2024. december 22., vasárnap

Álom és valóság

Antal László kiállítása Szabadkán

A Kortárs Kulturális és Művészeti Központ, valamint a Klara és Rosa egyesület együttműködésében Antal László kiállítása nyílt meg kedden délután a szabadkai Udvari Galériában, amelyhez a bejárat a korzóról vezet. A kiállítást Jelena Grujičić, a központ koordinátora nyitotta meg. Ahogyan azt megtudhattuk, a képeket az álmok ihlették. Antal László tavalyelőtt csatlakozott egy álomfejtő csoporthoz és ennek hatására számos alkotás jött létre.

Antal László kiállítását Jelena Grujičić nyitotta meg (Fotó: Molnár Edvárd)

Antal László kiállítását Jelena Grujičić nyitotta meg (Fotó: Molnár Edvárd)

Az érdeklődők ebből láthatnak egy kis válogatást. Az eredeti képek kisformátumúak, az Udvari Galériához igazítva ezeket kinagyították. Antal László vizuális művész, formatervező, filmkészítő és zenész, Szabadkán született 1984-ben. Újvidéken diplomázott a Művészeti Akadémia grafikai kommunikáció szakán. Az alkotásai több nemzetközi díjat nyertek. Antal László a Kosztolányi Dezső Színházban is tevékenykedett. Több mint tíz éve Berlinbe költözött, ahol folytatta a tanulmányait. Filmmel és zenével is foglalkozik, Lidija Andonovval megalapították a Sixth June formációt és több lemezt adtak ki. Néhány éve Diesein címmel szólóprojektumhoz fogott. Öt évvel ezelőtt vizuális naplót kezdett el vezetni, kollázsok formájában örökíti meg a mindennapjait és benyomásait. 2018-ban a szabadkai Kortárs Galériában volt kiállítása.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás