Petrik Pál szabadkai születésű festőművészre és díszlettervezőre több rendezvénnyel is emlékeztünk/emlékezünk idén születésének 100. évfordulója alkalmából nem csak Szabadkán. A kiváló kísérletező művészről, a jövő héten nyíló szabadkai kiállításról, amelyen festményeit, rajzait, díszletterveit mutatják be, dr. Ninkov Kovačev Olga művészettörténésszel, a Szabadkai Városi Múzeum munkatársával beszélgettünk.
– A művész nálunk levő néhány értékes művét már láthatta a Zentai Városi Múzeum és a Topolyai Múzeum közönsége az ott megrendezett idei tárlatokon. Kutatásaink során pl. fény derült arra, hogy a Szabadkai Városi Múzeum művészeti gyűjteményében több olyan alkotás van a 60-as évekből, amely a topolyai művészteleppel kapcsolatos. Ezeket a műveket mutattuk be a topolyai múzeumban az idén Topolya városnapja alkalmából, s itt szerepeltek Petrik Pál-alkotások is. Tehát így fény derült a művész művésztelepi munkásságának egy részére is. Számomra az idei tárlatunk előkészületi munkálatai között a legtöbb időt és örömöt a színházi díszlettervező, illetve iparművészeti munkásságának kutatása jelentette. A Szabadkai Városi Múzeumban jövő héten rendezendő tárlatára a kollekciónkban őrzött művek mellé kölcsönöztünk képeiből a topolyai és a becsei művésztelep anyagából, illetve a Zentai Városi Múzeumból, az óbecsei Városi Múzeumból, a szabadkai Kortárs Galériából és a Városi Könyvtárból is, emellett természetesen magángyűjteményekből is válogattunk.
Mi az, amit ilyenkor meg kell mutatni a közönségnek, és hogyan lehet bemutatni a szabadkai festőművész opuszát?
– Amikor Petrik Pál 80. születésnapjára rendeztem tárlatot a Zentai Városi Múzeumban 1996-ban az ottani anyagot mutattam be, amiben a hangsúly Petrik zentai művésztelepi működésére és Tóth Thiell Margit műgyűjtő múzeumba került kollekciójára tevődött. Akkor derült ki a számomra például, hogy milyen nagyszerű kolorista volt Petrik. Sajnos, a megnyitón már nem tudott ott lenni a már beteg mester, s mire a tanulmányom megjelent, távozott az élők sorából. November 8-án hunyt el, s Szabadkán a Bajai úti temetőben van eltemetve. Az idén örömmel néztem a zentai Petrik-tárlatot, amely sok új képet vonultatott fel a már ismertek mellett, a teljesség igényével. Jó volt látni, hogyan látja a művészt egy másik művészettörténész. A jövő héten nyíló szabadkai tárlat koncepciója szintén retrospektív jellegű, de szeretnénk egyenrangúan bemutatni festészeti és iparművészeti, illetve színházi díszlettervezői munkásságát. Kisebb egységekben a közönség megismerheti Petrik Pál korai figurális festészetét, rajzait, érett korszakját jellemző kolorista kísérletezéseit, homokkal készült informel képeit, s egy kivitelezett szőnyegtervét is, s végül üveggel, s az üveg inspirálta műveit. Mindez egyenrangúan van jelen díszletterveivel, amelyek Szabadkán most válnak először kiállítás tárgyává. Petrik Pál a belgrádi Képzőművészeti Akadémia elvégzése után 1957-től 1978-ig, nyugdíjba vonulásáig, a szabadkai Népszínház díszletfestője, majd díszlettervezője volt. Most, a szabadkai tárlaton, 30 színdarabhoz készített díszletterve lesz látható, némelyikhez több változatban is, s csak néhányat sorolnék fel ezek közül: Háy Gyula Isten, császár, paraszt (bemutató: 1967-ben), Deák Ferenc Áfonyák (ősbemutató: 1969-ben), Zilahy Lajos Az imbroszi boszorkány (ősbemutató: 1970), F. Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonra (bemutató: 1976), B. Brecht Kurázsi mama (bemutató: 1975), Háy Gyula Mohács (bemutató: 1970).
A Szabadkai Városi Múzeumban nemrégiben vetítéssel egybekötött előadást tartott. Hogyan épült fel ez az előadás, mit tartott fontosnak mindenképpen megmutatni, elmondani a közönségnek? Miben más az – ha más – amikor szabadkaiaknak mesél szabadkai alkotóról? Mit jelent, mit jelenthet ma a szabadkaiaknak Petrik Pál és a művészete?
– Fontosnak tartottam tudatni az emberekkel városnapkor, hogy volt a városnak egy igen jeles festőművésze és díszlettervezője, aki az idén lenne 100 éves. A vetítéssel egybekötött előadáson az életmű fontosabb állomásaira világítottam rá, és párhuzamba állítottam a festészetét és díszleteit. A vetített példákon is lehetett látni, hogy Petrik a díszletek tervezésénél inkább festői, mint architektonikus eszközökkel dolgozott. Azt gondolom, hogy a szabadkaiaknak most az eddig háttérbe szorított iparművészetet is meg kell mutatni, s azokat az átjárható kapcsolatokat, amelyek több művésznél is párhuzamosan vannak jelen más-más területen. Ugyanúgy a Petrik Pál-életmű kutatásának és bemutatásának nemcsak képzőművészeti vonatkozása van, hanem helytörténeti is, hiszen a művész gyökerei Szabadkához kötik őt és családját. Tárlatunkon pl. szerepel édesanyja, édesapja – aki templomfestő volt, és egyik fia arcképe, fotók, dokumentumok. Itt hívnám fel a figyelmet két olyan kiadványra, amelyben helytörténeti adatok is vannak: Petrik Pál önéletrajza Múltam ösvényein címen jelent meg a szabadkai Életjel kiadónál 1989-ben, Petrik Iván önéletrajzi írása pedig magánkiadásban jelent Apám árnyékában címen. Hétfőn délután a Svetozar Marković Gimnázium magyar tagozatos diákjai tesznek már hagyományos látogatást a múzeumba, ahol Petrik Pál születésének 100. évfordulójáról és Oláh Sándor születésének 130. évfordulójáról emlékeznek meg a múzeumi szakemberek segítségével.
Petrik Pál szívesen kísérletezett különböző anyagok vászonra vitelével, például homokkal, üvegcserepekkel. Saját elmondása szerint is formabontó kívánt lenni. Mennyire, hova sikerült Petriknek eljutnia ebben a formabontásban, és abban az időben, amelyben ő alkotott, mennyire számított ez különlegesnek, a kortársak körében valóban formabontó alkotónak számított? Ezek a kísérletezések milyen plusz színt adtak az akkori festőművészetnek?
– Petrik Pál neve valóban összefonódik a nagy kísérletek korszakával. Ahhoz a vajdasági művészcsoporthoz tartozott, amely mindig újat keresett. Olyannyira, hogy egy időszakban vissza is szorította kolorista, festői alkatát és rajzkészségét. Elsősorban az informel művészet színterén jelentősek a művei nem csak vajdasági viszonylatban. A szabadkai tárlaton még egy informel szőnyegtervének kivitelezett változatát is láthatjuk. Például nagy hatással volt rá 1958-ban a Velencei Bienállén Antoni Tàpies művészete, amely az anyagokra koncentráló Art Informel mozgalomhoz kapcsolódott. E megközelítés gazdag textúrát eredményezett, s legfontosabb célja az anyag változékonyságának feltárása volt. Nagyméretű alkotásaiban szabadon használt kőzettörmeléket, földet és követ – olyan anyagokat, amelyek szilárdságot és tömeget érzékeltetnek. Petriket a különböző anyagok használatára, ismerésére a színházi munkája is serkentette. És talán éppen itt fogható meg a legjobban a két párhuzamos világban (képzőművészet és színház) való jelenlétéből adódó teljesen egyéni helyzete, amellyel ő élni tudott és mindebből pluszt alkotott.
