2024. december 22., vasárnap

Legó és pop-art a Szépművészetiben

Rendhagyó minitárlattal köszönti az idei nyarat a budapesti Szépművészeti Múzeum. A több ezer alkotó bevonásával, mozaiktechnikával készült képekből álló sorozat öt mesterművet dolgoz fel pop-art stílusban. A különleges kiállítás július 17-ig tekinthető meg a Márvány-csarnokban.

A madarak és a csillagok mellett a gyerekek játszották a főszerepet a Múzeumok éjszakája egyik legizgalmasabb programján, ahol ikonikus műalkotások egyedülálló átdolgozásait készítették el a résztvevők. Az öt legómozaikképet a nyíregyházi tizenévesekből álló Tekerd! csoport álmodta és tervezte meg, összesen 112 932 darab legóelem felhasználásával. A közösségi építést is ők irányították: a látogatóknak minden apró darabot pontosan a helyére kellett illeszteniük, hogy végül összeálljanak a legkülönbözőbb korszakokat megidéző képek. 

A reneszánsz képviseletében Hieronymus Bosch egyik legkedveltebb állatábrázolását, a bagolynak a Gyönyörök kertje című műből kiragadott, tojásból kibúvó alakjának adaptációját építették meg színes kockákkal, fekete-fehér háttér előtt, az 1600–1700-as éveket pedig a magyar származású csendélet- és madárfestő művész, Bogdány Jakab egyik kedvenc témája, a korabeli divatos főúri madárházak tarka tollazatú egzotikus madarának, a papagájnak kiragadásával elevenítették meg.

A gyűjteményben helyet kapott továbbá Messerschmidt Ásító karakterfejének átdolgozása is. Ezen a színek dominálnak, a rendkívül valósághű szobrot megörökítő különleges színkombinációban a pop-art koronázatlan királya, Andy Warhol munkássága köszön vissza. A sorozat legkidolgozottabb elemeként Raffaello befejezetlen Esterházy Madonnája is rendhagyó értelmezést kapott. Vincent van Gogh Csillagos éj című festménye is bekerült ebbe a különleges gyűjteménybe. A festő hold és csillagok iránti rajongását megörökítő képet – amely legókészlet formájában is elérhető – a kiállításon foszforeszkáló kockákkal tették még izgalmasabbá.

Az építés alatt a résztvevők egészen más perspektívából figyelhették meg a világhírű mesterműveket, és lehetőségük nyílt igazán testközelből megismerkedni a legapróbb részletekkel, miközben kikapcsolódhattak a közös játék során.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás