Télen fűt, nyáron hűt. Valamikor a lányok kötelező hozománya volt, manapság elvétve fiatal házasok nászajándéka. Hosszú évtizedeken át szolgál. Ez a hagyományos gyapjú- vagy tollpaplan.
Ma már kevesen áldoznak kézzel varrott paplanra, de sokan tartják nagy becsben a régieket. Ha gond adódik velük, felkeresik a paplankészítő mestert. Ilyenből napjainkban már csak elvétve akad néhány Vajdaságban. Óbecse községben valamikor szép számmal voltak, az egyik közülük Oroszlámos Éva volt. Lánya, Papp Dóra bő tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elsajátítja a mesterség fortélyait az édesanyjától.
Paplan készülhet gépi és kézi varrással is, de nagy különbség van a kettő között. A kézi paplankészítésnél nagyon ügyelnek például arra, hogy ne kerüljön pehely vagy toll a varrás alá, mert el tudja vágni a cérnát. Az ipari paplanoknál ezzel szemben a gép mindenen varr, tehát ha toll vagy pehely kerül a tű alá, akkor is. Ezek a varrások azonban szétfeszítik a varrást, és a toll elkezd szétcsúszni a kockák között. Az ilyen paplan idővel kényelmetlenné válik, és már nem is olyan jó hőszigetelő. Dóri szerint a legnagyobb különbség mégis abban van, hogy a kézzel varrott paplannak lelke van, hiszen annak minden öltése kiszámított, megtervezett.
– Egy kézzel varrott paplant kifejteni óriási munka, olló nélkül lehetetlen. Én azért is szeretek a régi paplanokkal dolgozni, mert a kifejtéssel együtt a varrás titkai is felsejlenek, látom, hogyan varrták el a végeit a paplannak, miként osztották el a mintákat, és látom a különbségeket a kezek között is – mondja Dóra.
Valamikor hozományként járt a lánnyal a kézzel varrott paplan és a párna, a szülők erre már a leánygyermek születésekor elkezdtek készülni, ez ugyanis státuszszimbólum volt. Selyempaplan pár évtizeddel ezelőtt még minden falusi házban volt, nagyon megbecsülték, és több generációt is kiszolgált. Dóra is leginkább a selymet szereti, bár használ damasztot és pamutot is. Töltőanyagként Dóráék leginkább gyapjút használnak.
– A mi töltőanyagunk fésült, azaz kártolt gyapjúból készül. Kártolással Szenttamáson és Topolyán foglalkoznak, itt a gyapjút szöges hengerrel farkasolják, azaz kifésülik. Ezután a habszerű gyapjút átviszik a hatalmas kártológépre, amelynek a hengerei a szövőgéphez hasonlóan egyenletes állagúvá szövik össze az anyagot. Ezt a fésült gyapjút használjuk mi. Akár tollat, akár gyapjút használunk, mindkettőből két és fél kiló megy egy paplanba. Ha a gyapjúpaplant szépen eligazítjuk, az úgy fog állni, de a tollpaplant sose tudod egy helyben tartani – meséli Dóra.
Alapvetően nem sokat változott ez a mesterség az elmúlt évtizedek alatt, bár valamikor a paplankészítők házhoz jártak dolgozni, és állva varrtak. Akkoriban nagyobb volt a választék anyagból, tűből, cérnából. Dóra a paplanvarráshoz használt cérnából is természetes anyagút (pamutot) használ, elszakítani kézzel az ilyet lehetetlen.
Dóra elbeszélése szerint így néz ki a paplankészítés folyamata: beállítják a főzött bükkből készült rámát a megfelelő méretre. A rámának két rögzített része és két mozgatható léce van, ezzel haladnak varrás közben a paplan közepe felé. Beleakasztják a rámán lévő kis szögekbe az anyagot, a kifeszített anyagra megy a gyapjú, aminek mindkét felét egy pálca segítségével megveregetik, és szinte a duplájára fölhabosítják, majd elegyengetik a gyapjút. Ezután pelenkát feszítenek ki a tetejére, hogy ne bújjanak ki az élesebb gyapjúszálak az anyagból. A pelenkára kerül végül a selyem, a vászon vagy a damaszt, ezeket kiméretezik, krétával megvonalazzák. Csak a varrás-előkészítés két ember négyórás munkája.
– A varrás technikája a következő: minden harmadik vagy negyedik öltés után háromszoros csomó jön, amit a gyűszű segítségével visszabújtatunk. Sokan azt gondolják, a paplan vastagsága miatt hatalmas tűkkel dolgozunk, de a mi tűink legfeljebb két centiméteresek, mert minél kisebbek, annál szebbek az öltések. A feszesség miatt az anyag szinte beszívja a tűt: ahogy várja alulról a bal kéz, küldi is már vissza, és várja a jobb kéz fölülről. Egy paplan elkészítése két ember számára is legalább 70 óra. Nehéz fizikai munka ez, a legnehezebb maga a beszegés, azaz a stafírozás, de nekem minden elkészült paplan egy élmény – állítja Dóra.
A múlt század elején nagyon divatos lett, hogy a paplan szélére gombokat varrtak, amire 15–20 centiméter szélességben vissza tudták hajtani a lepedőt, így maga a selyempaplan jóformán teljes egészében kilátszott. Ennek a típusnak a későbbi lenyomata a gombos szélű tükrös paplan. Ez az úgynevezett tükörágynemű úgy nézett ki, mint egy berámázott kép vagy tükör. Akinek tellett rá, hozományba is ilyet készíttetett. Régebben a kétszemélyes paplanok voltak a keresettebbek, ma már jobbára egyszemélyesek készülnek. Ha egyszemélyes paplan készült, rendszerint kék volt a férfié, piros a nőé, és a férfiaknak szögletes mintákat varrtak, a nők paplana virágmintás lett. Volt persze „uniszex” minta is, ilyen például a halpikkely vagy esernyőminta.
A kézzel varrott természetes anyagú paplanok rendkívül strapabíróak, hosszú évtizedeken át szolgálnak, és többször is fel lehet őket újítani. Dóra szerint a tisztán tartásuk is egyszerű: minden évben – nem a legnagyobb forróságban, inkább eső után, amikor tiszta a levegő – meg kell egy kicsit szellőztetni, tapsikolni őket. A paplan egyébként minden évszakban megfelelő választás: télen a hidegtől, nyáron a melegtől szigeteli el testünket, folyamatosan biztosítva ezzel a kellemes hőmérsékletet.
Dóráék sok paplant javítanak, főleg az idősebbek hozzák a régieket javításra, ilyenkor kifejtik, kimossák, átdolgozzák, kipótolják – szóval újjávarázsolják a paplant. Ma már hozományként nem szokás paplant a házasságba vinni, de egyre gyakoribb, hogy ifjú házasok nászajándékként kapnak paplant. Dóra, miközben kutatja és őrzi a paplankészítés hagyományát, igyekszik némi újítással is élni, új mintákat és technikákat keres. A munkába már az ő lánya is besegít, így jó eséllyel lesz, aki továbbviszi a paplankészítés családi örökségét.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
