A Csodálatos hétköznapok a néző képzeletében fog megszületni

A Döbrei Dénes rendezésében készült Csodálatos hétköznapok c. produkció érzelmileg nagyon megérintette az újvidéki közönséget. A kelebiai Nyári Mozi Színházi Közösségnek az Újvidéki Színházban tartott sikeres vendégjátéka kapcsán az előadókkal a munkafolyamatról és a produkcióról beszélgettünk.

Ábrahám Máté szabadkai gordonkaművész: – Döbrei Dénessel már 2015 óta együtt dolgozom. Több előadásában részt vettem zenészként vagy (társ)zeneszerzőként. Jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Konstantin Stefanović koordinálta a komponálási folyamatot, mi pedig improvizációk, hatások, érzetek alapján kialakított dallamokat találtunk ki, majd vele összeraktuk az előadás zenéjét. Attól függetlenül, hogy a zene nem kíséri végig az egész produkciót, ez önálló műként is megállná a helyét. Mallász Gitta Az Angyal válaszol c. könyvét többnapos munkafolyamat alatt közösen elolvastuk: négy fiatal művész a II. világháborúban elvonulva alkotott a külső világ borzalmaitól elszigetelten, ugyanakkor a külső világ által inspirálódva. Egyre furcsább dolgokat mondtak egymásnak, s ezt úgy élték meg, hogy egy „belső tanító”, egy angyal súgta a lelküknek a könyvben megtalálható bölcseleteket, amelyek naplóbejegyzések formájában vannak leírva. Ezeket próbáltuk rekonstruálni: a próbafolyamat alatt úgy próbáltunk élni, mint az a maroknyi a fiatal. Sajnos a helyzet adott volt, s jelenleg egy kisebb világégést élünk meg. Déneséknél elszigetelten, egy kelebiai házikóban, a külvilágtól elzárkózva, mégis a külvilág által inspirálódva született meg ez az előadás. A színészek a belső intuíciókat a mozgás által rekonstruálták, és hatással voltak a mi zenei munkánkra is, ami által inspiráltuk egymást. Kihívás volt számomra, hogy az előadást olyan minőségben valósítsuk meg, hogy az méltó a darab szellemiségéhez.

Varga Heni: 

– Döbrei Dénessel, a férjemmel hosszú ideje dolgozunk együtt. Amikor készülünk közös produkcióra, akkor nagyon örülök, hogy a színpadon olyan instrukciókat ad, mint a többi előadónak. Így megpróbálom megtestesíteni a gondolatait, érzeteit. A munkán kívül sokat foglalkoztat, hogy lehetne a színház, ami valamikor volt – ha volt, akkor az benne is van –, hogy közelebb kerüljön rituáléhoz és ceremóniához. Úgy gondolom, olyan időket élünk, hogy művészként, főleg előadóművészként nincs időnk arra, hogy ne legyünk mélyek, őszinték és nyitottak, mind érzelmi, mind értelmi szinten a közönség felé.

Pámer Csilla: – Az előadásunkat nagyon asszociatívnak tartom. Olyan, mintha az ember egy nagyon jó „kiállítást” nézne, de ugyanakkor a zeneművészet is benne van, és a vizualitása is nagyon erős. Meditatív, mivel sok érzelmet előhoz az emberből. Asszociatív jellege folytán ki-ki a maga történetét tudja megélni az előadás követése közben, noha konkrét története van, amelyből mi dolgoztunk. Jeleneteken keresztül visz végig egy olyan utazáson, ami nagyon feltölti érzelmileg a nézőt. Arra törekedtünk, hogy mi, színészek, és a zenészek közös érzelmi hullámhosszra kerüljünk. Az erős összjáték úgy született meg, hogy nagyon támogattuk egymást, számíthattunk a rendezőre, zeneszerzőre, dramaturgra is. Nagyon erős érzelmi világú előadás született, annak köszönhetően, hogy ennyi minden benne volt, és hogy összeszövődött az életünkkel a történet, az év nehézségei, a próbafolyamat hullámvölgyei.

Nagy Karina: – A néző egyórás élmény során szabadjára engedheti a fantáziáját. Nem adunk neki kész megoldásokat, hanem képeket. Az előadásnak a nagyon erős vizualitása alkalmas arra, hogy azt lásson bele, amit akar, vagy ami éppen őt foglalkoztatja. Mi nagyon pontosan tudjuk, mit akarunk átadni. De ez nem egy feketén-fehéren leírt valami, hanem „személyre szabott”: az ember képzeletében fog összeállni aszerint, amit ő szeretne.

Erdélyi származásúként Magyarországon élek. Ösztöndíjjal kerültem Vajdaságba. Számomra megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem egy vajdasági próbafolyamatban. Gimnazista koromban találkoztam a történettel, amely nekem nőkkel, anyáinkkal, ősanyáinkkal és a jövőbeli gyermekeinkkel való összekapcsolódás lehetőségét adta és adja. A Csodálatos hétköznapok nem klasszikus prózai vagy zenés előadás, hanem „fizikai színház”, amelyet én eddig nem műveltem, noha a főiskolán volt hasonló, mozgással kapcsolatos képzésünk, és három évadon keresztül az egri Gárdonyi Géza Színházban játszottam. Kihívás volt, hogy a testemmel hogyan tudom kifejezni magam, ha nem beszélhetek, ha nincsenek cselekmények, hanem ha csak a testem dolgozik a többiekkel együtt.

Verebes Andrea: – Amikor ezt az előadást játsszuk, nem tudok egyszerűen elvonatkoztatni attól, amiben éppen vagyok. A könyvben – amely kiindulópontja a produkciónak –, pénteki napokon a nők összejönnek, és beszélgetnek az angyallal. Abban a pillanatban abból a helyzetből kérdeznek, amiben épp vannak. Én is így vagyok ezzel az előadásban. Néha nehéz volt megtalálni a mozdulat és a színészmesterség egyesítésének módját, de Döbrei Dénes és Varga Heni nagyon sokat segített nekünk, akiknek nincs annyi tapasztalatunk ebben. Jó volt velük végig menni ezen az úton. Nagyon szeretnék még ilyen jellegű produkciókkal kísérletezni.