2024. december 22., vasárnap

A „beszélt esszé” átütő erejével

Herceg Jánosra emlékeztek Zomborban

Herceg János akadémikus író, műfordító születésének 115. évfordulója alkalmából tartottak emlékezést május 13-án a zombori Szent Rókus temetőben, az író síremlékénél. Az esemény szervezője a Dunatáj Egyesülés volt.

Pusztai Lajos publicista, költő, Herceg János egykori mindennapos vendége idézte fel az akadémikushoz fűződő emlékeit. Egyebek mellett elhangzott:

,,A tollal, írógéppel vagy billentyűzettel létrehozott betűhalmaz attól válik irodalommá, hogy valaki szerencsés sorrendbe szedi azokat.

Herceg János ehhez a művelethez nagyon értett. Tájékunkon csak kevesen tudták nála jobban. Azonban két dologban senki más nem volt nagyobb hatással a mi vajdasági irodalmi közegünkre és egyáltalán életünkre:

Elsősorban az esszézés egyedi formáival hódított, amelyekben ki tudott bontakozni az író klasszikus műveltsége, és tűpontos meglátásaival eligazított bennünket a művelt világ dolgaiban, kultúrájában. Pedig csak elejtett véleményét írta meg szépre formált mondataiban. Mi, olvasók, meg mindet beszippantottuk, magunkévá tettük, vagy éppen vita tárgyává.

De tettük.

Azonban a legnagyobb hatást a vasárnapi ebédeinkhez simított rádiós beszédei érték el. Nem volt teljes a családi ebéd, déli harangszó és Herceg János hang-jegyzete nélkül. Jellegzetes fejhangon, szinte papos pátosszal szólt a vajdasági magyarokhoz a „beszélt esszé” átütő erejével. Arról beszélt, ami éppen foglalkoztatta őket, és olyan nyelvezettel, ami megragad, továbbgondoltat, ölel.

Mi ez, ha nem tömény beszélt-irodalom?”

L. Móger Tímea felolvasta Pusztai Lajos Ház vala, otthon vala című költeményét.

Herceg János síremlékénél koszorút helyezett el Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kulturális ügyekkel megbízott tagja, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében Sutus Áron elnök és Dudás Károly tiszteletbeli elnök, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti szervezete képviseletében dr. Goretić Vámoser Györgyi és Jankovich Szilárd, a Magyar Polgári Kaszinó nevében Szlákó József és Szladek László, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület vezetőségének tagjai, Gellér Enikő és Csernicsek József, a Laza Kostić Kultúrközpont Herceg János részlegének munkatársai, Stipankov Marot Andrea és L. Móger Tímea, továbbá a Dunatáj Egyesülés elnöke, Péter István.

Az eseményt állófogadás követte a Dunatáj-irodában. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pusztai Lajos idézte meg Herceg János emlékét (Gellér Eszter felvátele)