Pénteken mutatják be a Palo inje, pao sneg (szabad fordításban: Lehullott a zúzmara, esett a hó) című előadást az újvidéki Ifjúsági Színházban, amely a világ első tamburamusicalje. A szöveg szerzője Vanja Čobanov, színpadra Stevan Koprivica adaptálta, a díszlettervező Vesna Popović, a jelmeztervező Milica Grbić Komazec, a koreográfus pedig Ista Stepanov. A musicalben feltűnik Vanja Jovanović, valamint az Ifjúsági Színház színészei: Darko Radojević, Kristina Savkov, Aleksa Ilić, Ivan Đurić és Saša Stojković. A zenei részért pedig a Belet Tamburazenekar felel. A próbák már augusztusban kezdődtek.
A musical zeneszerzőjével, az olvasóink jelentős része számára jól ismert, csókai születésű Jovan Adamov karmesterrel és zeneszerzővel beszélgettünk a projektről.
– A járvány alatti bezártság során sokat segített az, hogy rengeteg hobbim van, barkácsolás, kertészkedés. Amikor nincs új ötletem a zenében, akkor nekiállok valamilyen veszélyes és hangos dologgal foglalkozni, hogy kiürüljön a fejem, és ne halljam magamban a zenét. Vannak olyan nagy és hangos szerszámaim, amelyeknél csak egy apró hibára, figyelmetlenségre van szükség. Ha elcsúszik a kezem, akkor örökre megválhatok az ujjaimtól. Egy ilyen munka után jött az ihlet a tamburamusicalhez – mesélte a zeneszerző.
Jovan Adamov előzőleg megismerkedett Vanja Čobanov, szintén csókai születésű íróval. Együtt kezdtek el dolgozni, és számos közös dal született ebből az együttműködésből.
– A musicalek általában úgy íródnak, hogy a zeneszerző kész szövegre komponálja meg a dalokat. Mi fordítva csináltuk. A kész dalok közül összeválogattam néhányat, és elküldtem Vanjának, aki tíz-tizenöt nap alatt megírta hozzá a szöveget, párbeszédeket is.
A musical időtlen témát dolgoz fel. A szállási és városi életről mesél, a szegénység és gazdagság párhuzamának témáját dolgozza fel, erős szerelmi szállal végigvezetve. A darabban megjelenik Fehér Ferenc, a tiszavirág és számos Vajdasághoz kötődő motívum.
Jovan Adamovnak nem ez az első olyan projektje, amely elsőnek számít a világon, és valószínűleg nem is az utolsó. A tavalyi Újvidék, Európa Kulturális Fővárosa program részeként tambura-filharmóniát hozott létre.
Jovan Adamov a Magyar Szó székháza előtt, fotó: Albert Éva
– Több mint kétszáz zenész vett részt rajta. 130–140 tamburás és 40–50 énekes lépett fel. Nyolc országból érkeztek, volt, ahonnan egész zenekarok, másik helyekről csak szólisták jöttek. Valóban szenzációs volt, és a világ minden tájáról hallhatták, mivel műholdon közvetítették. A fellépés alatt szakadt az eső, a nézők viszont esernyőket szorongatva álltak és hallgatták a koncertet. Ezt hatalmas sikerként könyveltük el, mert biztos vagyok benne, hogy ha más műfajról lett volna szó, az emberek szétszaladtak volna, esetleg beültek volna valami közeli kávézóba, és ami oda bemegy a hangból, elég. De nem így történt, hanem ott álltak a zuhogó esőben. Hiszem azt, hogy érezték: a világon egyedülálló esemény részesei abban a pillanatban.
Jovan Adamov ezután arról mesélt, hogy mindig is szívügyének tekintette a fiatalok felkarolását.
– A zene olyan, mint amikor esik az eső, és valahol a tetőről befolyik a víz a szobába. Valahol elkezd csöpörögni. A víz nem onnan jön, hanem folyik ide-oda, amíg megtalálja az utat odáig. A tehetség és a szorgalom is ugyanígy előbb-utóbb valahol feltör. Amikor én ezt felismerem, és látom, hogy valahol megakadt, akkor megpróbálok kinyitni neki egy ajtót, mert lehet, hogy csak ennyi kell, hogy utána célba érhessen. A munkám természetéből kifolyólag rengeteget utaztam, és sok fiatal tehetséggel találkoztam. A Mini Tini Fest például Szabadkáról indult sok-sok évvel ezelőtt. Itt iskolás gyerekek mutatkozhatnak be. Az idei rendezvény most októberben lesz Ópázován és Pecsincén (Pećinci). Az évek során rengeteg tehetséges gyerek jelent meg ezeken a versenyeken, akiket igyekeztünk felkarolni, és még több fellépési lehetőséget adni a számukra. Ők azóta már felnőttek, de olyanok is kikerültek közülük, akik később az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselték az országot – mesélte a zeneszerző.
Kormányos László tartományi sport- és ifjúságügyi segédtitkár, aki egykor a csókai Művelődési Ház igazgatója volt, felkereste Jovan Adamovot, és segítséget kért tőle, hogy megszervezzék az első Tisza Menti Tamburazenekarok Találkozóját, ami azóta egy nagy rendezvénnyé nőtte ki magát.
– Amikor elmentem Csókára, hogy megbeszéljük a részleteket, elámultam azon, hogy milyen szépen felújították a Művelődési Házat. Természetesen örömmel segítettem a szervezésben. Több helyre is ellátogattam, hogy meghallgassak tamburazenekarokat. Próbáltam őket tanácsokkal is ellátni, hogy min kell dolgozniuk, javítaniuk, hogy valóban a legjobb formájukban léphessenek fel a találkozón. Én mindig arra figyeltem, hogy egy adott rendezvényre a jó műsoron legyen a hangsúly, és erre szánjuk az anyagi forrásainkat is, hogy messzebbről is hívhassunk előadókat és zenekarokat – mesélte Jovan Adamov, és azt is elmondta, hogy ezek után egyre több, egyre jobb tamburazenekarok jelentek meg a környéken.
– A tamburazene mostani reneszánsza egy kicsit talán abból is adódik, hogy a fiatalok, főleg a falusi ifjúság, viszonylag olcsón meg tudnak venni egy hangszert. Ha van egy kis tehetségük hozzá, és szorgalmasak, akkor a tambura akár néhány hónap alatt meg tud szólalni a kezükben. Ezt természetesen tovább lehet és kell is fejleszteni. Ezek a fiatalok a népzene mellett szeretnek más műfajokat is játszani, tánczenét például. Ez egy jó pénzkereseti mód is lehet a számukra, felléphetnek különböző rendezvényeken vagy ünnepségeken. Ezen dolgok összessége, tehát az olcsó hangszer, a műfaji változatosság és a viszonylag rövid gyakorlási idő, amíg megszólal a banda, játszik közre abban, hogy egyre több tamburazenekar jön létre. Én pedig ennek nagyon örülök, mert sokan vannak, akik ezáltal itthon is fel tudják találni magukat – mesélte Jovan Adamov.
A musicalre visszatérve, a szerzők a jövőben szeretnék magyarra lefordíttatni, mivel rengeteg magyar vonatkozású részt is tartalmaz. Az előadás sikere a levegőben van, és remélhetőleg nem csupán az újvidéki színpadon.
Nyitókép: Jovan Adamov a Magyar Szó székháza előtt, fotó: Albert Éva
