Fafaragványok, dísztárgyak, figurák sorakoznak a temerini Lukijan Mušicki képtárban, ahol a héten még megtekinthetők lesznek. A helybeli születésű Szarvas Sándor munkái ezek, aki sok éve él, alkot a közeli Újvidéken. A karnyújtásnyi földrajzi távolság ellenére munkáit ritkán látjuk otthon, a szülőfalujában. A felújított képtárnak és a felélénkült temerini képzőművészeti életnek köszönhetően azonban a temeriniek újra találkozhatnak Szarvas Sándor kiváló alkotásaival.
Ágoston Máriának, a művelődési és tájékoztatási központ vezetőjének méltatása után kérdeztük a mestert, vajon mi az oka annak, hogy vidékünkön ritkaságszámba megy a faszobrászat, hogy ritkán látunk effajta kiállítást.
– Én faszobrokat csak kiruccanásként szoktam készíteni, azzal nemigen foglalkozom, de faszobrászattal igen, mert az eredeti iparművészeti szakmám épp ez. A fafaragó szó alatt a népi faragást, a pásztorfaragást értjük, tehát meg kell különböztetni a faszobrászatot a faragómesterségtől. A faszobrász valamikor stílbútorokat készített, tehát stílusos faragásokat, és az eredeti szakmám is innen ered, az én mesterem sok faragott bútort készített. Tudomásom szerint a II. világháború után egyedül tanultam a Vajdaságban ezt a szakmát, mert nem is volt nagyon kitől, meg nem is volt érdeklődő. A fafaragást '53 óta csinálom. Nagyon sokan vannak rajtam kívül, akik megpróbálkoznak vele. Az én műtermemben legalább 20–30 fiatalember megfordult, akik meg szerettek volna tanulni faragni. Ők nagyon lassan haladnak, mert önszorgalomból csinálják, autodidakták. Engem szakértő irányított, könnyen haladtam, és ebből kifolyólag az én faragásom egy kicsit más, mint az amatőröké. Az óbecsei amatőr fafaragó egyesülettel évek óta kapcsolatban vagyok, volt, amikor 40 tagjuk is volt, közös kiállításokon is részt vettünk. Aki kitart, az halad. Önszorgalommal ebben a mesterségben is fejlődhetünk.
Régen láttuk a műveit Temerinben. Talán a kiállítóterem hiánya miatt kerülte el a szülőfaluját?
– Újvidéken élek, ahova egykori munkahelyem, a bábszínház miatt költöztem. Temerinben egy önálló kiállításom volt, az is a hetvenes években, amikor elvont, absztrakt stílusban dolgoztam, az amolyan figuratív korszak volt. Azóta azonban közös tárlatokon vettem részt: főként Illés napi kiállítások alkalmával. Legutóbb, nem is túl rég a TAKT veteránjai kiállításán mutattam be a munkáimat.
Azért azt gondolom, hogy erős szálak kötik Temerinhez.
– Temerini voltam, az is maradok, mindamellett, hogy Újvidéken élek. A műtermem – ahogy szokásom mondani – ott van, természetesen oda is kötődöm.
Ebből a műhelyből azért kerültek alkotásai Temerinbe is?
– Két munkám került Temerinbe, két aranyozott kandeláber a központi plébániatemplomba és a telepi templomba – amiről sokan nem tudnak –, s egy 90 centiméteres Szűz Mária-szobor, amit a hatvanas évek elején készítettem. Ezenkívül családoknál is megtalálható sok munkám. A mostani kiállításomon is látható 8–10 olyan munka, ami egyébként temerinieknél van. Van egy család, amely 1972 óta rendszeresen minden évben rendel nálam valamit. Ami a templomokat illeti, 18 templomban található munkám Vajdaság-szerte és azon kívül. Vajdaságban 16 templomban, ezenkívül Boszniában Novi Travnikon és az Egyesült Államokban Denverben. A vajdasági városok közül megtalálható Újvidéken, Temerinben, Óbecsén, Zentán, Bajmokon, Topolyán (főoltár), Szabadkán, Kúlán, Szenttamáson...
Úgy tűnik, újra divatos a fa. Valóban felértékelődött volna ez a csodaszép anyag?
– Nem mondanám. Az emberek mindig is tiszteletben tartották a fát, az értékét illetően pedig főleg nincs változás. Az embereknek egyszerűen nincs pénzük. Sokan szeretnék szép dolgokkal körülvenni magukat, mégsem tudják megtenni. Én például a „békebeli” árak 60–70 százalékáért dolgozom. Bárhogy nézzük, csak luxus ez.
