Nem mindennapi az, hogy valaki elindul Szabadkáról szerencsét próbálni a világba, az útja pedig a hollywoodi vörös szőnyeghez vezeti. Az sem, hogy valaki a sporton keresztül jut el oda, hogy filmrendező legyen. Márpedig Kőrösi Attilával lényegében ez történt.
Szabadkán született 1986-ban, országos szinten figyelemre méltó sporteredményeket ért el, és ösztöndíjat nyert az Oklahoma államban található tulsai egyetemre. A diplomázása óta Los Angelesben él és annak hódol, amit a legjobban szeret, az pedig a filmezés. Eddig főleg kisfilmeket rendezett, nemrég azonban megjelent a Live and Die in East LA, ami új kapukat nyithat meg számára. A film bemutatója a hónap elején volt Los Angelesben, azóta a cannes-i filmfesztivál keretében működő vásáron több mint húsz országnak adták el a vetítési jogot, hamarosan pedig a torontói filmfesztiválon is úgymond áruba bocsájtják.
A film egyik főszereplője Robert LaSardo, akit aligha kell bemutatni a filmkedvelőknek, hiszen számos filmben és tévésorozatban is láthattuk, ő a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb karakterszínésze, könnyen felismerhető arról is, hogy a testét rengeteg tetkó borítja.
Kőrösi Attila jelenleg is Los Angelesben tartózkodik, az online lehetőségek azonban a segítségünkre voltak abban, hogy interjúzzunk a filmről.
– A Live and Die in East LA egy krimi-thriller, és sokak szerint az egyik legmerészebb film, ami Los Angelesből jött. Egy kicsit olyan, mintha kereszteznénk Az utolsó műszak, a Kiképzés és az Ütközés című filmeket. Nem egy tipikus hollywoodi film, egyesek azt is mondták, hogy tartalmaz Buñuelre, Tarkovszkijra vagy Kuroszavára jellemző elemeket is, ezért nem csak az amerikai közönségnek lehet vonzó.
Kalandos volt elkészíteni?
– Nagyon is, három évbe telt, míg befejeztük, közben sok akadályt kellett leküzdeni. Egyszer az történt, hogy épp forgatási napunk volt egy stúdióban Los Angeles belvárosában, mindent előkészítettünk, ami cseppet sem volt egyszerű, erre a producer felhívott és közölte, hogy a stúdió az utolsó pillanatban lemondta a forgatásunkat. Kiderült, hogy Ridley Scottnak és a csapatának volt szüksége a stúdióra, hogy leforgasson egy drága reklámot. Gyorsan az autómba ugrottam és elhajtottam a stúdióig, ahol szerencsére pont összefutottam a stúdió tulajdonosával, aki egyébként izraeli bevándorló. Nagyon őszintén, tiszta szívből, szenvedéllyel beszéltem vele, ő pedig látta rajtam, hogy küzdök, hogy ez nekem ennyire fontos, és a végén Ridley Scott időpontját helyezte át. Ez egy hihetetlen élmény volt, hogy valakire teljesen ismeretlenül is hat a lelkesedés, a törekvés, és segítséget nyújt. Az ilyen élmények hajtanak arra, hogy tovább menjek. Mindegy mi jön, mindig is készen álltam megoldani a problémákat. A filmkészítés kicsit olyan, mint harcba menni, van a vezető és a csatatér, a mi esetünkben a rendező és a forgatási helyszín, és minden a döntésektől függ. Kétszáz emberrel dolgoztam a filmen, én írtam a forgatókönyvet is.
Meg is jelensz benne, és a korábbi filmjeidben is játszol...
– Igen, de többé nem fogok. Az én helyem a kamera mögött van, ott az én erőm.
Kőrösi Attila a film bemutatóján
Kőrösi Anita pedig a húgod, akit szintén láthatunk a filmalkotásaidban...
– Nagy örömömre szolgál, hogy együttműködhetek a testvéremmel, ő az egyik gyártásvezetőm is. Számomra nagyon fontos a család. Gyakran eszembe jut az édesanyám is, aki még azelőtt hunyt el, hogy Amerikába jöttem volna. Ő tanított meg arra, hogy mennyire fontos a törekvés, a kitartás, a kemény munka. Mindig arra biztatott, hogy a problémáim megoldásához kreatívan álljak hozzá és kövessem az álmaimat.
Az álmod pedig az volt, hogy filmrendező legyél Amerikában?
– Mindig is érdekeltek a filmek és ezt apámnak köszönhetem, aki nagy művészetkedvelő, a háborús időkben videokölcsönzőt tartott, úgyhogy éjt nappallá téve filmeket néztünk. Ezek nagy hatással voltak rám és befolyásolták a művészi kreativitásom. Amerika pedig azért érdekelt, mert ott készülnek a legnagyobb, legnépszerűbb filmek. Mivel azonban a családomnak se pénze, se kapcsolatai nem voltak, hogy Amerikába küldjenek, magam kerestem a lehetőségeket. Hallottam, hogy az amerikai egyetemek ösztöndíjakat kínálnak atlétaszakos hallgatóknak. Így azt gondoltam, lehetne belőlem futó, annak ellenére, hogy sose szerettem futni, sokkal jobban szerettem a focit. Gyorsan megértettem viszont, hogy a filmes szakmába az én utam a futáson keresztül vezet. Ezt az áldozatot meg kellett hoznom az álmomért, de sose akartam világbajnok lenni, csak elég jó ahhoz, hogy kiharcoljam az ösztöndíjat. Mindig is jobban szerettem tapasztalat útján tanulni. Az iskolában pénzügyi könyvelést is tanultam, hogy megismerhessem a filmkészítés üzleti felét is. Miután pedig 2011-ben lediplomáztam, szinte vakon repültem Los Angelesbe, anélkül, hogy bárkit ismertem volna ott, és akkor kezdődött el igazán a tapasztalat útján történő tanulás. Öt évig csiszolgattam a képességeimet, több rövidfilmet és egy kísérleti játékfilmet is készítettem, míg össze nem állítottam egy tehetséges csapatot, akik hittek az alkotói víziómban, de mégis inkább azt gondolom, hogy az energiámmal hatottam rájuk.
Milyen lett a Live and Die in East LA fogadtatása?
– A filmet 2020 februárjában fejeztük be, amikor kiütött a járvány, és nem tudtunk mihez kezdeni, nem tudtuk, mi lenne a megjelenés legjobb időpontja. Úgy döntöttünk, várunk egy ideig, közben sok producerhez eljutott a film és sokan kapcsolatba is léptek velem. Szinte szürreális volt a számomra, amikor befutott producerek is elkezdtek keresni, akik például a Vasemberen, a Ponyvaregényen vagy a Django elszabadul filmeken is dolgoztak. Az elmúlt két évben velük is együttműködhettem és tőlük is sokat tanulhattam. Fantasztikus érzés tudni azt, hogy kapcsolatban állhatok ilyen legendás producerekkel, sikeres emberekkel, mert nagyon nehéz filmet készíteni és azt népszerűsíteni is. Többen azt is mondták, hogy egészen egyedülálló eset vagyok a térségünkről abban, ahogyan eljutottam Amerikába és azóta már egy befutott filmet is készítettem. A forgalmazó annyira hitt a filmemben, hogy a Cannes-i filmvásárra küldték, ahol több mint húsz ország vásárolta meg. Az pedig, hogy a vörös szőnyeges filmbemutatót a Sony stúdiójában tartották meg, csak hab a tortán. Csodálatos élmény volt.
Most mivel foglalkozol?
– Három filmprojektem van folyamatban, az egyiket pedig nagyon szeretném egy kelet-európai országban leforgatni.
