2024. december 22., vasárnap

Újra lesz Magyarságismereti Mozgótábor

Könyvbemutató és táborismertető az óbecsei Népkönyvtárban

Kettős eseménynek adott otthont hétfőn délután az óbecsei Népkönyvtár díszterme: a Rákóczi Alapítvány képviselői könyvbemutatót tartottak, valamint ismertették az idei, 27. Diákok Határok Nélkül – Magyarságismereti Mozgótábor pályázati felhívását.

A szentmihályi Gulyás Viktória 2019-ben vett részt az említett táborban, azóta ő is tagja a 4335 főt számláló Rákóczi Családi Körnek. Viktória a táborban szerzett tapasztalatait és élményeit osztotta meg az egybegyűltekkel.

– Nagyon sok élménnyel gazdagodtam, és úgy gondolom, hogy életre szóló barátságok kötődtek. Olyan helyeken jártunk, ahova máshogy talán nem jutottunk volna el. Nagyon érdekes volt számomra, hogy mindazt, amiről magyar- vagy történelemórán hallottunk, a tábornak köszönhetően élőben is láthattuk. Sok helyen, sok táborban voltam, de valahogy ez mégis más volt mint a többi – fogalmazott Viktória, aki hozzátette, hogy az idén is több téma közül választhatnak a pályázó diákok.

Gulyás Viktória és Guzsvány Réka (Fotó: Kancsár Izabella)

Gulyás Viktória és Guzsvány Réka (Fotó: Kancsár Izabella)

Az óbecsei könyvbemutatón az érdeklődők megismerhették a Rákóczi Alapítvány kiadásában megjelent Friss hangok a perifériáról című esszékötetet. Egy esszépályázat eredményeként jött létre, olyan fiatalok, diákok és szakemberek írásait tartalmazza, akik nemzeti kisebbségben élnek Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Vajdaságban. A könyvet Guzsvány Réka, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának végzős mesterszakos hallgatója ismertette, aki a tábor vajdasági referense.

– Én 2015-ben vettem részt a Mozgótáborban, akkor már másodszor igyekeztem megpályázni a táborban való részvételt, mert nagyon sokat hallottam róla, hogy milyen jó, és milyen kiváló lehetőségek vannak. Az esszékötetben betekintünk a jövőbe és visszatekintünk a múltba. Ezek az írások Trianon 100. évfordulója kapcsán születtek, mivel ez a könyv egy 2020-ban meghirdetett pályázatnak az eredményeként jött létre. Megtudhatjuk, milyen hatással volt Trianon a szerzők életére, vannak-e következmények, pozitívabbak, negatívabbak a kilátások, és hogy mekkora esély van kisebbségben megmaradni – mondta Guzsvány Réka.

Fenyvesi Szilvia, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa elmondta, hogy megtisztelő volt számukra ennek a rendezvénynek a megszervezése, hiszen a diákok a könyvnek, valamint a tábornak köszönhetően közelebb kerülhetnek a magyarságukhoz, illetve az anyaország történelmének, városainak és értékeinek a megismeréséhez.

A kanadai Rákóczi Alapítvány és a budapesti székhelyű II. Rákóczi Ferenc Alapítvány három év kihagyás után idén ismét megszervezi a Magyarságismereti Mozgótábort. Határon túli magyar fiatalok jelentkezését várják, akik a magyarországi körút során egymással szoros barátságokat köthetnek, mélyebben megismerkedhetnek a magyar történelemmel, kultúrával és művészetekkel, valamint kölcsönösen megoszthatják egymással és közkinccsé tehetik az otthonról hozott kulturális értékeket, népdalokat, verseket és táncokat. A részvétel díjmentes, minden költséget (utazás, szállás, étkezés, belépők) a Rákóczi Alapítvány fedez. A pályázat benyújtásának határideje április 14.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gulyás Viktória és Guzsvány Réka (Fotó: Kancsár Izabella)