Folyamatos fenyegetettségben zajlott le a hétfőn véget ért 82. Ünnepi Könyvhét: a kiadványokra kifejezetten káros, könyvbarátnak semmiképp sem mondható, gyors lefolyású nyári záport ígérő esőfelhők mindvégig ott kerülgették a budapesti Vörösmarty teret és más rendezvényhelyszíneket június 2-ától 6-áig nap mint nap. Igaz ugyan, hogy a meteorológiai riasztási fokozatok között a citromsárga még a legenyhébbek közé tartozik, de a múlt csütörtökön érvényben lévő ugyanilyen jelzés is elég volt ahhoz, hogy majdnem elmossa az év legnagyobb könyvünnepének megnyitóját. Mindezzel együtt járt persze az is, hogy szinte félóránként változott a helyzet: amikor nem volt felhős az ég, mindenki az árnyékot kereste, az asztalok mellett felállított napernyők oltalmában keresett magának menedéket, no és persze valamilyen hűsítőt.
Mindenki észre fogja venni, ezért tegyük szóvá rögtön a legelején: így, a rendezvény másnapján még pimaszul korai lenne végleges látogatottsági mutatókat számon kérni a szervezőkön, de szemmel látható volt, hogy a korábbi években megszokottnál sokkal kevesebb volt az érdeklődő a rendezvényhelyszínek környékén. Mindez valószínűleg összefüggésbe hozható a magyar könyvszakma és könyvterjesztés igencsak sanyarú állapotával. Beszéltünk például az egyik, a Vörösmarty térre kitelepült kis könyvesbolt vezetőjével, aki elmondta, hogy a gyenge forgalom miatt kénytelen bezárni üzletét. Hosszú évek tapasztalata, hogy a Könyvhéten annyi kiadványt adnak el, mint amennyi egyébként az üzlet rendes éves forgalma, ezért ide most még egyszer kijöttek, aztán pedig bezárják a boltot – mesélte a tulajdonos. Így hát szombaton este a Vörösmarty tér sarkában, a Deák Ferenc utca elején nagyszabású búcsúbulit tartottak, dedikálni hívtak szerzőket, akik valamilyen módon kötődtek a könyvesbolthoz annak többéves fennállása alatt, vagy akiknek a könyvei szellemiségükben közel álltak az üzlet arculatához.
Szombaton délután még viszonylag sokat összegyűltek a Könyvhét központi rendezvényhelyszínének tekintett színpadnál, az Oroszlános kútnál, amikor a Kaláka együttes koncertezett, de vasárnap például Palya Bea fellépésén már alig volt közönség – s tegyük hozzá gyorsan: még véletlenül sem az énekesnő miatt. Mintha a hét utolsó napjára kifulladt volna a könyvünnep, vagy kifogytak volna a pénztárcák, céltalanul nézelődni pedig csak nagyon keveseknek lett volna kedve.
Noha rendezvények, események voltak szép számmal vasárnap is. Javában zajlott például az irodalmi peepshow a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében, amelyik mindenképp az idei rendezvénysorozat egyik legfrappánsabb, legtalálóbb ötlete, újítása volt. A kezdeményezés lényege, hogy egy több méter magas kartonlapokból összeállított labirintusban a kíváncsiskodók megleshették az írókat, köztük a vajdasági Aaron Blummot (vagyis Virág Gábort), Balázs Attilát, Beszédes Istvánt, Hász Róbertet, Kollár Árpádot, Orcsik Rolandot és Szombathy Bálintot is, alkotás, munka, semmittevés vagy éppenséggel – az ünnep hangulatához hozzátartozó – iszogatás közben. A fülkében ülő alkotóknak pedig kis cetliken hagyhattak üzeneteket, vagy épp kérdezhették őket a látogatók. Akárcsak a peepshow eredetijében, így ebben a változatban is a megfigyelt alany volt a „főnök”: mindenki csak annyit mutatott meg műhelytitkaiból, amennyit azokból arra érdemesnek, vagy vállalhatónak talált. A program alapötlete a Vajdaságban is ismert Nemes Z. Márió költőtől származik (a zEtna tavalyi irodalmi fesztiválján is találkozhatott vele a közönség), a kartonlabirintust pedig Horváth Csaba Árpád public art művész építette.
A 82. Ünnepi Könyvhét az idén több mint ötven városra terjedt ki – köztük Kolozsvárra is –, kereteiben pedig 116 kiadó 385 újdonságot mutatott be. A rendezvénysorozathoz kapcsolódva immár tizedik alkalommal tartották meg a Gyermekkönyvnapokat, de megszervezték a Magyar Napló – a Magyar Írószövetség folyóiratának – hagyományos dunai hajókirándulását és a Könyvek Éjszakáját is, amikor a standok a megszokott – mellesleg valóban korai – zárásnál tovább, az éjszakába nyúlóan maradtak nyitva, és zenés programokkal, szórakoztató eseményekkel várták az addigra talán már valóban megfáradt közönséget. Aki felkereste valamelyik programhelyszínt Budapesten vagy vidéken, az általános pénztelenség ellenére sem tért haza üres kézzel, bár – mint a kereskedők elmondták – a többség az idén elsősorban az akciós könyveket vásárolta. Kicsit ünneprontó módon a standok egy részét már vasárnap este bontani kezdték, annak ellenére is, hogy a Könyvhét a papírforma szerint csak tegnap ért véget, így helyenként kopácsolás zavarta meg a felolvasásokat. De lényegét tekintve ez sem baj, hiszen ez is összhangban áll azzal az eredeti elképzeléssel, amelyikből a rendezvénysorozat nyolcvankét esztendővel ezelőtt elindult: „Magyarországon is kellene szervezni egy könyves ünnepet, amikor az igazi irodalom és az igazi írók kivonulnak ingujjban a közterekre” – fogalmazta meg Supka Géza régész, művészettörténész, író, újságíró 1927-ben, akkor épp a Literatura című lap főszerkesztőjeként, és valószínűleg ő sem gondolta volna akkor, hogy felszólalásával ilyen méretű és mértékű hagyományt termet. Pénztelenségben vagy – szerencsés esetben – anélkül, az igazi irodalom mindenképp kitöltötte ezeket a napokat, és az igazi írók is ott voltak a tereken, rakpartokon, Duna-parti sétányokon és más könyves helyszíneken, amelyekre pénztelenségben, vagy – szerencsés esetben – anélkül, de jövőre is mindenképp visszavárjuk őket.
