A pénzügyi válság lecsapódását tavaly élték át a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben, és ahogy Hajnal Jenő igazgató mondta, olyan drasztikus szigorításokat és támogatási csökkentést ez az intézet még nem élt át, mint akkor. De igazán sosem dicsekedhetett azzal, hogy pénzügyileg nagyon jól állt.
– Tavaly a költségvetésünket megfelezte a tartomány, amit utána kicsit megnövelt ugyan, de a helyzet mégis az volt, hogy áprilistól november végéig semmilyen támogatás nem érkezett tőle, mint a legjelentősebb támogatónktól.
Éppen ezért az idei évi tervet már jóval korábban kidolgoztuk. Jelenleg úgy tűnik, hogy ha azt a tizenhárom és fél millió dinárt, amit előirányoztak, megkapjuk, a többi pályázati támogatással együtt – bízom benne – elegendő lesz a tevékenységünkre. Ha ez nem így történik, akkor a tavalyi helyzet fog előállni, amikor csak a munkatársaink lelkiismeretessége és kitartása révén tudtuk végezni a munkánkat.
Amennyiben engedélyezi a tartomány, új kutatói munkahelyeket is szeretnénk nyitni, hiszen erre a munkahelyi besorolást illetően jogunk van, de tudjuk, hogy a válságra hivatkozva minden új munkahely megnyitását megtiltották. Számunkra azért is nagyon fontosak az új munkahelyek, mert új intézményről van szó, alig néhány éve jött létre az intézet, és ha nem alkalmazhatunk szakembereket, akkor az alaptevékenységünket sem tudjuk ellátni.
Milyen terveik vannak az idei évben?
– Folytatni szeretnénk a könyvkiadást. 2009-ben nyolc új címszót jelentettünk meg, emellett még néhány olyan kötetet adtunk ki, amelyekkel késtünk, és amelyek tavaly előtti datálásúak: Mák Ferenc és Bodor Anikó egy-egy könyvéről van szó. Úgy gondolom, ezek a kötetek bemutatják azt a tevékenységi formát és kiadói programot, amelyet az intézet fölvállalt. Kiadványainkat elsősorban a Szülőföld Alap és Tartományi Művelődési Titkárság támogatja. A digitalizálást is folytatjuk, azoknak a hatvanas-hetvenes években megjelent bibliográfiai kiadványoknak, könyveknek a digitalizálását végezzük, amelyek ma már a könyvtárakban sem igazán lelhetők fel, de amelyek meghatározói az itt élő közösségnek most és száz év múlva is.
Közművelődési tevékenységet is vállalt az intézet.
Esősorban az amatőr színjátszókkal való foglalkozást szeretném kihangsúlyozni. Ezen a téren nagyon jó kapcsolataink vannak a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel. Készülünk az amatőr színjátszók találkozójára, amelyet az idén Szilágyiban rendezünk meg. Most jelentettünk meg két könyvet Brestyánszki Boros Rozália és Perényi Balázs tollából, amelyek az amatőr színjátszást segítik. Tájoló programokat is szervezünk. Olyan verses-zenés műsorokat állítottunk össze, amelyeket – ha igény van rá – elviszünk más városokba is. Fehér Ferenc, Pilinszky János és Radnóti Miklós lírai opusát igyekszik bemutatni a versmondó társulat.
Tudományos- és kutatómunka is folyik az intézetben. Erre lesz pénz? Hiszen tavaly novemberben elmaradt a konferencia.
– Vékás János kronológiája ebben az évben fog elkészülni (1945–1955), Mák Ferenc pedig már megírta a vajdasági magyarság történetét 1918–1945-ig. Ez a két kötet digitalizált és nyomtatott formában is megjelenik az idén. Nyolc szerzőt kértünk fel, hogy a magyarországi Kisebbségkutatás című folyóiratban mondja el véleményét a kettős állampolgárságról a népszavazás ötödik évfordulója alkalmából. A magyar tudomány ünnepéhez kapcsolódó konferenciánk tavalyi elmaradása nekünk is nagy szívfájdalmunk, hiszen egy hagyomány szakadt meg, de az idén mindenképp folytatni szeretnénk a történelmi tudat és a kulturális emlékezet nézőpontjából megkezdett párbeszédet, immár más szerbiai és magyarországi kutatóműhelyek bevonásával.
Két programsorozatot indítanak az idén.
– Az Irodalmi Karaván már tavaly decemberben elkezdődött a Muratáj folyóirat vendégszereplésével. Hamarosan sor kerül a kolozsvári Korunk, a dunaszerdahelyi Szűrös Kő, a csíkszeredai Székelyföld folyóiratok bemutatkozására is. Ezt a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatja. Ennek az a jelentősége, hogy az itt vendégeskedő szerkesztőségek is lehetőséget adhatnak a mi irodalmi köreinknek, elsősorban a Hídra és a zEtnára gondolok. Így közvetlen baráti és szakmai kapcsolatok is kialakulhatnak, amelyek talán ma még fontosabbak, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Három jelentős képzőművészeti műhelyt hívtunk meg: a kolozsvári Barabás Miklós Szépműves Céhet, a dunaszerdahelyi Kortárs Művészeti Galériát és a lendvai Kortárs Galériát. Készül egy közös katalógus, az ugyancsak közös tárlatukat pedig március elején Zentán, Topolyán és Magyarkanizsán mutatnánk be.
