Kiváló hangulatú rendezvényen mutatta be legújabb, Élni, maradni – Nyugat-Bácska című riportkötetét a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete kedden este Szegeden, a Millenniumikávéházban. Máriás Endre, az egyesület elnöke, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, Tóth Lívia, az egyesület alelnöke, a Hét Nap megbízott főszerkesztője, Homolya Horváth Ágnes, az egyesület elnökségi tagja, a Magyar Szó zentai szerkesztőségének vezetője és Martinek Imre, az egyesület tagja, a Hét Nap munkatársa, Kisimre Ferenc publicista, az est moderátora kérdéseire válaszolva beszélt a VMÚE céljairól és legfontosabb programjairól, a Kárpát-medencei riporttáborok tapasztalatairól és az ott született írásokból készült kiadványok jelentőségéről, valamint a további terveikről is. Kiemelték, hogy a Délvidék felfedezése című sorozat ötödik részeként megjelent, Élni, maradni – Nyugat-Bácska című kötet szerzői, akik között erdélyi, felvidéki, magyarországi és vajdasági újságírók is voltak, igyekeztek minél sokrétűbben bemutatni azokat az értékeket, amelyek meghatározó jelentőséggel bírnak az ott élők számára, éppen ezért a kiadvány reményeik szerint egyfajta kordokumentumként is szolgálhat majd a felnövekvő generációk tagjainak.
Az est folyamán Justin Vanda, a Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulója részleteket olvasott fel a bemutatott kiadványból, Martinek Imre pedig hangulatos furulyajátékkal szórakoztatta az egybegyűlteket.
Nyitókép: Az est vendégei és a házigazdák a Millenniumi kávéházban (Martinek Viktor felvétele)