2024. december 19., csütörtök

Igazgató nélkül a Zentai Gimnázium

Pataki Tibor kontra Máriás Ildikó

Pataki Tibornak, a gimnázium eddigi igazgatójának egy hete járt le a mandátuma. A tantestület kétharmados többséggel ezúttal is őt támogatta, az iskolaszék azonban Máriás Ildikót választotta meg új igazgatónak. Az MNT nem egyezik az iskolaszék döntésével. Dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár nem nevezte ki az igazgatót. Péntek este újból összeült az iskolaszék, az ülés lapzártakor még tartott.

A Zentai Gimnázium történetében ezt megelőzően még sohasem fordult elő, hogy az intézmény igazgató nélkül maradjon. Most erre is sor került, Pataki Tibornak, az iskola eddigi igazgatójának ugyanis szeptember 19-én lejárt a mandátuma, de senkit sem neveztek ki a helyére, vagyis egy hete nincs, aki irányítsa az intézményt.

Az igazgatói posztra még három hónappal ezelőtt kiírták a pályázatot. Hárman jelentkeztek, de közülük csak Pataki Tibor és Máriás Ildikó teljesítette a munkakör betöltéséhez szükséges feltételeket. A tantestület kétharmada a korábbi igazgatót támogatta, de a kilenctagú iskolaszék szeptember 14-én 5:4 arányban Máriás Ildikót szavazta meg új igazgatónak. Egyébként Máriás maga is tagja az iskolaszéknek, és ő is szavazott. Az iskolaszéki döntést az MNT-hez küldték véleményezésre, az azonban nem támogatta Máriás kinevezését. Az erről szóló okiratot a gimnázium elküldte Dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkárnak, hiszen az ő feladata kinevezni az új igazgatót, a titkár azonban nem tett lépéseket az ügyben. Mivel Patakinak a múlt vasárnap lejárt a mandátuma, kedden ismét összeült az iskolaszék, de egy tag hiányában 4:4 volt a szavazatok aránya. Mivel a határozathoz 5:4-es arány szükséges, az iskolaszék tegnap este újból összeült, és megint szavazott az igazgató személyéről. Több fajta forgatókönyv képzelhető el. Az egyik az, hogy Máriás Ildikó és Pataki Tibor között döntöttek, a másik, hogy egy harmadik jelöltet választottak meg, akinek legalább ötéves szakmai tapasztalata van. Ha pedig nem tudtak döntésre jutni, akkor egy okmányt kell kiadniuk erről, és azután az oktatási titkárnak joga és kötelessége kinevezni a megbízott igazgatót.

A témával kapcsolatban megkerülhetetlen szót ejteni arról, hogy a Zentai Gimnázium iskolaszékét júliusban a községi képviselő-testület úgy választotta meg, hogy figyelmen kívül hagyta az MNT iskolaszéki tagokra vonatkozó javaslatát, ezért Korhecz Tamás, az MNT elnöke perre vitte az ügyet. Most ez a sokak által nem legitimnek tartott iskolaszék vitázik arról, hogy vajon Pataki Tibor vagy Máriás Ildikó vezesse a továbbiakban az intézményt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás