Eperjes Károly július első felében a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ palicsi Nyárhangoló fesztiválján lépett fel egy előadói esttel, a hónap második felében pedig visszatért Palicsra, a filmfesztiválon ugyanis a rendezésében és főszereplésével készült Magyar Passió című filmjét vetítették. Ezúttal Eperjes Károllyal a filmről beszélgettünk.
– Ez a huszadik század egyik legfájdalmasabb története. A trianoni döntés miatt, a megmaradt Magyarországon hatezer szerzetes maradt, 1950-re pedig a számuk megduplázódott. A hatalom nem tudta megtörni a katolikus egyházat, ezért először az izraelitákat, a reformátusokat és a baptistákat üldözték. Azután nekiestek a katolikus egyház bástyájának, a szerzetesrendnek. Rá három hónapra a katolikus egyház is aláírta az egyezményt, ennek a mai napig is érződnek a következményei. Sajnos ezekről a történésekről még nem nagyon készültek filmek, holott nem csak Magyarországra volt jellemző. Ennek a filmnek a hatására a kultusztárca vezetője úgy döntött, hogy ezen események bekerülnek majd a magyar történelemkönyvekbe.
Eperjes Károly ismét Palicsra látogatott (Fotó: Lukács Melinda)
Ez az első filmje?
– Tulajdonképpen a második. Katonaként készítettem egyet, nyert is filmfesztiválon, de nem az én nevemen volt, hanem a törzsőrmesterén. Ez tehát a második filmem, de az első saját néven.
Nemrég beszélgettünk a Nyárhangoló fesztiválon, milyen érzés ilyen gyorsan visszatérni?
– Nem gondoltam volna. Amikor hazaértem, akkor kaptam a telefonhívást, hogy elvállalom-e, örömmel mondtam igent.
A sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a palicsi az egyetlen filmfesztivál, ahol levetítették a filmet, holott nagy hírnevű filmkészítők is azt mondták róla, hogy filmtörténeti jelentőségű. 2022-t írunk, most mi a baj?
– Ez jó kérdés. Amelyik fesztivál legalább visszajelzésre méltatott minket, onnan azt a választ kaptuk, hogy nem ez a témája. Olyan fesztivál is volt, amelynek ez a témája, onnan pedig még csak vissza se írtak, hogy kell a film vagy nem. Úgy gondolom, hogy félnek a kereszténységtől, ez pedig egy nagyon egyetemes film a kereszténység értékeit tekintve. Úgy tűnik, hogy más, újszerű ideológiák mentén próbálják felépíteni a fesztiválokat, a mainstreamben levő, például a faji egyenlőség, a LMBTQ, a másság elfogadása miatt szervezik meg. Majd a kor eldönti, hogy érdemes volt-e megcsinálni ezt a filmet. Én úgy érzem igen.
A filmben Kovács Frigyes vajdasági színművész is játszik, de rajta kívül más határon túli színészek is...
– Szerettem volna, ha még többen játszhattak volna benne, akik a magyar nyelvet jól beszélik és ezt a kultúrát képviselik, de még tartott a Covid-hullám, amikor a szerepeket osztottuk ki. Kovács Frigyes Magyarországon játszik, ezért a határ nem jelentett akadályt. Mellette erdélyi, felvidéki és kárpátaljai színészek is szerepelnek.
Nagyon közbeszólt a Covid?
– A gyártásvezetőnk, Horváth Attila, belehalt. Amikor elkezdtük a filmet forgatni, mindent előkészített és meghalt. Nagyszerű gyártásvezető volt, Isten nyugosztalja. Kovács Frigyes is lebetegedett, nagyobb szerepe lett volna, de akkor még nem volt negatív a tesztje. Meg kellett várnom, de legalább egy kisebb szerepet tudtam neki adni. Én sem maradtam ki. Háromszor voltam covidos, harmadszor a film után. Leforgattuk, összevágtuk, bemutattuk és megint elkapott.
A mozikban vetítették a filmet?
– Vetítették, de nem mindenhol, volt olyan mozi, ahol megtagadták. Nem is egy.
Miért?
– Azt mondták, hogy ez egy kurzusfilm, egy kampányfilm. Akkor mérges voltam, de Bori lányom azt mondta: apa, ne mérgelődj, hiszen észrevették, hogy ez kurzusfilm és kampányfilm, az Úr Jézus kampányfilmje és kurzusfilmje. Ezt úgy hívjuk misszió. Ők még nem tartanak itt, de legalább észrevették.
Most mi a helyzet filmmel?
– Azt látom, hogy nagy iránta a közöny. Sokan nem látták, akiknek látniuk kellett volna. A katolikus vezetők, teológusok közül sem látta mindenki, mit várjunk a többiektől. Nagy a közöny mindenhol. A filmfesztiválok finoman, de világosan eltolják maguktól, hogy nem ez a témájuk. Máshol megszólják, de legalább észreveszik. Nem haragszok senkire se. Eljön majd az idő, hogy úgy szóljon, ahogy kell.
Mi a helyzet a tévével?
– Ment a tévében is, és gondolom menni is fog. Nemrég ahhoz járultam hozzá, hogy minden történelemtanár és osztályfőnök ingyen megkaphatja a filmet és a gyerekekkel közösen megnézhetik. Abba nem mentem bele, hogy a gyerekek is megkapják, mert aki megnézné, az okostelefonon tenné, azon meg ugyan mi látszik. Sokkal jobb, ha esetleg történelemórákon, vagy osztályfőnöki órákon, szakemberekkel elemzik ki. Ha egyáltalán ők foglalkoztak ezekkel az eseményekkel, mert nem tanítják.
A sajtótájékoztatón azt is mondta, hogy úgy a rendezést, mint a főszerepet, elismert rendezőknek, színészeknek gondolta átadni, de akiket felkeresett, azt válaszolták, hogy szerintük ez az Ön feladata lenne...
– Igen, azt mondták, Szamóca (ez a becenevem), ez a te filmed, ezt neked kell megcsinálnod és eljátszanod. Színházban volt olyan helyzet, hogy rendeztem és játszottam is. Egyszer az egyik főszereplő stroke-ot kapott, a többi színész pedig azt mondta, úgyis én tudom legjobban a darabot, ugorjak be. A film viszont más. Ettől most nagyon tartottam, mert nagyképűségnek tűnik rendezni és játszani is, de beleszerettem a rendezésbe. Úgy éreztem magam, mint egy játékosedző. Rögtön megértettem Clint Eastwoodot és Mel Gibsont is.
Milyen volt színészrendezőként színészkollégákkal dolgozni, a kollégákat rendezőként instruálni?
– Javaslatokat tettem, és azt mondták, annyira felkészült vagyok, hogy amit mondok az evidens. Remélem, komolyan gondolták. Azt is hallottam, hogy látszik az, hogy színészrendező vagyok, mert szeretem a színészeket. Tényleg szeretem őket, nem is lehetne együtt dolgozni szeretet nélkül. Edzőként is a csapattársakkal szeretettel kell bánni. Ez persze nem jelenti azt, hogy néha nem emeltem fel a hangom, például amikor elkényelmesedést láttam. Akkor azt mondtam, gyerekek, ha fáradtak vagytok, álljunk meg. Előfordult, hogy keményebb voltam, mert szorított bennünket az idő. Utána bocsánatot kértem, elmagyaráztam, hogy ez azért volt, mert időben kell végeznünk. A forgatás nem üdülés.
Nyitókép: Eperjes Károly ismét Palicsra látogatott (Fotó: Lukács Melinda)
