Az intézmény igazgatóválasztása körüli huzavona már hónapok óta tart. Mint ismeretes, Pataki Tibor, a gimnázium korábbi igazgatója, és Máriás Ildikó kémiatanár volt a két jelölt. Patakit a tantestület kétharmados többséggel támogatta, ám az iskolaszék Máriást választotta meg, őt azonban a Magyar Nemzeti Tanács nem támogatta és dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár sem nevezte ki. Az idő azonban múlt, Patakinak lejárt a mandátuma, Máriást meg nem nevezték ki, így vezető nélkül volt az intézmény. Az iskolaszék ekkor megint összeült megbízott igazgatót választani, de akkor már Pataki visszavonta jelölését, így Máriást egyhangúan meg is választották. A tartományi oktatási titkár viszont elutasította Máriás kinevezését, arra hivatkozva, hogy az MNT nem fogadta el az iskolaszék döntését és neki ezt figyelembe kell vennie, hiszen a Zentai Gimnáziumban a tagozatok többségében magyar nyelven folyik az oktatás. A múlt héten itt zárult le a történet egy része, és hétfőn este azzal folytatódott, hogy Török Cétényi Zsófiát megválasztották megbízott igazgatóvá.
Az igazgatóválasztási ügynek koránt sincs vége, hiszen az igazgatói posztra hamarosan újból kiírják a pályázatot.