produkciója mutatkozhat be.
Hogyan mutatnátok be a Szelence A kútnál című koreográfiáját?
Árpád: – Furik Rita és Richtarcsík Mihály tardoskeddi táncait mutattuk be. Mi nagyon szeretünk együtt dolgozni velük. Megtaláltuk a közös nevezőt az oktató és koreográfus párossal, ők a Felvidékről származnak, mi a Délvidékről, a szlávok között élünk, ez valahogy közös hangot üt meg. Jó gondolataik vannak, több produkciójuk is ott volt az idei antológián.
Anna: – Az a jellemzője ennek a tardoskeddi táncanyagnak, hogy nagyon finom, apró motívumokból tevődik össze, és tanulás közben vesszük észre mindegyik táncnál, hogy mi a különlegessége, ha azt mondjuk erre a táncra, hogy egyszerű, akkor nem mondunk igazat, mert pontosan az egyszerűségében van a nehézsége. Nagyon sok csalogatós motívumból áll, amihez viszont az szükséges, hogy bizonyos életkort megéljenek a táncosok, legyen tapasztalatuk csalogatásban, amíg ez nincs meg, amíg a fiatalok ezt nem tapasztalják meg, nem kezdtek el udvarolni tekintet, testtartás által, addig nem tudják tükrözni ezeket a mozdulatokat. A néptáncosok országos fesztiváljára mindig egy félórás szerkesztett műsorral kell menni, és már igyekeztünk előre gondolkodni, hogy milyen témája legyen a műsorunknak, a farsangtól a húsvétig tartó időszakot fogjuk bemutatni, ezért már az előző évben farsangi témát dolgoztunk fel, a húsvétot felölelő koreográfia keretében a kútnál találkoznak a lányok és a fiúk, és itt megtörténik a locsolkodás is. A nagyböjti időszak idejére falukerülő játékokból, karikázóból állítottunk össze egy műsorszámot.
A topolyai Cirkalom csoportban is meghatározó szerepetek van. Lehet-e párhuzamot vonni a két sikeres táncegyüttes között?
Árpád: – A Cirkalom az idén harmincéves, tehát már tizenöt éve tartja a felnőttegyüttes színvonalát, ez fontos a színpadi megjelenés szempontjából, kiállás szempontjából, már a megjelenés más hatást ad. A Cirkalom táncegyüttesben sok felnőtt ember táncol, a Szelence most jutott oda, hogy a fiatal felnőttek, felismerhető színpadi kiállással, rutinnal tudnak előadást tartani. Ennek apropóján szerettünk volna egy közös műsort is létrehozni, és ez most megvalósul. A március 15-ei műsorunkat közösen fogjuk előadni és szerkeszteni, tehát a Cirkalom és a Szelence táncosai, a Fokos és a Csalóka zenészei és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagjai lépnek fel benne. Március 13-án Topolyán, 14-én pedig Óbecsén lesz a műsor bemutatója.
Anna: – Más jellegű a próbarendünk a két csoportban, hetente háromszor próbálunk esténként a Cirkalommal, a Szelencével csak hétvégenként tudunk próbálni, a legfőbb szabadidejüket szentelik a fiatalok a próbáknak, délután egy órától vannak a próbák szombaton és vasárnap is, tehát nagy elszántság kell ahhoz, hogy a hétvégi szabadidejüket feláldozzák. Persze nem tartom kisebb rangúnak azt, hogy Topolyán hét közben esténként próbálunk, hiszen nagy elszántság kell ahhoz is. Szerintem mindegyik együttesnek megvan a maga jellemzője, erőssége.
Árpád: – Mi ismerjük ezeket az együtteseket, mindegyik egyéniség, ahogyan egyénként is egyéniségek, a tagoktól függ, hogy miben erősek, és miben kevésbé erősek. A csoportvezetők, a koreográfusok feladata, hogy ezeket az erősségeket meglássák az együttesben, és kiemeljék azokat, az esetleges gyöngeségeket pedig elfedjék. Igazán ez az együttesvezető dolga: mi az, amit kidomborít egy együttesnél, hogyan szerkeszti a műsort, milyen táncokból állítja össze a programot. Nagyon fontos a közönség szempontjából is, hogy a műsor sokrétű legyen mind viseletileg, mind zenei és táncanyagban, ugyanígy fontos az együttes számára, hogy olyan táncokat vigyen színre, amit abban a helyzetben a legmagasabb szinten tud bemutatni.
A Szelence ebben a pillanatban az értelmiség, az érett fiatalság ékszerdoboza, amiből ti sok mindent felszínre tudtok hozni?
Anna: – A táncegyüttes tagjai felnőttek, és mondhatjuk, hogy a vajdasági ifjúsági értelmiségi mozgalomban jelen vannak, sok mindennel foglalkoznak, tele vannak energiával és elszántsággal. Középiskolások, egyetemisták, pedagógusok, többen muzsikálnak is az együttesből, van, aki ének szakra jár, vannak, akik magyarországi táncművészeti iskolába járnak, vannak jó szavalók is. Sokoldalú csapat. Alattuk vannak már a gyermektáncegyüttesek, tehát példamutatók a gyerekek számára tömegességben és fejlődésben is.
A Szelence táncegyüttes tagjai:
Andruskó Karácsonyi Éva, Csábi Viktória, Cseszák Korcsik Anikó, Dancsó Ágota, Karácsonyi Gabriella, Lukács Sára, Molnár Kinga, Pásztor Antonella, Pásztor Tímea, Pozder Charlotte, Szabó Annamária, Szerda Zsófi, Vázmer Tímea, Brasnyó Tibor, Budimlity Ármin, Csernyák Hunor, Cseszák Balázs, Halápi Richárd, Kiss Vidor, Rókus Álmos, Szabó András, Szabó Róbert, Szerda Ákos, Szerda Balázs és Szerda Zsigmond.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
