A nyilatkozatok, hogy egy-két éven belül elkészül a szerb–magyar, magyar–szerb szótár, igencsak felvillanyozták azokat, akik hiányolják e kiadványokat. A vajdasági magyar közvélemény jelenleg az újvidéki Magyar Tanszék szótárbizottságának jelentésére vár, amely már valószínűleg nem nélkülözi a konkrétumokat sem. Mindannyian érdeklődve várjuk, a magyar és a szerb államfő – ígéretéhez híven – milyen lépéseket tesz és mikor, hogy előmozdítsa a szótár-ügyet.
Közben persze mindannyian azokat faggatjuk kíváncsian, akiknek van szótárkészítési tapasztalata: ezért hívták meg a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra dr. Kontra Miklós egyetemi tanárt, az MTA Nyelvtudományi Intézete Élőnyelvi Kutatócsoportjának vezetőjét, aki társszerzőként, munkatársként közreműködött szótárak készítésében. Előadása után alkalmunk nyílt beszélgetni, először is azt kérdeztük tőle, véleménye szerint milyen a jó szótár.
– Az a jó szótár, amelyik egy meghatározott közönség számára készül – hangzott a határozott válasz –, tehát jó szótár egy szerb–magyar szótár abban az esetben, ha a szerbiai magyarok számára készült, és megfelelő egy másik szerb–magyar szótár akkor, ha a szerbül megtanulni óhajtó magyarországiak számára készült. Nincs olyan szótár, amely mind a két közönséget egyformán jól ki tudja szolgálni. A vajdasági magyarok valamilyen szinten ismerik a szerb nyelvet, a magyarországiak viszont egy szót sem tudnak szerbül, tehát másmilyen ismeretekre is szükségük van, olyanokra, amelyekre a vajdasági magyaroknak nincs, ezért nem lehet olyan szótárt készíteni, amely mindkét közönség igényeit egyformán jól szolgálná. A 8–18 éves korosztálynak másfajta szótárra van szüksége, mint a felnőtteknek. Sőt, lehet, hogy kellene egy szótár a kisebbeknek és egy másik a középiskolás korosztálynak. A gyerekeket egészen más érdekli, a nyelvekhez is másként viszonyulnak, még csak most tanulják azt, amit a felnőttek automatikusan, gondolkodás nélkül használnak. Mindenki, aki szótár-ügyben nyilatkozik és nem említi meg, hány éves használóknak szán egy szótárat, jóindulatú tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot.
A számítógép térhódítása meggyorsítja-e és mennyire a szótárkészítő munkáját?
– Átalakult a szótárszerkesztés minden fázisa, de nem hiszem, hogy lényeges időbeli rövidülés történt volna. Ha mégis, akkor silány munkát produkálnak a szótárkészítők. Ugyanis a szótárat meg kell tervezni – milyen közönségnek szánják, mi kerüljön bele, mi maradjon ki stb. A szótáríró csoportot ki kell képezni, össze kell szoktatni és kenyérhez juttatni mindaddig, amíg elkészül a szótár. A szótár koncepciójának elkészítésétől a kinyomtatott szótár kötéséig bezárólag kell a csoportnak együttműködnie. A számítógép hiába gyorsít meg, tesz jobbá sok munkafázist, vannak megspórolhatatlan dolgok: a számítógép a szótáríró szakmai tudását nem helyettesítheti. A szótárkészítés egy tudományosan megalapozott szakma, nagyjából annyi befektetés szükséges a szótáríró kiképzéséhez, mint amennyi egy biológia- vagy magyartanár kiképzéséhez.
Ha történetesen a szerb–magyar, magyar–szerb szótár készítésében szerepet kapna, mit csinálna, hogyan kezdene hozzá?
– Először is megkeresném azokat a potentátokat – politikusokat, üzletembereket vagy másokat – akiknek hihető szándéknyilatkozata lenne arra nézve például, hogy a szótárírói csoportot a munka elvégzése alatt az előre elfogadott feltételek szerint működtetni fogják.
Egy középszótár elkészítése megközelítőleg hány évet vesz igénybe?
– Erre nem lehet jól válaszolni, mert nagyon sok változó van. Ha van 10 kiképzett szótáríró és 5 évre szavatolt fizetés számukra, akkor feltehető a kérdés: elvárható-e tőlük, hogy egy 40 ezer szócikket tartalmazó szótárt elkészítenek, elvárható-e tőlük, hogy átdolgozzák a szerb–magyar szótárt, úgy, hogy kiszedik azt a 15–25 százalékot, amely az évtizedek alatt idejét múlttá vált és beraknak a helyére kurrensebb, hasznosabb anyagot. Ahány közelítés, annyi munkaterv – és annak megfelelő időigény.
Az, hogy a két államfő találkozóján szóba került a szótár, vajon előmozdítja az ügyet?
– Ezt nem lehet tudni. Bár szerintem akkor segítené elő igazán az ügyet, ha arról lenne szó, hogy a két államférfi, amikor ilyen kijelentést tesz, annak a birtokában teszi, hogy szótáríráshoz értő szakemberekkel tanácskozik, és ezektől kapna egy vagy több olyan alternatív tervet, ami konkretizálná, mit jelent az, hogy újítsuk fel a szerb–magyar szótárat, vagy mit jelent az, hogy csináljunk végre egy szerb–magyar szótárat a vajdasági iskolás gyerekeknek, mennyibe kerül, mi szükséges hozzá. Biztos, hogy egyik államfő sem lesz olyan sokáig hivatalban, mint amennyi időre szükség van ahhoz, hogy egy ilyen szótár elkészüljön. Az a felelősségteljes nyilatkozat, amelybe az is be van kalkulálva, hogy az ő nyugdíjas elnöki éveik alatt is működni fog az, amit elindítanak. Óva intek mindenkit, aki azt hiszi, az ilyen nyilatkozat tartalma hivatali ciklusideje alatt megvalósítható. 7–8 év csak akkor elég idő, ha jól képzett lexikográfusok, rendes fizetésért készítik a szótárat, egyébként nem.
,,Kimaradtunk” az értelmező szótárból
Kontra Miklós egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótár 2003-ban megjelent második, átdolgozott kiadásából kimaradtak a Vajdaságban használatos, de Magyarországon vagy más vele szomszédos országban ismeretlen magyar szavak, szójelentések. Természetesen arról kérdeztük, miként lehetséges ez.
– Erről csak közvetett információval rendelkezem, csak a történet elejét tudom: 1994-ben Pusztai Ferenc kollégám nyáron Egerben, a magyar nyelvészkongresszuson előadást tartott a Magyar Értelmező Kéziszótár tervezett felújításáról. Többen azon a véleményen voltunk, szükség van a határon túli magyarok szavainak és szójelentéseinek szótárazására is, ő úgy érezte, nem jött még el az idő. Ősz elejéig sikerült elérnünk, hogy Pusztai tanár úr gondolkodása e tárgyban megváltozzon, és elkezdődött a határon túli szóanyag gyűjtése, átvizsgálása, megrostálása, abból a célból, hogy legalább szimbolikus mértékű reprezentációja legyen a határon túli magyar nyelvnek is. Amikor egy évtizeddel később, 2003-ban megjelent a Magyar Értelmező Kéziszótár második kiadása, abban volt néhány száz olyan felvidéki, kárpátaljai, valamint romániai szó és szójelentés, amely Magyarországon ismeretlen. Nem volt benne egyetlen vajdasági sem. Pusztai Ferenc kollégámnak még a '90-es években javaslatot tettem, hogy a különböző régiókban, így Vajdaságban is kiknek írjon levelet, hogy e munkálatokba be szeretné kapcsolni őket, de vajdasági válasz nem született. Az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki kollégák elkezdték küldeni a próbacikkeket, Vajdaság lekésett erről. Az, hogy más, az egész Kárpát-medencei magyarságra vonatkozó kutatásokba, akciókba mennyire tudták a vajdasági nyelvészeket bevonni, változó képet mutat, nem akarom és nem is tudom részletesebben elemezni, de az biztos, a szótár esetében a többi régió nyelvészei azt mondták, szívesen közreműködnek, a vajdaságiak viszont nem éltek a lehetőséggel.
