Éveken át a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézetet vezette, ahol már kialakított egyfajta kulturális világképet. Ars poétikája a Babitsi gondolat: nem azt kell adni a népnek, amit kér, hanem, amit kérnie kellene. Lezárult tehát egy időszak, amely a dzsesszfesztivált és sok mást is jelent közösségünk kulturális életében. Bicskei Zoltánt új munkahelyén kerestük fel.
Mit tartasz alapvető feladatodnak?
– Az ember hajlamos arra, hogy a mindennapok szorításának engedve elfeledkezzen arról, hogy mindenért felelős. És hogy rajta áll minden. Mert minden korban csak a körülmények ellenére, illetve fölé emelkedve – világ ellenállását, gravitációját legyőzve – lehetett valamit megtenni, elérni. A mi mindenkori feladatunk a kultúra éltetése. Esetünkben elsősorban a magyar kultúráé. Éppen ezért kiemelten kell arra is figyelni, hogy a velünk élő kortárs művészeink közül kit s hogyan kell munkája minősége által éltetni. Jó kertészként művelni a szépművészetek kertjét. Egyfajta mecénásként kellene egyengetnünk a régmúlt hagyomány örök mércéjét és a ma kultúráját, közben könyörtelenül kigyomlálni a lelket, embert, közösséget romboló dilettáns fércművet, a giccset. Bármily tolakodó, divatos álarcban jelentkezzék is. Ugyanakkor mai létünk egyik legnagyobb veszélye, hogy egyarcúvá, jobban mondva arctalanná mossák a ható világerők az embert, az emberiséget. Saját arcunkra, lelkünkre, szellemünkre, fészkünkre, saját világunkra – benne az anyagiakra is – elemi szükségünk van. Másként nem lehet élni.
A pénz hatalmát hangoztatják legtöbben.
– Mégsem a pénzen múlik minden. Még ha ma az is irányítja a felszínen a világot. Vesztünkre látjuk, hogyan. Mert a mélyben más történik. Innen a hihetetlen pusztulás, a feszültségek. Nem úgy élünk, ahogy a létezés törvénye kérné, ahol a szellemé az elsőség. Az ember által teremtett világnak ezt kellene követnie, ennek alárendelve élnie. Nem véletlen tehát az a nagyszerű jelenség, amit Bogár László nemzetközi rangú gazdasági szakértő könyvében ajánl a magyarhoni gazdasági helyzet megoldására: programjának első pontjában a szellem megújhodásának tervét írja le. Gazdasági program szellemi megújhodással kezdve? Persze, hiszen minden a fejből, pontosabban mondva a szellemtől ered. Minden élethelyzetekre adott válaszunk innen ered. Létkérdés tehát, hogy milyen állapotban vagyunk. Az elmúlt években sokszor és tudatosan körüljártuk ezeket a kérdéseket magyarkanizsai művelődési műsorainkban, az általunk felmutatott művészetek ezt a szemléletet sugallták. A kultúra és a szellem eredendő feladata, hogy felemeljen. Sokszor hangsúlyoztam Babits mondatát: „A népnek nem azt kell adni amit kér, hanem amit kérnie kellene.” Főleg ebben a bomlasztó, vakuló korban. És ezt tenni kötelesség, ha nem kérik, akkor is, hiszen nem hagyhatjuk magára közösségünket. Mindehhez új kulturális, oktatási intézményeket kell, kellett építenünk. Ebben még talán sikeresnek is mondható az észak-bácskai kis régiónk. A magyarkanizsai Nagy József központ anyagi értelemben is sikertörténet: a város központját megújító építkezésében községi pénzekből 16–17 százaléknyit kellett felhasználni. A többit Újvidék és Belgrád állta. Visszahoztunk adóinkból valamit. 2008-ban működik és fenntartási költségeinek a község 14,9 százalékát adta. És ez így van jól. A többit hoztuk. Zárójelben megjegyzem, hogy ennél többet költöttünk el Magyarkanizsán, tehát a községbe anyagi javakat is hoztunk. Más városokban örülnek, ha van egy regionális jellegű sportegyesületük. Mert az mozgást, ismertséget, rangot hoz egy közösségbe. Aminek hosszú távon komoly anyagi vonzata is van. Ezért vásárolnak pl. Európában kis városok drága sportolókat. Nekünk még szoknunk kell, hogy van egy regionális jelentőségű kulturális intézményünk, amit világhírű földinkre alapíthattunk. A Nagy József Regionális Kreatív Műhely – a nevében van – egy tágabb környezetet, egy régiót ölel fel, és ekként még inkább célja és kötelessége a magas színvonalú művészeti és kulturális értékek terjesztése. Azoké, amelyek Nagy Józsefhez kötődnek és amelyeket a világ más tájain is mérceként elfogadnak. Időnként furcsák vagyunk. Ilyeneket is kérdeznek tőlem, hogy minek kell ez az intézmény nekünk. De hát ezzel a hozzáállással azt is kérdezhetnénk, hogy minek a templom, minek az iskola, minek a kórház? Nem a puszta állati létben kell gondolkodnunk, hanem abban is, ami a fejben és a fej fölött van. Abban a szellemi létben, ami meghatározza mindennapi életünket. És amiért mi művészek felelünk leginkább.
Ezek a szempontok meghatározták az eddigi munkádat. A jövőben is erre helyezed a hangsúlyt?
– Álságos időket élünk. Tele vagyunk ál-kultúrával, ál-vallásokkal, ál-szellemiséggel, ál-humanizmussal. Éppen ezért nagyon fontos, hogy itt a végvárak kisebb helyein is a minőséghez tartsuk magunkat. Kötelességünk a legkiválóbbat nyújtani minden téren. A magyar értelmiségnek az volt a legnagyobb árulása az elmúlt ötszáz évben, hogy annak a kultúrának a minőségét, amely a magyarsághoz kötődik apró pénzért, bagóért eladta. Egy nép lelkét. Azért tartunk ott, ahol tartunk.
Ez a régió alapvetően magyar. Mekkora figyelmet fordítotok a magyar kulturális értékek felmutatására?
– Aki ismeri Nagy Józsefet, tudja, hogy mennyire mélyen magyar művészet az, amit csinál. Ugyanakkor egyetemes is, mert a magyar mozgáskultúrát, színházkultúrát egyetemes szintre tudta emelni. Mivel azonban ez egy regionális központ, így állandóan együttműködünk belgrádi, újvidéki, sepsiszentgyörgyi partnereinkkel. Legfőképp az oktatás, nevelés területén. Távolabbi európai országok művészetét is elhozzuk (európai pályázatok segítségével), és nem csak nyelvhez kötött előadásokat mutatunk be. Viszont a hangsúly a magyar művészeten van. Hogy csak néhányat említsek az idei év terveiből: a magyar zenei anyanyelvhez kötődő kiváló zeneszerzőink SzabadosGyörgy, Mezei Szilárd, Szelevényi Ákos vezetésével, Berecz András fellépése néptáncosokkal, Dobó Tihamér grafikai mappája, Tóth János világhírű operatőr estje, valamint a két új Nagy József bemutató – a Hollót és az Etc. Etc.-t –, amely alapvető jellegében és stilárisan is magyar kulturális esemény, még akkor is, ha nemzetközi résztvevői is vannak.
A már hagyományos rendezvényeitek megmozgatják a fiatalokat is. Minek köszönhető ez?
– Talán annak köszönhető, hogy erős energiát sugároznak ezek a rendezvények. A művészetben nagyon fontos – bár ma nem jellemző – az építő magatartás. A mai művészet legnagyobb része kesergő, a dolgokat elszenvedő, lehúzó hangulatú. Ez nem jó. Az élet mást kér. Minden reggel felkel a nap.
Remélem, hogy az év második felében már a művészkávézónk is működni fog. Ott olyan barátkozós, közvetlen hangulatú esteket szeretnénk szervezni, ahol a mindenkor fellépő művészekkel járnánk körül egy-egy aktuális témát. A fiatalok részvételére itt is számítunk.
