Bicskei Zoltán és Jovan Milinov
Film
Hetvenhárom évesen elhunyt Jonathan Demme Oscar-díjas amerikai filmrendező, olyan művek alkotója, mint A bárányok hallgatnak, a Philadelphia vagy A mandzsúriai jelölt. Szóvivőjének közlése szerint a nyelőcsőrákban szenvedő filmes szerda reggel halt meg New Yorkban, családja körében.
Bicskei Zoltán
Minden idők legnagyobb nyitó bevételt hozó filmjévé válik globálisan a Halálos iramban 8 című film, amely a Universal stúdió becslése szerint 532,5 millió dollárt hozott a mozikban forgalmazása első hétvégéjén.
Bicskei Zoltán Álom hava című történelmi filmjét 22 vajdasági településen és Belgrádban vetítik az elkövetkező hetekben.
Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Mundruczó Kornél legújabb filmje az Arany Pálmáért versenyezhet, Kristóf György első játékfilmje, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be.