A benyújtott dokumentáció alapján a titkárság megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Tanács nem fogadta el a Zentai Gimnázium igazgatójának megválasztásáról szóló döntést, holott – mivel az említett intézményben a tagozatok többségében magyar nyelven folyik az oktatás – ez szükséges lett volna – áll a közleményben.
A Zentai Gimnázium iskolaszékének most új megbízott igazgatót kell választania, majd pedig egy újabb pályázatot is ki kell írnia az igazgatói tisztség betöltésére, tehát újrakezdődik az egész folyamat.
Telefonon kerestük Mészáros Annát, a Zentai Gimnázium iskolaszékének elnökét, de nem kívánt az ügyben nyilatkozni. Az iskolaszék elnöke azt mondta, már hallottak a döntésről, ám tegnap délután az intézménybe még nem érkezett meg a Tartományi Oktatási Titkárságtól az elutasító levél, ezért a következő lépésekkel kapcsolatban semmit sem mondhat.