„Egyszer majd úgyis hazatalálsz, // visszahív utca, tér s a ház” – hallhatjuk Rúzsa Magdi Hazatalálsz című dalában. Ennek videóklipjét azon a helyen forgatták, ahonnan az énekesnő 2005-ben elindult Budapestre, hogy meghódítsa a világot jelentő deszkákat. Sikerült neki, hiszen 2006-ban megnyerte a Megasztárt, majd egy év múlva ő képviselte Magyarországot Helsinkiben, az Eurovíziós Dalfesztiválon. Több stúdió- és koncertalbummal a háta mögött tavaly új oldalát is megmutatta, hiszen egy mesekönyvet írt Angyalkert címmel. Jelenleg az ebből íródott musicalen dolgozik. Hamarosan megjelenik legújabb stúdióalbuma. A közelmúltban pályafutása történetében harmadszor kapta meg a Petőfi Zenei Díjat az év legjobb női előadója kategóriában. A többi között ezekről beszélgettünk Rúzsa Magdival.
Ez a harmadik alkalom, hogy az év legjobb női előadója kategóriájában megnyerted a Petőfi Zenei Díjat. Hogyan fogadtad?
– Most is nagyon örültem neki. Ez minden alkalommal egy komoly elismerés. Egyrészt azért, mert egy szakmai zsűri állítja össze a jelöltek listáját, és aztán a közönség dönt arról, hogy ki kapja a díjat. Úgy gondolom, hogy ebben a szakmában a közönség jelenléte nagyon fontos. Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem az egyik legjobb visszajelzés az, hogy hány ember áll a színpad előtt. Hála istennek, a közönség követi azt, hogy mit csinálok és hogy milyen úton járok. Azt látom, hogy akik követik a zenémet, minden egyes alkalommal, amikor aktívnak kell lenniük, mindig azok. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott rám. Minden elismerés számít, főleg egy olyan évben, mint amilyen a tavalyi volt. Kellenek most a visszajelzések, és egy kis pozitív töltet is.
Az előző év tele volt viszontagságokkal, és ezt a zeneipar is megsínylette. Elmaradtak a fesztiválok, a koncertek, és nem lehetett élőben, közönség előtt zenélni. Egy zenésznek, énekesnek teljesen más módon kellett ,,eljutni” az emberekhez. Mennyire viselt meg téged az, hogy nem tudtál fellépni, és találkozni a rajongókkal, a közönséggel?
– Ez nagyon nehéz dolog, most is az. Mindez pszichésen is megterheli az embert, mert egyik napról a másikra egyszerűen nem létezik tovább a szakmája. Igyekszem mindig a dolgok pozitív oldalát nézni. Kreatívkodtam, és írtam egy mesekönyvet Angyalkert címmel, és ehhez egy musicalt. Ezenkívül összeraktunk egy új lemezt, amely áprilisban fog megjelenni. Próbáltam kreatívan tölteni az időt, de attól függetlenül, amikor az ember egy része szinte lefagy, nem egy kellemes állapot. Nagyon várom, hogy a világ visszaálljon a normális kerékvágásba.
Ha lesz rá lehetőséged, mikor fogsz ismét Vajdaságban fellépni?
– Amint kinyitják a határokat, és azt mondják, hogy lehet koncertezni, nagyon szívesen megyek.
Több díjjal büszkélkedhetsz, és sok mindent sikerült elérned. Mi a következő vágyad? Miben szeretnél kiteljesedni előadóként?
– Vannak vágyaim, folyamatosan. Hosszú az út. Azt gondolom, hogy még le lehet tenni jelentős mérföldköveket. Az elmúlt időszakban az új dalok, az új lemez elkészítésén dolgoztam. Ezeken kívül most a legjobban a gyerekmusical foglalkoztat, és az, hogy ezt csúcsminőségben színpadra tudjam vinni. Ez most az egyik célom, és emellett az, hogy minél nagyobb közönséghez tudjak szólni. Nekem nagyon fontos, és hála istennek már a védjegyemmé is vált az, hogy például az Aréna-koncerteken évről évre igyekszem minél többet, minél nagyobb show-t megálmodni. Fontos, hogy ezt meg tudjam valósítani. Szeretek fejlődni és azt, ha komoly dolgokat tudok a színpadon megvalósítani. Nyilván, ehhez többféle szempontból meg kell felelni. Nagy fegyelmet, munkát, kitartást igényel. Ezek nagy álmok, és egy csomó minden van, amit szeretnék megvalósítani.
A zene mellett a jótékonykodás is fontos szerepet játszik az éltedben. Van egy alapítványod, a Gábriel Angyalház Alapítvány. Mióta fontos neked, hogy egy-egy jótékonysági rendezvény, kezdeményezés mögé állj?
– A Gábriel Angyalház Alapítvány hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekeket támogat határon innen és túl. Ezenkívül az Együtt az Autistákért Alapítvány jószolgálati nagykövete vagyok. Az autisták is nagyon régóta jelen vannak az életemben, figyelek rájuk, és igyekszem támogatni őket. Emellett sok apró jótékonysági akcióban is részt veszek. Azt gondolom, hogy egy színpadon álló embernek, akire gyerekek és felnőttek is felnézhetnek, fontos, hogy ilyen ügyek mellé álljon. Nyilván, ez nemcsak erről szól, ez egyfajta belső indíttatás. Már akkor is jótékonykodtam, amikor Kishegyesen éltem. Amikor az Egészségügyi Középiskolába jártam, gyűjtéseket szerveztem a szabadkai Kolevka Gyermekotthonban élő gyerekeknek. Szerintem az erős empatikus készséggel az ember együtt születik. Olyan ember vagyok, aki mindig odafigyel arra, hogy ahol tud, segítsen másoknak is.
Gyermekeknek szóló könyvet írtál és gyerekek számára készítesz musicalt. Elképzelhető, hogy egyszer gyerekdalokat fogsz írni?
– Sosem volt kitűzött célom mindez. Nem tudni, mit hoz a jövő. Igazából arra sem számítottam, hogy egyszer mesekönyvet fogok írni, mégis megtörtént. Hiszek abban, hogy hagyni kell azt, hogy ami ott van benned, egyszer csak kibontakozzon. Még az is lehet, hogy egy nap izgalmas dolgok jönnek. A nagy álmom, ami miatt elkezdtem foglalkozni a mesekönyvvel és a musicallel, egy rajzfilm volt. Szeretném, ha egy napon ebből a musicalből egy rajzfilm születne.
