Az Úr: Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt. (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Madách Imre bő egy évig írta Az ember tragédiája című művét. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1859. február 17-én kezdett hozzá, és 1860. március 26-án fejezte be. A drámai költemény megírására a szabadságharc után kiéleződött társadalmi és politikai helyzet ösztönözte, amihez hozzájárult saját személyes válsága is. Nem maradt ránk sok följegyzés a mű történetéről, jórészt a kortársak utólagos visszaemlékezéseire támaszkodhatunk, illetve levelezésekre. És szerencsére fönnmaradt az eredeti kézirat is. Olyan korban írta Madách a drámai költeményt, amikor még csak kialakulóban volt egy új társadalmi rend. Amikor a szép eszmék sorra elbuktak, amikor az emberekben friss volt a szabadságharc emléke, amikor kevés volt a remény. És egy ilyen korban nagy szükség van olyan gondolatokra, víziókra, amelyek a sorozatos kudarcok és elbukások ellenére is reménykedésre biztatnak.
Madách kéziratának első olvasói közé tartozott Arany János. Madách maga kérte, hogy a Kisfaludy Társaság igazgatója véleményezze a drámai költeményt. Az elismert költőnek eleinte nem tetszett a mű, többszörösen belejavított a szövegbe, ám ezek főként helyesírási és stilisztikai módosítási javaslatok voltak, a bölcseleti színpadi mű tudatos felépítésére nem vonatkoztak. Mire azonban végigolvasta, megváltozott a véleménye, értékes műnek tartotta, sőt!, kiadásra javasolta az alkotást. Az ember tragédiája így jelent meg 1862 januárjában. A dráma bemutatójával azonban hosszú éveket kellett várni. Madách nem érhette meg, hogy színpadon is láthassa élete fő művét, már két évtizede halott volt, mire a Nemzeti Színházban 1883. szeptember 21-én megtartották az ősbemutatót. Paulay Ede igazgató, a színház főrendezője vitte színre a darabot.
Ennek emlékére ünnepeljük a magyar dráma napját 1984-től minden évben szeptember 21-én. A Magyar Írószövetség által kezdeményezett dráma-ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékes alkotásaira, valamint hogy íróinkat új drámák írására ösztönözzék.
Nem tudom, hogy a modern színházi törekvések egybevágnak-e azzal a drámai kompozícióval, amelyet Madách elképzelt, és amelyet Arany megjelentetésre javasolt. Sejtésem csupán, hogy a dráma, ami ennyi időn át állva maradt, szolgálhatja az új, mához szóló színházi darabok megszületését. Mert a szellem elől nem lehet elbújni a biztonságot nyújtó külsőségekhez, a formához édesedni, hiszen a szív és az értelem rejtekében dől el egy mű élete. Az emberi sors egy darabjának megragadása, felmutatása erőt adhat és kitartó küzdelemre, örök reménykedésre biztathat minden korban.
