Pacskovszky József a családi kötelékekről forgatott filmet, amelyet az Európai Filmek Palicsi Fesztiváljának Új magyar filmek programrészében láthattunk. A vágyakozás napjai című film fekete-fehér technológiával készült. Eredetileg nem így tervezték, de végül úgy gondolták, hogy ezzel a módszerrel tovább erősítik a távolságtartást, amely erősen jelen van a filmben. Az alkotásban Schefcsik Orsolya egy néma lányt játszik, aki bejárónőnek áll egy gazdag családhoz. Szerepére készülve sokat állt a tükör előtt, és a mimikáit, gesztusait gyakorolta, mert az volt a célja, hogy arckifejezései a nézők számára is érthetőek legyenek. A budapesti lánynak valójában ez az első filmje.
Hogyan és mikor kerültél a filmvilágba?
– Hétévesen az Operaház gyermekkarában énekeltem. Sokszor álltam színpadon, és szerettem is szerepelni. Az éneklést végül abbahagytam. Nem rossz a hangom, de nem is különleges, ezért elvesztettem a motivációt. Később elkezdtem a prózák irányába kacsingatni. A gimi közelében drámatagozat is működött, és arra vitt az utam. A gimis évek alatt is rengeteget szerepeltem színpadon, fesztiválokra jártunk és ez a világ továbbra is tetszett. Felvételiztem Budapesten meg Kaposváron a színművészetire, de nem vettek fel. Utólag már nem bánom, a színészvilág ugyan fantasztikus, de eléggé bizonytalan. Földhözragadtabb embernek tartom magamat. Azóta beiratkoztam a gyógypedagógus–logopédus szakra, másodéves vagyok, de közben lehetőséget kaptam a szereplőválogatáson, és így kerültem végül a filmbe.
Mi késztetett arra, hogy jelentkezz a válogatásra?
– Egy nagyon kedves barátom felhívott, és képtelen voltam neki nemet mondani. Ennyi történt csupán, engedtem a rábeszélésnek. Eleinte nem tartottam jó ötletnek, mert elég nehéz az egyetem, de utólag nem bánom, hogy így döntöttem. Furcsa és fantasztikus érzés filmben szerepelni.
Hogyan találtad fel magad a forgatáson? Segítettek atapasztaltabb kollégák?
– Nagyon sok segítséget kaptam. A többiek olyanok voltak számomra, mint egy régóta együtt játszó focicsapat, akik közé én, az amatőr véletlenül csöppentem, de nagyon elkényeztettek. Hálás vagyok nekik.
Milyen kapcsolatot építettél ki a rendezővel?
– Sokat beszélgettünk, de nagyon elfoglalt volt. A főszereplőnő, Catherine Wilkening francia, egy hónapig tartózkodhatott Magyarországon, és csak tolmács segítségével tudott értekezni az emberekkel. Nem túl jó érzés úgy jelen lenni egy országban, hogy csak egy ember jelenti a kontaktust a világgal, ezért a rendező többet foglalkozott vele, megpróbálta kellemesebbé tenni az ott-tartózkodását.
Szeretnél a jövőben is filmekben szerepelni?
– A vágyakozás napjait sikerült leforgatnom a tanulmányaim mellett, de most nehezebb időszak előtt állok. Külön nem keresem az alkalmat, és még nem érkezett felkérés, de ha ez megtörténik, lehet, hogy újra elcsábulok. Nagyon szeretem a leendő szakmámat, de a színészet egy örök szerelem, és biztosan a szívem csücske marad.
A színház nem vonz?
– Dehogynem. Azért szeretek színházban játszani, mert ott azonnal kapok visszajelzést, és tudok módosítani. A filmmel más a helyzet. Most, ahogy nézem, azon gondolkodom, hogy miért nem másképp játszottam el egyes részeket, de változtatni már nem lehet rajta. A színház életszerűbb, elkapjuk a történet szálát az elején, és végigvisszük. A filmet nem időrendi sorrendben forgattuk, és ez sokszor kiborított, összezavart. A színház ilyen szempontból őszintébb.
Jártál már errefelé?
– Eddig nem, de dolgoztam már Budapesten egy szerb étteremben. Kedvelem ezt a mentalitást, az itteni hangulatot, és már nagyon vártam, hogy eljöhessek.
