A Magyar Rádió és az Újvidéki Rádió közös műsorának nyilvános hangfelvétele zajlott csütörtök este Újvidéken, a rádió M-Stúdiójában. A két médiaház több évtizedre visszatekintő, de a ’90-es évek elején megszakadt együttműködését a közelmúltban újították fel, és ez volt az első közös gyártású műsor a kapcsolat újrafelvétele óta.
Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója köszöntőbeszédében elmondta, amikor az újvidéki és a budapesti kollégák arról beszélgettek, hogy mi legyen ennek az első műsornak az apropója, szinte önmagától kínálkozott a téma. „A délszláv válság idején ugyanis számos délvidéki magyar művészkollégánk kényszerült elköltözésre, elsősorban Magyarországon találva új hazára, mások a volt Jugoszlávia széthullását követően új országba kerültek anélkül, hogy otthonukat elhagyták volna. Ismét mások pedig a nehézségekkel dacolva itt maradtak az ősök földjén. Ma e három csoportba tartozó művészek ülnek itt közöttünk az Újvidéki Rádió M-Stúdiójának színpadán” – mondta Klemm.
A Hazától hazáig címet viselő műsorban Filippinyi Éva szerkesztő-műsorvezető faggatta a vendégeket, vajdasági és vajdaságból elszármazott művészeket arról, miként befolyásolta életüket a délszláv háború és a Kárpát-medence egyéb történései, hogyan hatottak az események személyes életükre, és hogyan csapódtak le ezek az élmények műveikben. A beszélgetéseket a jelen levő alkotók elhangzó versei, prózarészletei, zeneművei szakították meg. Fellépett Balázs Attila író, Bogdán József költő, Dudás Károly író, Kontra Ferenc író, László Sándor színművész, Léphaft Pál karikaturista, Mezei Kinga színművész, Siflis Zoltán dokumentumfilm-készítő, Szűgyi Zoltán költő, Tari István költő, Verebes Ernő zeneszerző-író és Verebes Krnács Erika előadóművész-dramaturg.
A kétszer egyórás műsor szünetében Balázs Attila és Verebes Ernő nyilatkozott lapunknak a maradás, illetve a távozás okairól.
Balázs Attila a kilencvenes évek elején emigrált Magyarországra. A behívóparancs elől szökött újvidéki otthonából, de – mint mondja – volt az elhatározásában némi „perverz kalandvágy” is, hogy „Kolumbusz felfedezze az anyaországot”.
– Az embernek el kell mennie ahhoz, hogy kiteljesedjen és rétegesebb legyen a gondolkodása. Csak nem mindegy, hogy az ember ösztöndíjjal, vidáman megy el valahova, vagy kényszer hatására távozik. Ugyanakkor a kényszer lehetősége, hogy alkalomadtán emigráljak, perverz módon vonzott is. Elmentem, és nem jöttem vissza, aminek puszta egzisztenciális okai voltak. Sikerült megkapaszkodnom, és valamiképpen azt folytathattam, amit itt elkezdtem, írói létemben pedig – a kedélyállapotomat leszámítva – nem veszélyeztetett semmi se. Ha nincs a háború, lehet, hogy én itt szépen leélem az életem, mert nagyon nagy problémám nem volt – mondta Balázs Attila.
Verebes Ernő Szarajevóban, majd Magyarországon tanult és dolgozott, mégis visszatért szülőföldjére, Vajdaságba, Zentára. Mint fogalmazott, sohasem élte meg emigrációként ezeket az éveket, és bár megfordult a fejében az elköltözés gondolata, komolyabban soha nem fontolgatta az emigrációt, a családja is itthon élt.
– Én mindvégig vendégként éreztem magam Budapesten, és szörnyülködve gondoltam arra, hogy ennek esetleg konstans állapottá kellene válnia. Itthonról más azt képzelni, hogy az ember máshol is élhet, és más már ott elképzelni, hogy ott kell maradni. Engem részben a kényelem tartott itthon. Szeretek nyugodt körülmények között dolgozni, és ez – hála istennek – megadatott számomra. Azt is tudom, hogy Budapesten megteremthető lett volna egy ugyanilyen kényelem egy bizonyos idő után, de ez a „bizonyos idő” nekem nagyon hosszúnak tűnt. Szerintem a menni vagy maradni kérdése predesztináció kérdése. Egy olyan zsigeri dolog, amit eddig nem is fogalmaztam meg magamnak – mondta Verebes.
