A hódsági születésű, Baján élő festőművész folyamatosan jelen van a zentai művésztelepen, azok a képtárlátogatók pedig, akik figyelemmel kísérik a hagyományos akvarellfestést, rendszeresen találkozhatnak munkáival. Régi adóssága tehát a Városi Múzeumnak ez a mostani tárlat. Pejin Attila történész, a múzeum vezetője megnyitójában Nemes István angyalvilágának valóságára hívta fel a figyelmet.
– Nemes István angyalvilága nem egészen fedi át a hagyományost. Van itt szárnyaszegett angyal (eleve kétértelmű!), az idő múlásának őrzőangyala, reggeli angyal, harcos angyal, közvetítő, karmester, a rossz angyala, félrelépett angyal, Sugó-parti angyalok… s végül angyalok, akik egymással viaskodnak. Nyilvánvaló, hogy Nemes István „angyalhitének” kevés köze van a hagyományos hitvilág angyal-szimbolikájához, bár megközelítőleg legalább olyan mértékben differenciált. Angyalvilága sokszínű, olyannyira, hogy benne találjuk meg a korábbi képeiről annyira hiányzó embert.
Valamikor a kilencvenes években – hasonlóan mint egykor őseink az isteneket – ő az embert száműzte a maga világából. De azok tovább éltek angyalokként egy párhuzamos világban, egy másik dimenzióban. Úgy gondolom, hogy Nemes István megtalálta a kaput e két világ között, angyal-képei egyfajta kommunikációs eszköz, a saját keretein belül felér egy angyali üdvözlettel. Isten hozta újra közöttünk! (Részlet a megnyitóbeszédből.)
