Nagybecskerek sokáig a bánáti magyarság kulturális életének a központja volt. Ezeket az időket visszahozni már nem lehet. De lehet, és kell is emlékezni mindarra, amire büszkék lehetünk. A találkozás és az emlékezés a célja a közismert nagybecskerekiek egy csoportja által elindított Találkozások az Úri utcában című rendezvénysorozatnak.
Péntek este újra megtelt a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület nagyterme. Sokan eljöttek, hogy találkozzanak és meghallgassák az Újvidéken élő ismert becskerekieket: Klemm József újságírót, Németh Ferenc művelődéstörténészt, Léphaft Pál karikaturistát, Heinermann Péter nyugalmazott könyvtárost és Venczel Valentin színművészt, valamint a műsor zenei részében föllépő szabadkai Miroslav Jovančić hegedűművészt, aki szintén kötődik a Béga menti városhoz.
– Nem vártuk, hogy ennyire jó visszhangja lesz a becskerekiek körében ennek az öt személy által indított kezdeményezésnek, hogy megpróbáljuk felpezsdíteni egy kicsit a nagybecskereki művelődési életet. Hogy olyan embereket, értékes és érdekes embereket hozzunk ide, akik tudnak és akarnak mondani valami a délvidéki magyarságnak. És, akik Nagybecskerek számára is tudnak értékes és érdekes dolgokat mondani. Ez csak az első, bemutatkozó előadásunk volt vagy találkozásunk volt a nagybecskerekiekkel. De bízom benne, hogy a következő néhány hónapban valóban sikerül olyan, újabb találkozásokat létrehozni, amelyek kielégítik majd az itteni elvárásokat. Az első vendégünk Szili Katalin, egykori parlamenti elnök, miniszteri biztos lesz, és ugyanakkor megpróbáljuk a következő év első két előadásában felidézni azokat az érdekes témákat, amelyek Nagybecskerek múltjával foglalkoznak, nyilatkozta az est végén Klemm József újságíró, a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese.
Az Úri utcának – a mostani Petőfi utcának – hosszú és gazdag története van. Erről Németh Ferenc művelődéstörténész beszélt. Az utcának a sarkán van a magyarság legjelentősebb kultúrintézményének, a Petőfi MME-nek a székháza. A szomszédságában volt Debreczeni Bárány Ágostonnak, Dél-Magyarország első történetírójának a háza, de az egykori Pleitz-nyomda is.
– A Bárány Ágoston-féle ház és a Pleitz ház ma már nem létezik. Csak virtuálisan. Ne feledkezzünk meg ezekről a kultúrértékekről! Mert negyven év tapasztalattal és harmincegynéhány megjelentetett könyvvel tudom bizonyítani azt, hogy sokkal több művelődéstörténeti értékünk van, mint amennyinek tudatában vagyunk, mondta Németh Ferenc.
Mint elhangzott, állandóan vissza kell térni a jeles személyiségekre, művelődéstörténeti értékekre. Arra, akikre, amire mi büszkék lehetünk.
– A jelenünk olyan, mint egy építmény. Azt hiszem, hogy ebbe az építménybe beletartoznak mindazok a honfitársaink, polgártársaink is – ez Nagybecskerekre is vonatkozik – akik előttünk tettek valamit. Vagy nevet szereztek, vagy építettek. Abban az esetben, amikor ezek kihullanak a mi emlékezetünkből, valójában az építményünknek a téglái hullanak ki. És a mi jelenünk is, a mi mai állapotunk, kultúrállapotunk is, picit dőlni kezd. Úgyhogy nagyon kell őriznünk azoknak a polgártársainknak, honfitársainknak az emlékét, akik előttünk nagyot alkottak és nem szabad őket elfelejteni. Úgy gondolom, hogy ez a mi célunk ebben a pillanatban, mondja Léphaft Pál, lapunk nyugalmazott karikaturistája, aki Engler Lajos fiának átadta a tavaly elhunyt újságíró, válogatott kosárlabdázóról készült rajzát.
