A 43. alkalommal megrendezett 9+1 Nemzetközi Művésztelep az első olyan alkalom volt, amelyet az egyik alapító, id. Novák Mihály nélkül kellett megrendezni, aki annak idején baráti körével életre hívta a telepet. Az évek folyamán sokat változott és fejlődött a művésztelep, a lelkesedés viszont továbbra is megmaradt.
A személyes kapcsolatok azok, amelyek leginkább motiválják a művészeket abban, hogy részt vegyenek a különböző művésztelepeken, állítja Remete István magyarkanizsai festő. Mint mondta, minden művésztelepnek megvan a maga története, ahogy ennek is. Őt még idősebb Novák Mihály hívta meg először a táborba, ahol az évek folyamán számos művész megfordult. Az ilyen telepeken a művészek 50 százaléka az, aki szinte mindig ott van és ezáltal az évek folyamán erős barátságok tudnak szövődni, de mindig örülnek annak, ha megjelenik egy-egy új művész is a körükben. Generációs váltás is érzékelhető, egyszerre vannak jelen az idősebb és a fiatalabb generáció képviselői. Elmondása szerint az idősebbeknek néha furcsa lehet a fiatalok lendülete és az a kísérletezés, amellyel a művészet felé fordulnak, persze ez is annak a következménye, hogy igyekeznek valami egyedit és maradandót alkotni.
Molnár Bea és Molnár László (Fotó: Komáromi Dóra)
Remete István megérzése szerint régebben dominánsabb volt a realisztikus festészet és talán az idősebb generáció hozzá is szokott az ilyen fajta képekhez. A mostani táborban, az idő szűke miatt pasztellel dolgozott, ami egyszerre bársonyos és puha, és sajnálatos, hogy a képet üveg alá kell tenni, mert az csökkenti a kép élményét, nem teljesen azokat a színeket látja viszont a néző, mint amit a festő a papírra helyezett. Emellett azt is elmondta, hogy jelenleg legszívesebben akrillal fest, mert könnyebben kezelhető.
Molnár Bea, törökkanizsai származású művészt az édesapja hozta el először a táborba, hogy ismerkedjen a technikákkal, az évek folyamán pedig látszódott a fejlődés. A fiatalabb generáció tagjaként a művésztelepen a mitológiát és a növényvilágot igyekezett bemutatni a képein, de kihívásként megfestett egy tájképet is. Mint mondta, az ő egyik legkedvesebb anyaga is az akril, mert víz alapú festék és gyorsabban szárad. Elmesélte továbbá, hogy mivel ő egy lassúbb habitusú ember, ezért is szeret ezzel dolgozni.
A bácskossuthfalvi az egyik olyan művésztelep, amely igazán az ember szívéhez tud nőni, mondta Molnár László. Már a kezdetektől a lelkesedés és a kedvesség jellemzi a művésztelepet, és ez szerencsére még ma is megmaradt. Régen különböző vendégházakban voltak az alkotók és többet tartózkodtak a művészek a szabadban. Id. Novák Mihály óriási lendülettel kezdte annak idején, és véleménye szerint talán ennek a konokságnak köszönhető az is bizonyos szempontból, hogy ma már egy igazi művésztelepen és kultúrotthonban alkothatnak a meghívott művészek. A 9+1 Művésztelep sikerességét szerinte az is bizonyítja, hogy mekkora lelkesedéssel jönnek vissza az alkotók, éljenek akár a környéken, vagy Belgrádban, vagy akár Magyarországon. További érdekesség, hogy érkeztek már Svédországból, Hollandiából és Spanyolországból is alkotók, ezáltal igen színesre sikeredik egy-egy tábor. Molnár László az idei Művésztelepen szintén tájképeket festett. Mint mondta, az elmúlt időszakban inkább absztraktabb műveket festett és most erre a táborra visszatért a tájképfestészethez. Kiemelte azt is, hogy mindig az alkotón múlik, hogyan nyúl egy konvencionálisabb témához. Amikor a tájképről beszélünk elmondhatjuk, hogy akár három vonal is megadhat egy tájképet, de az alkotó önmagán átszűri a látottakat, viszont a belső töltés az, amely megadhat neki egy másik dimenziót. A mai digitalizált világban a tájkép is módosul, lebontódik színekre, gesztusokra, de ezekből is megalkothatóak nagyszerű művek.
Remete István alkotás közben (Fotó: Komáromi Dóra)
A járványügyi szabályozásokkal összhangban, az idén még egy tábort szerveznek majd, ezt követően egy kiállítást is összeállítanak, amellyel id. Novák Mihály emléke előtt is tisztelegnek.
