Az Aracs Társadalmi Szervezet Aracs-Főnix-díjjal tüntette ki Sára Sándor operatőrt, rendezőt, a Duna Televízió első elnökét. Aracs-Főnix-díjban az egyetemes magyarság olyan neves személyiségei részesülhetnek, akik munkájukkal, példamutatásukkal erősítik a hitet abban, hogy a megpróbáltatások ellenére megújulhat a magyar nemzet anyanyelvének és közösségtudatának egysége. Sára Sándor a szabadkai díjátadó ünnepség után nyilatkozott lapunknak.
A turai születésű Sára Sándor kezdetben operatőrként kóstolt bele a filmművészetbe, de már a hatvanas évek elején dokumentumfilmeket rendezett. Pályája során azóta is sok film jegyzi nevét. Egyik sokat emlegetett, egyben első nagy játékfilmje az 1968-ban készült Feldobott kő, amelyet Csoóri Sándorral közösen írt és önéletrajzi motívumokat is tartalmaz. Leggyakrabban mégis Kósa Ferenccel és Szabó Istvánnal dolgozott együtt. Filmjeiben emberi sorsokat ismerhetünk meg a történelem sodrásában. Alkotásait rengeteg országban vetítették és számos fesztiválon nyertek díjakat. Csoóri Sándor felkérésére 1993-tól az akkoriban induló Duna Televízió elnöke lesz. Tisztségét hét éven keresztül tölti be.
Az Aracs-díj átadóján Sára Sándor a díjjal járó pénzjutalmat az Aracs Társadalmi Szervezet további működésére ajánlotta fel. Köszönő beszédje rövid volt, annyit mondott, hogy Trianont soha nem szabad elfeledni, de nem kell róla sokat beszélni, hanem cselekedni kell. A vele készített interjú során is azt tapasztaltam, hogy konkrét és lényegre törő.
Filmjeivel tabutémákat is feszeget. Honnan merít bátorságot a szabad véleménynyilvánításhoz?
– Nem kell ehhez nagy bátorság. A filmkészítést választottam hivatásomul, ezzel pedig az is járt, hogy mások helyett is beszélek. Ha már így döntöttem, akkor cselekednem kellett, és egyik film jött a másik után.
Gazdag pályája során mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy olyan körülmények között, amely az elmúlt negyven évünket jellemezte, valamilyen módon mégis sikerült lehetőséget találnunk a filmkészítésre. Számomra ez volt a legfontosabb.
Mit üzen a fiatal, kezdő rendezőknek?
– Ez egy fontos kérdés. Elsősorban elmélyülésre és sok időre van szükségük, amit egy téma kigondolása és megvalósítása megkövetel, legyen szó játék- vagy dokumentumfilmről. A legfontosabb azonban mégiscsak a jó választás, és az alapján keményen végigküzdeni egy-egy film létrejöttét.
Ön szerint mi manapság a fiatal magyar értelmiség feladata?
– Nagyon sok van. Úgy vettem észre, hogy a mai magyar értelmiségi fiatalok – tisztelet a kivételnek – nem veszik elég komolyan a hivatásukat, amire vállalkoztak. Túlságosan könnyedek és felelőtlenek. Remélhetőleg ez csak átmeneti állapot. Talán később érnek be, mint mi annak idején. Komolyabban kellene venniük a saját életüket és azt a közösséget is, amelyben léteznek és dolgoznak.
Operatőrként, mennyire sikerül belevinnie a képekbe saját véleményét, gondolatait, érzéseit?
– Ha olyan gondolatom támadt, amit mindenképpen szerettem volna véghezvinni, akkor a filmnek rendezője és operatőre is voltam egyben. Rendezéseim alatt, tréfásan azt szoktam mondani, hogy olyan operatőr kellene, amilyen én vagyok más rendezőknek.
A Duna Televíziónál eltöltött évek során mi volt a legnehezebb?
–Minden nehéz volt, mert a nullából és kevés pénzből kellett létrehozni egy egészen másmilyen televíziócsatornát.
Hogyan sikerült akkoriban megbirkózni az objektív tájékoztatással, és az egész magyarság felölelésével?
– Kollégáimmal, barátaimmal elhatároztuk, hogy pontos, tárgyilagos és elfogulatlan tv-állomást hozunk létre, amit nem lehet befolyásolni. Jöttek ugyan politikai nyomások, de hiába, mert azt mondtuk, hogy nem. Ez megítélésem szerint egyszerű ügy, habár mások azt mondják, hogy képtelenség. Nagyon sok esetben nemet kell mondani. Kemény nemet, és adott esetben vállalni kell a következményeket, amik korántsem olyan súlyosak, mintha az ember nem mondana nemet.
