Horváth Emma érdemelte ki idén a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat. A Csáth Géza Művészetbaráti Kör vezetőjével, a vajdasági magyar kulturális élet fejlesztőjével versekről, szavalásról, találós kérdésekről beszélgettünk a díj elnyerése után.
– A szabadkai Életjel Irodalmi Élőújság 10 éves volt, amikor 1968-ban megalakult a Csáth Géza Művészetbaráti Kör Dévavári Dér Zoltán ötlete alapján. Ezt megelőzően három évvel kerültem az Életjel Irodalmi Élőújsághoz, és Dévavári Dér Zoltán azt mondta, hogyha már foglalkozom a gyerekekkel, legyen a gyerekeknek egy saját pódiumuk. Örültem is neki, mert az volt az elképzelésem, hogy nagyon szeretném a versmondást tanítani. Mindig is úgy gondoltam, hogy bármi is lesz a foglalkozásom, az életem egy részét erre teszem fel – mesélte nekünk Horváth Emma.
Mit jelent Önnek a vers?
– Számomra minden vers egy találós kérdés. Szeretem a találós kérdéseket. Nagyon izgalmas felfedni, látni és láttatni, hogy mi minden van az adott versben. Vagy olyan, mint egy finom kalács. Van benne mindenféle apró finomság, aszalt gyümölcsök, dió, mogyoró, és amikor beleharapunk, felfedezhetjük, hogy mi minden ropog a fogunk alatt. Én szeretném, ha a vershallgató közönség is ráérezne ezekre az ízekre, megéreznék és élveznék.
Élvezni. Ez kulcsszó a versmondásban?
– Igen, az. Ahogyan a megdolgozni érte is kulcsszó. Egy kiváló versmondói teljesítmény nem 2-3 nap munkája, hanem hónapok, vagy akár évek munkája is lehet. A verseket meg kell fejteni, meg kell érteni és meg kell dolgozni értük.
A versválasztás hogyan zajlik? Valószínűleg az is sok gondolkodással jár, hogy melyik szavalónak melyik verset válassza ki.
– Abszolút. Aki versmondókkal foglalkozik, annak állandóan figyelni kell őket. Van, amikor egy vers elmondása közben használt hangsúly dönti el, hogy melyik verseket, milyen típusú verseket kellene továbbra is mondania annak a szavalónak. Figyelni kell arra is, hogy egy szavaló ne kapja meg sem túl korán, sem túl későn a verseket. Fontos, hogy olyan vers találja meg a versmondót, amit a versmondó magáévá tud tenni. A versválasztás folyamatos munka. Állandóan verseket olvasok, különböző irodalmi folyóiratokat nézek át, a kortárs szerzőket is figyelemmel kísérem. Örülök, hogy például Halmai Tamást felfedeztem magamnak. Nagyon izgalmas a klasszikus szerzők repertoáron tartása mellett kortárs szerzőket is felvonultatni. Egy versmondónak, aki tényleg komolyan foglalkozik ezzel a műfajjal, annak kell, hogy legyen repertoárja, amely repertoár darabjait a szivarzsebből bármikor előhúzhatja és amely versek üzenetei örök érvényűek.
A díjátadón Önt is hallhattuk szavalni. Ady Endre: A szamaras ember című versét választotta. Miért erre esett a választása és ezelőtt mikor verselt közönség előtt?
– Zágrábi diákként elmentem egy Sinkó Ervin-estre, ahol Sinkó Ervin az ő Ady-emlékeiről beszélt. Megkérdeztem, hogy miért nem szabad Ady istenes verseit mondani. Ugye abban az időben ezt nem lehetett. Sinkó Ervin nem válaszolt rögtön, majd később – mintegy válaszul a kérdésemre – ajánlotta nekem A szamaras ember című verset. Nem ismertem ezt a verset, de elolvastam és néhány nap alatt meg is tanultam. Azóta is meghatározó számomra ez a vers. Nagyon komoly üzenete van, és technikailag – nagy szünetek, kiemelések – is kedvencem.
Hogy mikor szavaltam ezelőtt? Mintegy 2 éve meghívtak egy nyári táborba a Petőfi Irodalmi Múzeumba, a záróünnepségen pedig felkértek, hogy szavaljam el Ady Párizsban járt az ősz című versét. Én viszont ehelyett inkább A szamaras embert mondtam el.
Megfogalmazható, hogy milyen érzés szavalni? Mit érez olyankor?
– Az a jó, amikor az ember átengedi magát a vers hullámzásának. A versmondás egy másik világba való átlendülés. Ennek az érzésnek belülről kell jönnie, a tehetség is egy adott dolog, de a szép, tiszta versmondás szerintem tanítható, csak dolgozni kell rajta, figyelni, az élet apró rezzenéseit felfedezni a versekben. És ami még nagyon fontos, a nyelvnek a tisztelettel való használata.
Ezt mondja el a diákjainak is?
– Hogyne! De nem szónokolok, hanem munka közben beszélek erről. Az is jó, hogy sokat hallják egymást, egymástól is sokat tanulnak. Individuális foglalkozás a verstanítás, de a diákjaim belátják, hogy nem árt, ha fél órával előbb jönnek hozzám, mint amikor ők kerülnének sorba, hogy a társaikat meghallgassák – mondta el a beszélgetőtársunk, akitől azt is megtudtuk, hogy immár ötödik éve rendszeresen eljár, heti egyszer, a szabadkai Majsai úti iskolába is az ottani tanulókkal foglalkozni, a Ritka vendég című, évente megrendezendő műsorba pedig a korábbi versmondóit hívja vissza vendégszerepelni. Aztán az is megtörtént már, hogy a vendégszereplés után jó néhányan ottragadtak Emma tanárnőnél másodszorra is, és újra visszajártak szavalni.
