Tömören fogalmazva talán a címben szereplő jelzőkkel jellemezhetjük a legtalálóbban a Scapin furfangjait, amit ezúttal Ricz Ármin rendezésében láthatott és láthat augusztus közepéig a Tanyaszínház közönsége.
Gergely Árpád felvétele
Annak ellenére, hogy Molière súlyos betegen írta meg Scapin furfangjait (Les Fourberies de Scapin), egy rendkívül lendületes, sziporkázó alkotással gazdagította a színházi világot.
A sors fura fintora, hogy Molière, aki feljegyzések szerint egy teljességre törekvő színházi ember: színész, rendező, színigazgató és szerző volt, aki saját korának alakjaiból örök típusokat formált, a kortársainak a tanúsága szerint „nem nevetett, mindössze csak nevettetett", mivel hiába szeretett volna tragikus színész, illetve tragédiaszerző lenni, az alkotói ösztöne „akarata ellenére" a modern komédia megteremtőjévé tette.
Érdekességképpen az először az 1671. május 24-én a Théâtre du Palais-Royalban bemutatott színdarab mindössze mérsékelt sikert aratott.
Gergely Árpád felvétele
Azonban a drámaíró halálát követően egykori színházi társai folytatták a darab előadását, és így 1677-től egészen 14. Lajos francia király1715-ös haláláig 197 alkalommal adták elő, ezt követően pedig a francia színjátszás egyik legtöbbet játszott darabja lett. Molière valójában ezzel a darabbal tért vissza ihletének az elsődleges forrásához, a régi bohózathoz, amelyek a francia drámaíró tolmácsolásában ugyanazt az élethelyzetet vizsgálják: a végre egymásra talált szerelmesek boldogságát zordon atyáik haszonelvű döntései, s gyűlölt érdekházasságok fenyegetik. Ám szerencsére mindig vannak olyan csavaros eszű szolgák – mint például a lépten-nyomon a törvényesség határvonalán zsonglőrködő Scapin –, akik bármikor készek egyfajta, első látásra lehetetlen küldetésként segítő kezet nyújtani a szerelmeseknek és átverni a rendkívül zsugori, pénzsóvár atyákat, no meg a rend kedvéért a maguk furfangos módján meg is leckéztetik őket. A Tanyaszínház idei társulata pedig a rendező gondos vezetésével derekas munkát vitt végbe. Vitathatatlanul a színészek apait és anyait beleadtak színészi játékukba, a rendező pedig minimális díszlettel, a maga módján egyedi és rendkívül találó megoldásokkal varázsolta elénk a színdarabban szereplő helyszínt, segédkaraktereket, s így a forró nyári kánikulában egy maga nemében könnyed, szórakoztató alkotással lepték meg a kavillói bemutató nézőit, és nevettetik meg a nyári turné közönségét. Egyedül talán a végeredményt meg lehetett volna fűszerezni némi időszerűséggel, korérzülettel.
De ennek híján is óriásit alkottak az idei tanyaszínházasok és ezért mindenképpen dicséret illeti őket.
