A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiváljának hétfői napján két szlovén produkciót láthattunk, elsőként Vito Weis Rossz társaság című előadását.
A kortárs színházi alkotásoknál bármi előfordulhat, például a vasárnapi Szóló című előadásban négyen szerepeltek, míg a Rossz társaság egy szóló produkció volt, Vito Weis egymaga játszott. Az előadás ráadásul szöveg nélküli is volt, fontos szerepet kapott viszont a zene, a hangokkal való kísérletezés. Ez se történt véletlenül, a Rossz társaságot ugyanis a világjárvány okozta elszigeteltség ihlette.
Vito Weis nem ismeretlen a Desiré közönségének, többször láthattuk már, legutóbb Uroš Kaurinnal a fergeteges Hős című sorozatuk harmadik részével. Akárcsak Uroš Kaurin, Vito Weis is sokak kedvencévé vált, színpadi jelenlétét és megalkuvást nem ismerő művészi teljesítményét a szakma is gyakran dicséri. A színész ezúttal első önálló munkáját mutatta be:
Vito Weis a Jadran színpadon (Fotó: Molnár Edvárd)
– Amikor a színházak bezártak, épp már hozzáfogtam egy újabb alkotói munkához. Azután minden sokáig zárva volt és mi emberek is bezárkóztunk. Ekkor jött létre ez az előadás, szinte a semmiből. Nekem már maga a készítési folyamat is nehezemre esett, mert egyedül voltam. Ugyanakkor ez egyfajta küzdelmet is előhozott, kihívást jelentett, hogy saját magamnak kell kitalálnom, mit és hogyan tegyek, bármilyen sugallat vagy visszaigazolás nélkül. Amikor egyedül vagyunk, akkor lehetünk saját magunk jó vagy rossz társasága, ezt is taglalja ez az előadás. Nagyon örülök, hogy az előadást végre megoszthattam a közönséggel. Negyedszer vagyok itt a fesztiválon, szinte már otthon érzem magam. Nagyon szeretem az itteni közönséget, remekül reagálnak az előadásokra. Ez egy olyan produkció, amelyet kisszámú közönség előtt játszok, még sose játszottam ennyi embernek, mint itt a Desirén – hallottuk Vito Weistől.
Ezután az Ó, mily hétköznapi című előadást tekinthettük meg. A zene, a hangok ebben a produkcióban is nagy szerepet kapott, akárcsak a mozgás. Az Ó, mily hétköznapi Bojana Robinson és Katja Legin táncosok, előadóművészek, Tomaž Grom zenész személyes történetein, élettöredékein, önéletrajzi motívumain, valamint Katrina Mansfield novelláin alapul. A kortárs színházi előadásoknál akár az is előfordul, hogy a színészek italokkal, ételekkel kínálják meg a nézőket. Erre most is sor került. A produkció fontos momentumaként, az egyik szereplő arról beszélt, hogy amikor az utcán sétál és nézi az embereket, arra gondol, hogy mindenki valakinek a gyereke és egyszer mindenki megszületett. A színész ezután egy tortán gyertyákat próbált elfújni, amelyek azonban mindig újra lángra lobbantak. Ekkor megtudtuk, hogy ez azért van így, mert mindenkinek van születésnapja, ezek után pedig a nézők is ünnepelhettek, tortázhattak.
Jelenet az Ó, mily hétköznapi című előadásból (Fotó: Molnár Edvárd)
Az előadás kapcsán a három alkotót a szlovén színházi térről is kérdeztük. Elmondásuk szerint Szlovéniában se fényes a helyzet, innen talán másképp tűnik, de ők otthon jobban meglátják és megtapasztalják a problémákat a mindennapokban. Tomaž Grom elmondása szerint viszont nem is mindig baj az, ha a színházi produkciókra nem jut korlátlanul támogatás, mert ha minden a legnagyobb rendben lenne, akkor elmaradna az előadásokból a tűz, a lázadó lelkület. A zenész egyébként szintén nem ismeretlen a szabadkai közönségnek, nemrég a városunkban koncertezett.
Nyitókép: Molnár Edvárd
