Darya Zhuk fehérorosz rendezőnő Kristály című első játékfilmje nemzedéki alkotás a kilencvenes években felnőtté válókról. Arról a korosztályról szól, amely még a szovjet időkben élte gyerekkorát, nagykorúsága küszöbén érte a rendszerváltás, felnőtt korát pedig a tranzíciós időszakban kellett megalapoznia. Identitáskereső időszak ez, mind nemzeti, mind egyéni szinten.
A történet 1996-ban játszódik. A film főhőse egy Minszkben élő, huszonéves DJ-lány, aki elutasítja a környezetére jellemző konvencionális gondolkodásmódot, és az amerikai álmot kergeti. Annak ellenére, hogy jogot végzett, esze ágában sincs a szakmájában munkát keresni, úgy tartja, hogy törvénytelen társadalomban él, egyetlen vágya, hogy kiutazzon Amerikába, és ott befutott DJ legyen belőle. Édesanyjával él, aki múzeumi alkalmazottként dolgozik, és nem ért egyet lánya törekvéseivel, a folyamatosan jógázó hölgy szerint mindenkinek a saját hazájában kellene élnie, egy helyen ki is mondja: „Fehéroroszország a mi karmánk”.
Álma megvalósításának érdekében a lány amerikai vízumért folyamodik, amihez azonban jól jövedelmező munkahely szükségeltetik, különben a vízumigénylési kérelmet azonnal elutasítják. A piacon, ahol a termékben kifizetett kristálygyári dolgozók a kristályfigurákat árulják, hamis papírokat vásárol, miszerint menedzserként dolgozik a vállalatban. A nagykövetségi ügyintéző úgy véli, meg kellene kapnia a beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, előtte még csak leellenőrzik a megadott telefonszámon a dokumentumban szereplő adatok hitelességét. A lány nyomozásba kezd, kinek a telefonszáma is szerepel a hamisítványon. Így kerül Kristályvárosba, hogy megkérje az érintett család tagjait, falazzanak neki, amennyiben érdeklődnének utána az amerikai nagykövetségről. A családban nagy a zűrzavar, éppen esküvőre készülnek, a katonaságtól nemrég leszerelt fiatalember két nap múlva nősül.
A film érzékletesen ábrázolja az országban uralkodó társadalmi ellentéteket. A fővárosi urbánus közegben a fiatalok elektronikus zenére szórakoznak, a rave számukra a forradalmat jelenti, ily módon lázadnak szüleik nemzedéke és annak értékrendje ellen. Különösen jól láttatja ezt a pinceraktárban megrendezett rave-partyn készült jelenet, ahol a fiatalok hatalmas Lenin-szobor és más kommunista vezetők kiselejtezett szobrai mellett táncolnak. A főhősnő számára a house zene a nyugat által felkínált szabadság szimbóluma. Ezzel szemben a vidéken élők másképp vélekednek a társadalmi helyzetről, itt sokkal inkább a bejáródott menetrend szerint zajlik az élet, a kitörési lehetőségek sokkal szűkösebbek. A Szovjetunió iránt érzett nosztalgia is itt erősebben van jelen, hiszen a jelenlegi káoszhoz viszonyítva akkoriban minden rendezett volt. A vidéki életet Darya Zhuk meglehetősen naturalisztikusan ábrázolja, ami néhol humorosra – pillanatokra azonban kissé parodisztikusra – sikeredett.
Az uralkodó állapotokról, a vidéki helyzetről és a szovjet múltról árulkodó képsorok mellett a film legnagyobb erénye Alina Nasibullina alakítása a főhősnő szerepében. A színésznő akkor is megnyerő, amikor erősnek kell mutatkoznia, s akkor is, amikor összetörik. Összegezve: apró bicsaklásai ellenére a Kristály meglehetősen ügyesen mutatja be egy posztkommunista ország mindennapjait, azt az átmeneti időszakot, amikor a régi és az új értékek teljesen átfedik egymást, amikor a többség már tudja, mit nem akar, de azt már kevésbé, hogy mit igen.
Rendező: Darya Zhuk. Forgatókönyvíró: Helga Landauer. Producer: Birgit Gernböck, Olga Goister, Debbie Vandermeulen, Valery Dmitrotchenko. Operatőr: Carolina Costa. Vágó: Sergey Dmitrenko, Michal Leszczylowski. Szereplők: Alina Nasibullina, Ivan Mulin, Yury Borisov, Svetlana Anikey, Ilya Kapanets. 95 perc, 2018, Fehéroroszország.
