Nagyon ritka az, hogy egy több napig tartó fesztiválon ne essen az eső, és ez igaz a palicsi filmfesztiválra is. Szinte mondássá is vált, hogy nincs fesztivál eső nélkül. Az égi permetet persze idén sem lehetett megúszni, ezért a szerda esti versenyprogramot beköltöztették a városba, az Eurocinema moziba. Az új magyar programrész után, itt láthatta a közönség Ken Loach Az Öreg tölgy című alkotását is. Ez az eset is bizonyítja, hogy érdemes leellenőrizni az esetleges változásokat, a palicsi filmfesztivál közösségi oldalán ezeket közzé is teszik.
Az időjárás miatt másnapra halasztották a díjátadót is. Az idei Lifka Sándor-díjat, a fesztivált megnyitó Bogdan Diklić mellett, Andreas Dresennek ítélték oda, akinek a Rabiye Krunaz vs. George W. Bush, illetve Egy anya Geroge W. Bushsal szemben című nagy sikerű alkotását tavaly láthattuk a palicsi filmfesztiválon, majd pedig a mozikban is. A tegnapi déli palicsi sajtótájékoztatón a német rendező azon poénkodott, hogy nem tudja milyen érzés Lifka-díjazottnak lenni, mert még nem vette át a díjat, majd pedig beszélt a palicsi filmfesztiválról, a mozizás élményéről és a filmkészítésről is:
– Nagyon jó itt lenni a palicsi filmfesztiválon, kollégákkal, nézőkkel beszélgetni, filmeket nézni ilyen szép környezetben. Úgy gondolom, hogy az európai film most épp nincs jó helyzetben, az embereknek vissza kell találniuk a moziba és felismerniük a jelentőségét. A mozi egy találkozópont, nem csak a filmmel, hanem azokkal is, akik szeretik a filmeket. A mozizás élménye páratlan. Amikor otthon laptopról nézünk egy alkotást, akkor sok minden elvonhatja a figyelmünket, ki tudja, hányszor szakítjuk meg, mire a végére érünk. A mozi sötétjében szó szerint szembe találjuk magunkat a filmmel, és átadhatjuk magunkat a nézésének. Jó volt látni a városi moziban, hogy nagy volt az érdeklődés a vetítés iránt. Számomra is élmény volt, bevallom, hogy én egy nagy Ken Loach-rajongó vagyok, nekem az ő filmjei tökéletesek, különös érzékenységgel nyúl egy-egy témához. A filmkészítés számomra is egy kaland, nagyon jó érzés az, amikor a végére minden összeáll. Úgy vélem, hogy fontos gondolnunk a fiatalokra is, átadni a tapasztalatainkat, de utáni hagyni őket szabadon alkotni. Tegyenek többet és jobbat, mint mi. Nem kell félni a tévedésektől sem, a tévedések visznek előre – hallottuk Andreas Dresentől.
Tímár Gergely és Sopsits Árpád (jobbról) a palicsi sajtótájékoztatón (Fotó: Lukács Melinda)
A palicsi filmfesztiválon tavalyelőtt bevezették az ún. regionális Lifka Sándor-díjat is, amelyet értelemszerűen azok kapják meg, akik a régióban – a volt Jugoszlávia területén – nyújtanak kimagasló, filmhez kötődő teljesítményt. Az idei fesztivál fókuszába Észak-Macedónia filmjeit helyezték, a díjat pedig Nikola Risztanovszki macedón színésznek ítélték oda, aki a palicsi sajtótájékoztatón is jelen volt:
– Épp Szkopjében kávézgattam, amikor jött egy telefonhívás, hogy Lifka-díjat kapok a palicsi filmfesztiválon. Gyanús volt a dolog, megfordult a fejemben, hogy átverésről van szó, ezért azt feleltem, küldjenek erről hivatalos e-mailt is. Ekkor kiderült, hogy igaz, azután pedig arra gondoltam, hogy még több filmben kellene szerepelnem. Öt-hat évvel ezelőtt jártam már a palicsi filmfesztiválon és magával ragadott, hogy itt olyan emberekkel vehettem körbe magamat, akik nagyon lelkesek, elhivatottak és valóban szeretik a filmeket. Az ilyen közeg inspirálóan hat. A díj kapcsán pedig pont azt tartom fontosnak, ami miatt létrehozták, a regionális szintű elismerést – fejtette ki Nikola Risztanovszki.
Az Underground Spirit-díjat minden évben azoknak ítélik oda, akik kiemelkednek a független filmezés területén, egyedi filmes nyelvezetükkel, szerzői vagy kísérleti alkotásaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Az idei Underground Spirit-díjat María Canas spanyol multimediális alkotóművész kapta meg, akinek a filmjeiből megtekinthettek egy válogatást a nézők. A művésznő először járt Palicson:
– Nagyon örülök a díjnak, annak pedig kiváltképp, hogy itt lehetek. Megható pillanat volt a számomra látni azt, hogy a közönség jól fogadta a filmjeimet, többen ki is mutatták a tetszésüket. Őszintén megmondom, nem gondoltam, hogy lesznek nézők, mert sok filmet vetítenek a fesztiválon, széles körben híres és elismert alkotóktól, az emberek pedig nem lehetnek egyszerre több helyen. Emiatt is volt nagyon kellemes meglepetés, hogy a mozi nézőtere szinte teljesen megtelt. Külön öröm volt a számomra az, hogy fiatalokat is láttam a nézők közt, ami azt jelenti, hogy érdeklik őket a filmek. Hálás vagyok, hogy itt vetítik az alkotásaimat. Esélyt és lehetőséget kell adni a filmeknek, hogy mindjobban eljussanak a közönséghez. Ez a fesztivál nyújt egy kis oázist az experimentális filmeknek is, ami nagyon jó. Ezek főleg kis költségvetésű alkotások, gyakran filmkollázsok, ún. csináld magad filmek és Spanyolországban is nehezen jutnak el a nézőkhöz – hallottuk a művésznőtől.
Sopsits Árpád 2016-os filmje A martfűi rém óriási sikerre tett szert, a tizennégy Magyar Filmdíj közül kilencet kapott meg. A rendező ezúttal a Mellékszereplők című vadonatúj filmjével érkezett a fesztiválra, amelyet az új magyar filmek programrészben vetítettek. Ez a film annyira új, hogy csupán néhány fesztiválon járt csak, októberben lesz a bemutatója. Sopsits Árpád az alkotás társ-forgatókönyvírója is:
– A film készítése úgymond két részben zajlott. Először egy kollektív munkát szerveztünk, amelyben a kis stábunk, a teljes stáb részt vett. Megadtam bizonyos alappontokat és mindenki írt valamit azzal kapcsolatban. Ebből összeállítottam egy történetvázat, aminek alapján pedig Maruszki Balázs forgatókönyvíró barátommal megírtuk a forgatókönyvet. Ezt használtuk a forgatás során – tudtuk meg Sopsits Árpádtól.
A sajtótájékoztatón köszönthettük Tímár Gergely operatőrt is, aki a filmben is megjelenik, és akitől megtudhattuk, hogy számára nagy élményt és fontos tapasztalatszerzést jelentett a rendezővel folytatott munka.
Kik az életben a mellékszereplők?
A szerda esti vetítésen az Eurocinema moziban Sopsits Árpád legújabb filmjét, a Mellékszereplők című alkotást láthatták a nézők. A filmben három család élete kapcsolódik és fonódik össze egy tíz évvel ezelőtti, egyrészt tragikus ügy kapcsán. A történet minden főszereplőre megpróbál ugyanolyan hangsúlyt fektetni, azonban még így is érezhető, hogy melyik szereplőt állítják reflektorfénybe. A karakterek megismerésével az ő saját szempontjaikat, érveiket, érzéseiket is átérezhetjük. Maga a rendező is szerepel a filmben, aki Farkas Franciska tehetős, vállalkozó férjét alakítja. Sopsits Árpádot a film elkészítéséhez egy barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész képei inspirálták. Az alkotás személyes hangvételű, azonban lehet egyetérteni, vitatkozni, mérgelődni és kiábrándulni, hiszen a célja az, hogy különféle érzelmeket váltson ki. Ami igazán megfogja az embert, amikor elhangzik egy mondat Jászberényi Gábor karakterétől, amely kifejti, hogy mindenki más életében csak mellékszereplők vagyunk, de ha már a sajátunkban is ezt a szerepet játsszuk, az baj. A Mellékszereplők egy kevés szereplővel készített, fordulatokban gazdag, sok rejtett üzenettel tarkított, gondolkodásra késztető film.
K.K
