Puskás Zoltán legutóbb két évvel ezelőtt rendezett Szabadkán, akkor a Kosztolányi Dezső Színházban, Csehov műve alapján A három nővért. Ezúttal a világ legnagyobb drámaírójának, Shakespeare-nek egyik legismertebb tragédiáját, az Othellót állítja színpadra a Népszínház Magyar Társulatával. A bemutató december 20-án várható.
Nem ez az első eset, hogy Puskás Zoltán Shakespeare-művel foglalkozik, több mint tíz évvel ezelőtt az Újvidéki Színházban a Szentivánéji álmot rendezte:
– Az egy táncjáték volt, Shakespeare műve alapján, és egyáltalán nem volt benne szöveg. Szándékosan terveztük így. Ez volt a koncepció. Kihívást jelentett, hogy teljesen kikerüljük az olykor nehéz Shakespeare-i szöveget, és mozgással helyettesítsük be. Ez emiatt volt izgalmas vállalkozás, az Othello pedig azért, mert épp az ellenkezője történik, a szövegre összpontosítunk. Sok zenés előadást készítettem, és még fogok is, ezért most szerettem volna valami mást. Elég sokat gondolkodtam, hogy mi is legyen az. A darab választásánál több szempontot kell figyelembe venni, a színház lehetőségeit, azt, hogy épp milyen az évad, milyen előadások vannak a repertoáron, és a színészek korát.
Miért esett a választás Shakespeare-re és épp az Othellóra?
– Ha egy színház Shakespeare-t tűz a műsorára, azzal nem lehet mellényúlni. Shakespeare-t játszani és rendezni nemes feladat, nagy kihívás és felelősség is. A darabjai a mai napig is időszerűek. Mondhatják valakik, hogy régiek és porosak, de ha azt a port lefújjuk róla, nagyon is időszerű lesz ismét. A világ semmit sem változott azóta, és úgy néz ki, nem is fog. Akármelyik drámáját olvasom, teljesen aktuális problémákkal találkozok. Ráadásul zseniálisan megírt darabokról van szó. Az Othello az emberiség legnagyobb problémáinak a forrását taglalja, az irigységet, az ármánykodást, a féltékenységet, a korrupciót, a szélsőségeket nézve a gyilkosságot is. Ez sem változott Shakespeare óta, az emberek nem változtak meg. A hangsúly az irigységen van. Ha mélyen magunkba nézünk, mi is megtaláljuk. Irigyek lehetünk valaki kinézetére, helyzetére, vagyonára, pozíciójára, bármire. Minden az irigység körül forog, mert bennünk van, az emberből fakad és minden nap valami negatívumot szül. Szerintem ez egy univerzális probléma a világban, és úgy gondolom, ezzel foglalkozni kell.
Milyen lesz az előadás Othellója?
– A mi Othellónk fiatal lesz, elvégre gyerekkora óta katona, indokoltan lehet pozícióban. Számomra érdekes azzal foglalkozni, hogy egy fiatalnak, mint Othello, mit jelent a siker, hogyan tudja feldolgozni. Mit tud ezzel kezdeni, mennyire száll el magától, mennyire lesz pökhendi, fölényeskedő, prepotens. Aki még nagyon érdekes nekem a darabban, az Jágó, aki idősebb, mint Othello. Jágó egy negatív karakter, egy sátáni figura, de úgy gondolom, hogy ez túl szimpla meghatározás, nem lehet ennyivel elintézni. Vele kapcsolatban azzal a kérdéssel foglalkozok, hogy mi van azokkal, akik már úgymond beléptek egy érettebb korba, és úgy érzik többet érdemelnének, magasabb pozíciót, elvégre megdolgoztak érte, de nem kapják meg, mert más kerül arra a helyre. Ettől persze nem lehet Jágót felmenti a tettei alól, de talán szimplán elítélni sem. A mai emberekre is jellemző, hogy egy idő után többre vágynak, akár előléptetésre, amikor pedig ez nem következik be, akkor vagy tesznek érte valamit, vagy belenyugszanak. Ezek miatt is fontos volt a számomra, hogy Jágó idősebb legyen Othellónál. Az előadásban Budinčević Krisztiánt láthatjuk majd Othellóként, Csernik Árpádot Jágóként, Desdemonát Magyar Zsófia játssza, Jágó feleségét, Emíliát pedig Kalmár Zsuzsa.
Puskás Zoltán a szabadkai Népszínház próbatermében (Fotó: Lukács Melinda)
Mennyire lesz úgymond mai ez az előadás?
– Részben az lesz, részben nem. Ez is kihívást jelent a számomra, hogy megleljem a kapcsokat, az átfedéseket, a találkozási pontokat, a Shakespeare-i és a mai világ között, beleértve a kor jellegzetességeit, az embereket, a beszédet. Tulajdonképpen a Shakespeare-i világot próbáljuk átvetíteni a mába. Szerintem ez némileg egy filmszerű előadás lesz. Nem akarok vele mást, csak átadni azt, amit Shakespeare írt, mert az annyira jó, hogy kijár neki a tisztelet. Shakespeare-t számtalan módon lehet feldolgozni, lehet belőle bármit csinálni, a kérdés az, hogy kell-e. Engem most a szöveg érdekel, a szövegcentrikus színház. Márton László fordítását használjuk, amely szerintem az egyik legjobb. Befogadható, ami megkönnyíti a színészek dolgát is. Azt szeretném, ha a szöveg nem veszne el valahol az éterben. Nincs könnyű dolguk a színészeknek. Fontos, hogy átadják a szöveget a nézőknek, és ne eljátsszák az állapotokat, hanem megéljék. A dráma karakterein keresztül megmutassák a mai embereknek a mai embertípusokat, az egészségügyi, pszichés problémákat is, mint amilyen például az alkoholizmus, a depresszió, vagy a paranoia. Mindenkinek megvan a maga gondja-baja, ez eddig is így volt és most is így van.
Az előadásaidnál gyakran a díszlet és a jelmez is hozzád kapcsolódik...
– Ez most is így lesz. Szeretek mással is dolgozni, de nem mindig alakul úgy. Ahogyan a Shakespeare-i világ keveredik a maival, úgy lesz a jelmezzel is. Nem akartam, hogy a jelmezek nagyon maiak, hétköznapi viseletek legyenek. A régi öltözködési forma fog találkozni a mostani, úgymond elvont stílussal, beköszön a punk, a rock, a gothic divat, a fekete szín, a bőrből készült kiegészítők, bakancsok, ilyesmik. Erős vízióm szokott lenni arról, hogy mit szeretnék látni a színpadon. Ennek már a próbák előtt meg kell lennie. Ide is makettel érkeztem, ami a díszletet illeti, a ruhákról pedig kinyomtatott képekkel, hogy amikor a próbára kerül sor, akkor az előadással foglalkozhassunk. Persze mindig történnek nem várt fordulatok, de ettől izgalmas az egész. Nem gondoltam a jelmezt nagyon romantikusra venni, inkább azt szerettem volna, hogy a mai világot tükrözze, és a díszlet is ehhez fog illeszkedni.
A díszletek és a jelmezek tervezésénél a végtelenségig lehet elmenni, a kreativitásnak nincs határa, a költségvetésnek viszont van. Mennyire kényszerülsz a kompromisszumra?
– Itt, Vajdaságban ezt megszoktam. Azt is tanultam az egyetemen, hogy a semmiből hogyan lehet valamit csinálni. Nekem ez nem újdonság, és nem is baj, mert úgy érzem, megdolgozok azért a díszletért. Ez is kihívás, ráadásul most nyár óta nagyon elszabadultak az árak, és ezzel is számolni kell. Igyekszünk azzal dolgozni, amink van. Számomra fontos, hogy megvarrják azokat a jelmezeket, amelyek specifikusak, mert ilyenek nincsenek a fundusban. Legalább hasonlítsanak arra, amit elképzeltem. Máskülönben pedig mindig megpróbálok spórolni. Nem szeretem a felesleges pazarlást. Jól mutat a nagy díszlet, de minek, ha csak dísz, és nincs funkciója. Az univerzális, funkcionális díszleteket szeretem, amelyek valamit hozzáadnak az előadáshoz. Az ilyeneknél kiteljesedhet a fantáziám. Ezt az előadást is minél letisztultabban, kliséktől mentesen szeretném elkészíteni.
Mik a további terveid?
– Az évad végén az Újvidéki Színházban készítünk egy musicalt, a következő évad végén a szabadkai Gyermekszínházban rendezek majd, azután pedig rögtön megyek Sepsiszentgyörgyre egy újabb zenés előadást rendezni. Boldog vagyok, hogy ismét van munkám, ez most pont elég, de ennél kevesebb ne legyen. A Covid idején nagyon hiányzott a színház, és még utána is kellett egy kicsit várni, míg beindult az élet. A covidos 2020-ban a KDSZ-es munka nagyon jól jött, lelkileg is helyreállított, sok mindent kiadtam magamból. Most is majd sok mindent kiadok, csak másképp.
Nyitókép: Lukács Melinda
