Az Előttem az utódom címen nemrégiben Zentán megtartott konferencián tette fel a kérdést Fodor István igazgató, aki egyben a Vajdasági Levéltárosok Egyesületének elnöke, hogy a magyar autonómiai törekvések keretében hogyan látják a kultúrpolitikával foglalkozók a levéltárak helyzetét.
Ennek kapcsán kérdeztük az igazgatót többek között arról, hogy vannak-e megfelelő szakemberek, akik a polgárokat és a kutatókat kifogástalanul ki tudják szolgálni. Mi a helyzet a történelmi korokból ránk maradt dokumentumokkal? Porosodnak valahol, vagy feldolgozott iratokként hozzáférhetőek az érdeklődők számára?
Kimaradtak a levéltárak a stratégiai tervezetből?
– A kérdésemre adott válaszból kiderült, hogy rá se gondoltak a levéltárakra. Ez azonban szerbiai szinten is jellemző. Állami intézmény vagyunk, közszolgálati tevékenységet végzünk, de még egy tizenöt évvel ezelőtt meghozott törvény szabályozza a munkánkat, ami nem felel meg a mai követelményeknek. Sajnos nincs normatívumunk sem, ami meghatározná, hogy egy levéltárban milyen és hány szakembernek kell dolgozni. A lényeg tehát, hogy Vajdaságban az anyag nyelvét és mennyiségét, valamint a történelmi korokat is figyelembe véve, nem felel meg a levéltárosok összetétele. A legtöbb helyen például nincs elég, a magyar nyelvet jól ismerő szakember, aki írni, olvasni, értelmezni tudná az iratanyagot. Dél-Bánátban, Fehértemplomon tíz-tizenketten dolgoznak, közülük egy tud magyarul, de már nyugdíj előtt áll. Pancsován magyar szempontból hasonló a helyzet, bár ott van jócskán német nyelvű anyag is. Nagybecskereken ketten-hárman tudnak magyarul, Nagykikindán viszont régóta rendezetlen a dolog. Ott egyetlen kolléganő volt, aki tudott magyarul, most azonban egyetlenegy sincs. Zentán, Szabadkán e tekintetben jól állunk, tudnak a szakembereink magyarul is, szerbül is. Zomborban, az egykori megyeszékhelyen viszont katasztrofális a helyzet, egyetlenegy kolléganő magyar! Újvidéken a városi levéltárban egy-kettő, a Vajdasági Levéltár hatvanvalahány alkalmazottja közül pedig mindössze hárman-négyen tudnak magyar ügyfelekkel foglalkozni. Ezekben a levéltárakban nem ártana még pár magyarul beszélő szakembert fölvenni.
A nyelvtudás fontos az ügyfelek miatt. A dokumentum feldolgozásban nem okoz fennakadást?
– Ha nem tudják kiszolgálni anyanyelvükön az ügyfelet, akár anyagilag is megkárosíthatják. Például a vagyon-visszaszármaztatás kapcsán. Nem igaz, hogy a magyarul nem tudó ember ki tudja keresni a magyar dokumentumokból azt, ami a polgárnak kell. Másrészt a legjobb levéltárosoknak kellene foglalkozniuk a kutatókkal, ha azonban nem ismerik a nyelvet, nem lehetnek a segítségükre. Ebből akaratlanul is ferdítések születhetnek a kutatott közeg történelmére vonatkozóan.
Az írott anyag feldolgozására nézve mit jelent mindez?
– A dokumentum áll, várja sorát, porosodik földolgozatlanul. Mostanában történt éppen egy érdekes eset a Szerbiai Levéltárban. Az új igazgató az elfekvő iratanyagoknak is utána nézett, és fölfedezett több olyan dokumentumot, amihez harminc éve senki sem nyúlt. Nyilatkozataiból az derült ki, hogy valaki jegelte a szerb történelemnek az első világháborúra vonatkozó részét. Valójában azonban az lehet – hiszen ezek a dokumentumok már régen kutathatóak –, hogy nincsenek olyan szakemberek, akik értenék a magyar, német és más nyelvű anyagot. Három évvel ezelőtt a Vajdasági Levéltárosok Egyesülete együttműködési szerződést írt alá a Magyar Levéltárosok Egyesületével, ami ebből a szempontból is fontos lehet, hiszen a szakember-cserét is magába foglalja.
Ezt az együttműködést szerbiai szintre emelik hamarosan.
– Nagy örömömre szolgál, hiszen személyesen is hozzájárultam ahhoz, hogy február 20-án Belgrádban a Szerbiai Levéltárosok Egyesülete együttműködési szerződést köt a Magyar Levéltárosok Egyesületével. Ez keretet adhat ahhoz, amiről az előbb beszéltünk, hogy kollégákat hívjunk, akik karöltve az itthoni szakemberekkel megfelelően feldolgoznák a magyar iratanyagot.
Ez pillanatnyi megoldást jelentene. Hosszabb távon mi a teendő?
– Számtalan fölmérés készült a vajdasági levéltárak általános helyzetéről. Úgy tudom, hogy ez eljutott tartományi szintre, de valamelyik fiók mélyén megfeneklett. Mi a megoldás? Le kell porolni a dokumentumot, és az érvényes határozatokat, törvényeket betartva alkalmazni kell a részarányos foglalkoztatottságot, azzal a kitétellel, hogy a levéltárban őrzött iratanyagoknak a nyelvi összetételét is figyelembe kell venni ez esetben.
