2025. január 30., csütörtök

Február 28-áig lehet pályázni

Megjelentek a tartományi művelődési titkárság kiírásai

A Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság megjelentette az idei évre vonatkozó pályázatait. A tizenegy kiírás részleteiről Kudlik Zoltán tartományi művelődési, tájékoztatási és vallási közösségi segédtitkárt kérdeztük. Egyebek között elmondta, hogy a nemzeti kisebbségek kultúrája és művészete szempontjából fontos projektekre 35 millió dinár áll rendelkezésre.

– A pályázatok összege az idei évben növekedett. Külön pályázatot hirdettünk meg a kulturális örökség támogatását, illetve megőrzését szolgáló projektekre, e célra idén 99 millió dinár áll rendelkezésre. Az előző évben elmaradt, ám most újra támogatjuk a kulturális infrastruktúra fejlesztésére és kulturális létesítményekben lévő felszerelés beszerzésére előirányzott projekteket, amelyekre 300 millió dinár jut. Itt elsősorban önkormányzatok pályázhatnak kulturális intézményeik fejlesztésére, felújítására.

A vajdasági önálló városi vagy községi könyvtárak számára 7 millió dinárt különítettünk el. A szerb hagyományok megőrzésére 48 millió dinár, a vizuális művészetek és multimédiás projektek támogatására 49 millió dinár áll rendelkezésre. Az irodalmi és publikációs projektek társfinanszírozására 51 millió dinár jut, míg kiadványok felvásárlására a Vajdaság Autonóm Tartomány területén 20 millió dináros keretet biztosítunk. Zenei alkotások és projektek társfinanszírozására 49 millió dinárt különítettünk el, ugyanekkora összeg jut a színpadi alkotásokra, színházi és művészeti előadásokra. A nemzeti kisebbségek kultúrája és művészete szempontjából fontos projekteket is támogatjuk minden évben: erre 35 millió dinár áll rendelkezésre. A történelmi egyházak és vallási közösségek számára pedig 44 millió dináros támogatás van előirányozva – mondta Kudlik Zoltán, aki hozzátette, jó hír, hogy a kisebbségi pályázatoknál 20-ról 35 millióra növekedett az idei évben a pályázati keretösszeg.

A pályázatok beadási határideje február 28-a, a pályázatokat a jelentkező egyesületek, intézmények, önkormányzatok írott, illetve elektronikus formában tudják átadni. Részletes információkat a www.kultura.vojvodina.gov.rs linken találnak az érdeklődők. A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi jelenlétének köszönhetően a kisebbségi pályázatok a kisebbségek nyelvén is elérhetőek, kitölthetőek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kudlik Zoltán tartományi művelődési, tájékoztatási és vallási közösségi segédtitkár (Molnár Edvárd felvétele)