A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjában részesült Mihók Attila, csókai citerás, citeraoktató. A VMMSZ a Magyar Életfa, a Plakett, és az Aranyplakett díjakat olyan személyeknek ítéli oda, akik hiteles munkát végeztek, tettek a magyar közösség összefogásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, valamint a magyar kultúra gazdagodásáért.
Mihók Attila 1984-ben született Csókán, szakmáját tekintve élelmiszeripari technikusnak tanult, de már egészen fiatalon is a citerázás kötötte le. Kilencévesen ismerkedett meg ezzel a hangszerrel, és rögtön beleszeretett.
– Mesébe illő hangszer a citera, rögtön megtetszett, de ami igazán megfogott benne, az az, hogy egyetlen hangszerrel úgy lehet játszani, mintha egy egész zenekarom lenne. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a szerelmemmé vált. A nővérem citerázott, de soha sem nyúlhattam hozzá a hangszerhez, szóval tabu volt számomra, de azért amikor nem volt otthon, persze rögtön kipróbáltam. Hatévesen figyeltem, ahogy a testvérem játszik, és már akkor magával ragadott a zene meg az ének. Végül 9 évesen léptem be a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület citeracsoportjába, ahol akkoriban igen sokan zenéltek. Az első tanárom Kobrehel Zoltán volt. Úgy érkeztem meg a csoportba, hogy azt hittem, már tudok játszani a hangszeren, de nem így volt, ezért a kezdő csoportba tettek. Az első hat próbát lényegében végigsírtam, és akkor mondta a tanárom, hogy ha nem emberelem meg magam, akkor inkább hagyjam abba az egészet, mintsem, hogy megutáljam a citerát – idézte fel a kezdeti időszakot beszélgetőtársunk.
Akkoriban Mihók Attila úgy gondolta, hogy ő nem való a kezdő csoportba, hiszen otthon már mindent sikeresen ellesett a nővérétől. Ahogy telt az idő, végül megbarátkozott a helyzetével és elérkezett az első fellépés is.
– Abban az időben másképp volt, mint most, legalább egy évet kellett várni, mire színpadra állhatott az ember. A mai felgyorsult világban már 10 próba után fellépésre mennek a gyerekek, sok minden megváltozott. Többször fel is oszlott a csoportunk, de attól én otthon folyamatosan játszottam és gyakoroltam. Közben elkezdtem gyűjteni a hangszereket, és mára már 27–28 darabbal rendelkezem – mondta.
A csókai zenész dorongon és köcsögdudán is játszik, de a legtöbbet citerán muzsikál. A középiskola folyamán több versenyen is sikeresen részt vett, és ennek köszönhetően táborokba és egyesületekbe hívták oktatni, és ez azóta is így van.
– Több tanárom is volt az évek folyamán, úgymint Hézső Zsolt, Vass Endre, Borsi Ferenc, de nem csak vajdasági citerásoktól tanultam. Monostorra is jártam táborra, elejében tanulóként, aztán oktatóként. Rengeteg elismerést sikerült begyűjtenem az évek folyamán, úgy egyéniben, mint csoportban. Amikor csoportot vezettem, azok nagyon sikeresek voltak, de most már úgy vagyok vele, hogy eleget szerepeltem, most már másokon a sor. Nemcsak gyerekeket tanítok, hanem felnőtteket is – tudtuk meg tőle.
Mihók Attila igyekszik minél több zenei programban és táborok szervezésében részt venni, versenyekre vagy fellépésekre bejuttatni a gyerekeket, amihez sokat kell lobbizni.
– A citera egy nagyon népszerű hangszer volt valamikor, és Csókán élt egy nagyszerű hangszerkészítő mester, Vrábel Jancsi bácsi, aki sokat segített nekem. Megtanította, hogyan kell húrozni a citerát, hogy kell köcsögdudát készíteni stb. Valamikor annyian voltak a Mórában a csoportban, hogy válogatót kellett játszaniuk, hogy ki mehessen fel a színpadra, mert egyszerűen nem fért volna fel mindenki. Több egykori tanítványom, aki külföldre költözött, most citerát tanít új lakhelyén, és ez egy hatalmas öröm számomra – mesélte a zenész.
Beszélgetőtársunknak mintegy 130 diákja van jelenleg, és 9 helyen tanít, Tornyoson, Zentán, Magyarkanizsán, Kispiacon, Ludason, Tiszaszentmiklóson, Csókán, Padén, Törökkanizsán, és még ott is, ahová hívják. Az utóbbi időben Kelebián is oktatott, valamint felkérték arra, hogy Hajdújáráson és Királyhalmán is működjön közre.
– Valahogy majd meg kell oldanom, hogy beleférjen minden az időmbe, de én, amikor citerázom, a fáradtságot egyáltalán nem is érzem. Nyugodtságot, önbizalmat ad nekem, tisztelettudóvá váltam általa a népzene és az emberek iránt is. Ez egy örökös kapcsolat számomra a hangszerrel, úgymond szerelmet is vallottam neki. Rengeteg jó embert, zenekart megismertem ennek köszönhetően, valamint bejártam a Kárpát-medencét. A tanítványaim nagyon sikeresek, harmadik helyezésnél rosszabbal nem térnek haza. Jó kapcsolatot ápolok velük, és úgy veszem észre, hogy egyre csak gyarapszik a citerázás iránt érdeklődők száma – osztotta meg velünk tapasztalatait a zenész.
A citerás elmondta, most az a szerencse, hogy az egyesületek különböző pályázatokon vehetnek részt, és ezáltal hangszerekhez juthatnak. Valamikor önerőből kellett mindezt megvenni, ami nem volt egyszerű feladat.
– Sokszor kölcsönadom a saját hangszerem annak, akinek nincs lehetősége vásárolni sajátot, persze ingyen és bérmentve. Amiket igazán szeretek tanítani, azok a csókai, a moldvai és az erdélyi dalok. Igazán széles repertoárral rendelkezem, van miből válogatni. Többször is felkértek arra, hogy a táborokban a csókai dalokat tanítsam a gyerekeknek – mesélte Mihók Attila, Plakett díjas citerás.
