Az Európai Unió 12 tagállama már elfogadta a könyvtörvényt, néhány pedig erre a lépésre készül, közöttük Magyarország is. Szerbiának hasonló törvényre lenne szüksége, hisz az élet eme területén is káosz uralkodik. Az érintettek erre évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet, ám lényegében nem történt semmi említésre méltó azóta sem. A procedúra a következő: először is meg kell hozni a kultúráról szóló törvényt, mely keretet ad a konkrét törvények, közöttük a könyvkiadás és -terjesztés regulációjának is.
A kultúráról szóló törvény tervezete tavaly az őszi hónapokban került nyilvános vitára, melynek során egyebek között a könyvtörvény meghozatalának fontosságát és sürgősségét is megfogalmazták. Ezen túlmenően a Vajdasági Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (VKKE) vette kézbe a dolgot, és az újvidéki III. Nemzetközi Tavaszi Könyvvásár után – amikor magyarországi kollégákkal is tapasztalatot cserélt –, a Vajdasági Gazdasági Kamarával közösen kidolgozta, nemrégiben pedig átadta a köztársasági kormánynak a könyvtörvény tervezetét. – Szeretnénk elérni, hogy ebben a fontos kulturális tevékenységben a rend uralkodjon a jelenlegi káosz helyett, melyben mindenki azt tesz, amit akar, hiszen nincs idevágó törvény – nyilatkozta Roman Vehovec, a VKKE igazgatója. – Pontosan le kell fektetnünk, hogy ki adhat ki könyvet, mi a kiadó és mi a terjesztő feladatköre, mennyi haszonrést számolhat fel, és minden más fontos kérdést, mert csak így akadályozhatjuk meg a kalózkodás terjedését. – Abból indultunk ki, hogy sajnos a szerbiai könyvpiacon is egyre több a kalózkiadvány – amire az őszi belgrádi könyvvásáron is volt példa, emlékezhetünk a szótárügyre –, ezenkívül nincs rendezve a tiszteletdíj, a könyvek katalogizálásának kérdése, viszont ezek olyan részletek, melyek meghatározzák a könyv kiadásának és terjesztésének létét – magyarázza Bordás Győző, a Vajdasági Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése tanácsának elnöke. – A tervezet abból a kérdésből indul ki, hogy mi a könyv. Kimondja, az a kiadvány tekinthető könyvnek, amelynek a terjedelme meghaladja a három ívet, vagyis legalább 50 oldalas. Ez alól kivételek a kifestők, a gyermekkönyvek és a vakok, illetve gyengénlátók számára készült kiadványok.
Miután megfogalmaztuk, mi a könyv, a következő kérdés az volt, hogy mit kell tartalmaznia egy könyvnek, milyen nyomdatechnikai eljárással kell készülnie – ezzel a kalózkiadványok útját vághatjuk el –, továbbá az ISBN-szám mellett vonalkódot is fel kell tüntetni, tehát minden könyvet katalogizálni kell a Szerbiai Nemzeti Könyvtárban vagy az újvidéki Matica srpskában. Ezenkívül helyre kell tenni a szerzői tiszteletdíjak kérdését, melyek gyakran sajnos nagyon alacsonyak, vagy pedig teljesen elmaradnak, helyette sok kiadó könyvekkel fizeti ki az írót. Ebből adódóan az árrendszer is problematikus: kiderül, hogy a szerző megírja a könyvét, a kiadó beszerkeszti, kinyomtatja, eljuttatja a terjesztőhöz, és ez a könyv árának csupán az 50 százalékát teszi ki. A másik 50 százalékot lefölözi a kereskedelem! Gyakorlatilag a szerző is, a kiadó és az olvasó is meg van rövidítve ezáltal. – A tervezet tehát definiálja a kiadói tevékenység alapvető standardjait – mondja Vehovec –, a könyv mint különleges kulturális termék fogalmát, és azt, hogy egészséges és hatékony feltételeket alakíthassunk ki a könyvpiacon.
A kiadók egyöntetűen támogatják a törvény meghozatalát, hisz gazdálkodásukat, tevékenységüket kifejezetten segítené. Amíg azonban törvényerőre lép az éppen beindított folyamat, bizonyosan sok víz lefolyik a Dunán, hisz jelenleg még csak kormánya sincs az országnak.
