A szegedi Kövér Béla Bábszínház a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál gyakori vendége volt. Tavaly a Covid miatt nem jöhettek Szabadkára, idén viszont megújulva tértek vissza.
A színház egy izgalmas előadással érkezett, a Sardar Tagirovsky rendezésében készült Borsszem Jankóval, amely ugyan a jól ismert népmesét dolgozza fel, a történetét azonban az űrbe helyezi. A látványos, fantasztikus képi és zenei világú előadás megtekintése nagy élményt nyújtott. Ez abból is leszűrhető volt, hogy a közönség csendben és mászkálás nélkül, figyelemmel nézte végig. A produkciót a Jadran színpadon láthattuk, itt beszélgettünk Kiss Ágnessel is, aki 2020 óta a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatója:
– Schneider Jankóval vettük át az intézmény vezetését. Azóta most vagyunk itt először, mert tavaly a Covid miatt nem tudtunk jönni.
Egy nagyon különleges előadást láthattunk, amelyben a népmese elemei találkoznak a sci-fivel. Tulajdonképpen mit akart közvetíteni a rendező?
– Sardar Tagirovsky nagyon izgalmas látásmódú alkotó. Bábstúdiót is végzett, de prózai színházi rendezőként vált ismertté. Ez az első és egyelőre egyetlen bábrendezése. Nyilván az, hogy prózai vonalról érkezett – de van érzéke a bábokhoz, az animációhoz –, új értelmezési mezőket nyitott meg, amit mi bábosokként fenntartásokkal kezeltünk volna. Azt kértük tőle, hogy egy népmesét állítson színpadra. Megtaláltuk Borsszem Jankó történetét, amit Markó Róbert írt át, és a DráMAI mesék sorozatban jelentette meg a győri Vaskakas Bábszínház. Ebben Borsszem Jankónak a három nővérét kell megmentenie, a rendezőnek pedig megtetszett ez a történet. Ő egy elég specifikus metodikával dolgozik, négynapos workshopot tartott, ami alatt a színészek gyerekkori emlékeket idéztek fel, azokból építettek fel mindenféle játékokat, történeteket. Borsszem Jankó történetében is ezt fogta meg, a gyerekséget, ahogyan a kicsinységünkből tapasztaljuk meg a világ dolgait, tágítjuk ki a látóterünket. Arra is rávilágított, hogy mindenkinek van saját univerzuma. Erre építette a mesét, ez pedig valahogy behívta ezt az űrvilágot, amit egyszer űrbalettnek is nevezett. Az előadás némileg steampunkos, sci-fis, beköszön a Bauhaus világa is, a bábokon nagyon érződik Oskar Schlemmer hatása, de megmaradtak a népmesei hármas elemek, a három nővér, a három sárkány, a három megmentés. A történetét illetően pedig valójában a születés, az otthon keresése, önmagunk definiálása, önmagunk elfogadása kerül fókuszba. Egy picit elkanyarodott a mese a megmentői, hősi szereptől, és inkább az önmagunk megismerése felé fordult, ami nem feltétlenül baj, mert ez így egy egészen izgalmas, új megközelítést adott a Borsszem Jankónak.
Az előadást nagy, mechanikus díszlet jellemzi, amelyet felállítani se lehetett egyszerű. Milyen egy ilyen díszlettel más térben játszani?
– Most utaztunk vele először. Sardar Tagirovskynak határozott célja volt, hogy az előadásban legyen egy apparátus leleplezése is. Azt érezzük, hogy olyan színházban vagyunk, ahol kinyílik egy univerzum. Szabadkán ez a hely, ahol játszottuk, pont jó erre, mert itt is látszódnak a csupasz falak, a zsinórhúzók, a lámpák, meg minden. Ez nálunk is így van. Ugyanakkor otthon kisebb helyen vagyunk, ezért erőteljesebben hatnak a fények, de megpróbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy itt is megkapják a nézők azt a hangulatot, amit odahaza igyekszünk megteremteni.
Szegeden hogyan fogadta a közönség az előadást?
– Nagyon szeretik a gyerekek. Egy kicsit olyan, mint a film, pláne otthon. Itt azért némileg eltörpül minden. Ami nálunk egy beszorított univerzum, színház a színházban, tér a térben, univerzum az univerzumban, az itt kicsit szétdobódott, de nyilván mindig élni kell a hely specifikumával.
Mi történik mostanában a szegedi Kövér Béla Bábszínházban?
– Az előző évadban 75 évesek lettünk. Szerveztünk egy nagy ünnepséget, ahova a protokollvendégek és az egykori dolgozók mellett meghívtuk Magyarország összes kőbábszínházát is. Erre az alkalomra kiadtunk egy könyvet, amit Kollár Árpád írt és Grela Alexandra illusztrált. Tartottunk egy háromnapos fesztivált is a városban. Szerintem nagyon jól sikerült. Úgy érzem, hogy a bábszínházunk egyre jobban nyit a város felé, és ez nagyon fontos.
Mekkora a közönség érdeklődése? Kezd-e visszatérni a látogatási kedv a Covid után?
– Olyan szigorú rendelkezések voltak Magyarországon is, hogy gyakran a szülők is tanácstalanok voltak. Nem is tudták eldönteni az iskolában levő gyerekekről, hogy menjenek-e bérlettel a színházba, vagy sem. Nálunk a tankerület sok időre le is tiltotta a színházlátogatást. Nagyon nehéz időszak volt ez. Érződik még a rossz hatása, lassan csordogálnak vissza a nézők. Hozzátenném, korábban nagyon zárt intézmény volt a bábszínházunk. Sokan nem is tudták, hogy létezik. Azt gondolom, hogy mi ezen sokat javítottunk, szakmailag pedig teljesen berobbantunk. A szakma, a szaksajtó dicséri ezt a nyitást, hogy izgalmas alkotókat hívunk meg, hogy felélénkítsük a kommunikációnkat, az online platformon is. Megújult a webünk is. A bábszínház tereit is felújítottuk, gyerekbarát lett az egész hely. Kint is megjelenünk, kinti játékaink lettek, óriásbábjaink, és nagy fesztivált szerveztünk. Haladunk, de még nagyon sok a tennivalónk. A Covid után mi nem onnan indultunk, ahonnan a többi bábszínház, hogy ahol abbahagyták, ott felvették a fonalat, hanem egészen alulról próbálunk felfelé lépkedni. Megérdemli ez a bábszínház, hogy odafigyeljenek rá. Ezt a kollégák is így gondolják.
