A palicsi filmfesztivál első sajtótájékoztatóján, Radoslav Zelenović fesztiváligazgató a kínálat kapcsán azt emelte ki, hogy egyes filmek anélkül tudnak komoly és súlyos problémákat taglalni, hogy a nézők úgy érezzék, mintha gyomron ütötték volna őket. Kétségkívül ilyen Fazekas Máté Bence első nagyjátékfilmje, a Kilakoltatás, amely az Inkubátor Programban készült el. A film egyik nagy erőssége mindenképpen az, hogy nem hatásvadász módszerekkel, vérnyomásemelő és megrázó jelenetekkel hívja fel a figyelmet egy olyan problémára, amely sokak számára valós, mindenki másnak pedig a rémálma. Az alkotás alapja tehát igaz történet, mint ahogyan az is, hogy működnek szervezetek, kollektívák, amelyek tagjai akár élőláncként is fellépnek a kilakoltatás ellen. Ilyen a budapesti A Város Mindenkié (Szerbiában a ZA Krov nad glavom).
A filmfesztivál vendége Mészáros Blanka színművésznő volt, aki az alkotásban egy aktivistát formáz meg, a filmet pedig a fesztiválon látta először. Vele beszélgettünk a filmről és a témájáról.
Mészáros Blanka Palicson (Fotó: Lukács Melinda)
Mit éreztél, amikor elolvastad a forgatókönyvet? Milyennek találtad?
– Teljesen érthetőnek és szórakoztatónak. Ahhoz képest, hogy egy mélységében nehéz témát taglal, a kilakoltatást, mégis tele volt iróniával és szarkazmussal. Ugyanakkor úgy is éreztem, mintha egyfajta érzelmi hullámvasúton lennék, mert amíg kísérjük a kilakoltatás eseményeit, addig az emberi megnyilvánulások és a kialakult helyzetek folyamatosan megfűszerezik ezt a történetet. Ettől lett ez nekem egy érzelmi hullámvasút. Hol a röhögés tört rám, hol pedig a szívem szakadt meg. Belegondolni is rossz abba, hogy kapunk egy telefonhívást és egyszer csak elveszítjük az otthonunkat. A kilakoltatás minden ember rémálma. Az otthonnak nem csak az elvesztése, már csak az elhagyása is olyan élmény, amit sohasem törlünk ki magunkból. A film ugyanakkor az élet abszurditásaival is játszik, azokat felerősítve enged betekintést mindkét fél helyzetébe, a kilakoltatottéba és a végrehajtóéba is.
A filmben egy aktivistát játszol. Hogyan tudtad ebbe beleélni magad?
– Fazekas Máté Bence sok információt küldött nekem erről a csapatról, akik csaknem minden budapesti kilakoltatásnál jelen vannak, és ha kell, élőlánccal védik a házban levőket. Teszik ezt a polgári engedetlenség keretein belül. A hideg futkos a hátamon, amikor belegondolok abba, hogy ezek az aktivisták önmeggyőződéstől, empátiától vezérelve, összetartva, egymásban bízva cselekszenek és próbálnak megoldani egy kétségbeejtő, fájdalmas helyzetet. Ez nagy hatást tett rám. Amikor néztem a filmet, akkor is néha összeszorult a torkom. Ugyanakkor viszont a csapat nem csak akkor jelenik meg, amikor már nagy a gond, megpróbálják elejét venni a bajnak, megakadályozni azt, hogy a kilakoltatásra és az élőláncra egyáltalán sor kerüljön. Különféle programokat is szerveznek, fontos problémákra hívják fel a figyelmet, az élőlánc pedig főleg egyeztetés alapján történik. A film nyilván egy kitekert helyzetet mutat be, ami pedig a karakteremet illeti, nem csupán meggyőződésből és dühtől vezérelve van jelen az akción, belefonódik az egészbe egy családi szál is.
Kis településen volt a forgatás. Mekkora felfordulást okoztatok?
– Nem kicsit. Egy viszonylag forgalmasabb utca lett lezárva. Az egyik oldalon vasúti töltés volt, a másikon tetőt ácsoltak. E kettő között fogattunk egy háznál. A legnehezebb az volt, hogy ez a covidos bezártság után történt, amikor az emberek még nyűgösek és feszültek voltak, erre jövünk mi és akadályozzuk a mindennapok menetét. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, mert türelemmel viselték.
Először láttad a filmet. Milyen élmény volt?
– Nagyon jó, mert hallottam, hogy a közönség vette a poénokat, tudtak szórakozni a filmen. Remélem, a film mélységei is megérintette őket. Nekem két pillanat volt, amikor úgy éreztem elpityeredek, de igyekeztem tartóztatni magam. A filmnek egyébként sem az a célja, hogy az embereknek patakokban hulljon a könnyük, míg nézik.
Milyen volt a rendezővel dolgozni?
– Nagyon jó. Fazekas Máté Bence együttérző és nyitott. Filmnéző, színházba is járó fiatalemberről van szó. Tájékozott a magyar színházakat illetően is. A szerepre való felkérés az ő bizalmáról is szól. Szerintem ez a film egy nagyon jó vállalás volt a részéről. Nagyon örülök neki, hogy bejutott az Inkubátor Programba.
Több filmben játszottál. Milyen visszalátni magad?
– Nem vagyok elragadtatva magamtól, de nem is pfujolok. Igyekszem szakmai, kritikai, színészi szempontból nézni az alakításomat. Inkább elemzem magam, hogy a következő projekteknél még jobb legyek.
Jutnak-e lehetőségekhez a fiatal rendezők és színészek?
– A filmkészítés szempontjából szerintem még gyümölcsöző időszak van, mert úgy tudom, sok pénzt fektetnek a filmgyártásba. Az már más kérdés, hogy hányan tudnak ebből részesülni. Ami engem illet, szerződtetett színészként, hét éve színházi társulati tagként, valójában mindennap és folyamatosan gyakorlom a színészi mesterséget. Egy filmrendező viszont csak a filmkészítés által tud fejlődni, amikor élesben is láthatja azt, hogy amit megálmodott a stábbal, leírt vagy leírtak neki a forgatókönyvben, hogyan mutat a vásznon. Ez egy sokkal időigényesebb, költségesebb folyamat, mint a színházi előadások létrehozása, ezért kevesen jutnak lehetőséghez. Nagyon jó az, hogy létezik ez az Inkubátor Program. Nagyon fontos, mert itt olyan elsőfilmek jöhetnek létre, amelyek eljutnak fesztiválokra is, és akár kiemelkedhetnek.
Merrefelé billensz, film, színház, vagy mindkettőre szükséged van?
– Igen, mindkettőre. Egyszerre persze nem lehet. El kell tudni dönteni. Nem igazán lehet egy fenékkel két lovat megülni. Számomra az tűnik ideálisnak, hogy év közben színház, nyáron forgatás. Nagy öröm a számomra, hogy ismét forgathatok.
Melyik filmről van szó?
– A Nyersanyag című félig dokumentarista film forgatásának a végénél tartunk, ezután pedig a Koltai Lajos rendezésében készülő A láthatatlan gyilkos című film forgatása kezdődik, amely Semmelweis életéről szól.
A férjed is filmes, K. Kovács Ákos operatőr, rendező Szabadkáról, aki annyira elfoglalt, mint te...
– Idén sokat voltunk külön egymástól. Ő többet dolgozott itt Szerbiában, és utána is utazgatott. Szerintem mégis jó párt alkotunk. Az a lényeg, hogy jól megértsük egymást, még akkor is, ha épp nem tudunk együtt lenni. Ő a kamera mögött van, én pedig előtte, de sokat gondolkodunk együtt.
Sor kerülhet közöttetek szakmai együttműködésre is?
– Nem próbáltuk ki még ki, de megmondtam neki, ha filmterve van velem, engem is kasztingolnia kell. Nem megyek bele abba, hogy csak úgy megkapjak egy szerepet. Nekem is el kell mennem a kasztingra, hogy kiderüljön, megfelelek-e az adott filmhez.
Nyitókép: Mészáros Blanka Palicson (Fotó: Lukács Melinda)
