2025. január 9., csütörtök

Emilia Pérez és A sógun fej fej mellett

A legjobb film A brutalista lett az Arany Glóbusz-díj-átadón

Vasárnap este – a közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban – Los Angelesben gazdára leltek az idei Arany Glóbusz-díjak. A filmek közül a részben Magyarországon forgatott A brutalista (The Brutalist) szerepelt legjobban, a sorozatok közül pedig e díjátadón is A sógun tarolt. A brutalista főhőse egy nagy ívű víziókkal megáldott építész, Tóth László (Adrien Brody), aki Amerikába érkezik, hogy újjáépítse az életét, a karrierjét és a házasságát Erzsébettel, miután a háború következtében elszakadtak egymástól, határokon és rezsimeken lépve át. Az új, idegen országban magára utalt László Pennsylvaniában állapodik meg, ahol a gazdag és befolyásos gyáros, Harrison Lee Van Buren felismeri építészi tehetségét. Ám a hatalomnak és az örökségnek nagy ára van… A film a legjobb filmdrámának, e kategóriában a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb filmrendezőnek járó díjat is bezsebelte. Úgyszintén jól szerepelt az Emilia Pérez című zenés bűnügyi vígjáték is, amely a legjobb filmvígjátéknak, illetve musicalnek, a legjobb nem angol nyelvű filmnek, legjobb női filmszereplőnek járó díjat is megszerezte.

Az alkotásban Rita Moro Castrót, a bűnözők védelmére szakosodott rendkívül felkészült, de fokozottan kizsákmányolt ügyvédet egy mexikói drogkartell szökésben lévő feje, Manitas del Monte megbízza saját megrendezett halálának és egy nemátalakító műtétnek a megszervezésével, hogy kiszállhasson az üzletből, és megvalósíthassa azt a tervet, amelyről mindig is álmodott, és amelyet évek óta titkon finomított. Múltjának hátat fordítva immár Emiliaként helyrehozza mindazt, amit korábban Manitasként okozott: egyesületet alapít a kartellek áldozatainak megsegítésére.

Az est meglepetése Demi Moore díjazása volt. A szebb napokat is megélt színésznőt A szer (The Subtance) című filmben nyújtott alakításáért díjazták.

Mint ahogyan a fentiekben már megemlítettük, a drámasorozatok közül A sógun aratta le a babérokat. James Clavell regényének eredeti adaptációja a 16. századi Japánban játszódik, az évszázadot meghatározó polgárháború hajnalán. A sorozat kiválóan bemutatja a feudális Japánban uralkodó politikai viszonyokat, összetűzéseket. A Sógun a legjobb drámasorozatnak, a legjobb női főszereplőnek a drámasorozatban (Anna Sawai), a legjobb férfi főszereplőnek a drámasorozatban (Szanada Hirojuki) járó elismerést tudhatja magáénak.

Az összes díj:

Legjobb filmdráma: A brutalista (The Brutalist)

Legjobb vígjáték, illetve musical: Emilia Pérez

Legjobb animációs film: Áradás (Flow)

Legjobb közönségfilm: Wicked

Legjobb nem angol nyelvű film: Emilia Pérez

Legjobb női főszereplő filmdrámában: Fernanda Torres (I’m Still Here)

Legjobb férfi főszereplő filmdrámában: Adrien Brody (A brutalista)

Legjobb női főszereplő vígjátékban, illetve musicalben: Demi Moore (A szer)

Legjobb férfi főszereplő vígjátékban, musicalben: Sebastian Stan (A Different Man)

Legjobb női mellékszereplő filmben: Zoe Saldana (Emilia Pérez)

Legjobb férfi mellékszereplő filmben: Kieran Culkin (Rokonszenvedés)

Legjobb filmrendező: Brady Corbet (A brutalista)

Legjobb forgatókönyv: Peter Straughan (Konklávé)

Legjobb filmzene: TrentReznor, Atticus Ross (Challengers)

Legjobb betétdal: El Mal – Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille, Jacques Audiard)

Legjobb drámasorozat: A sógun (Shōgun)

Legjobb vígjátéksorozat: Hacks

Legjobb minisorozat vagy tévéfilm: Szarvasbébi (Baby Reindeer)

Legjobb női főszereplő drámasorozatban: Anna Sawai (A sógun)

Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban: Szanada Hirojuki (A sógun)

Legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban: Jean Smart (Hacks)

Legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban: Jeremy Allen White (A mackó)

Legjobb női főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben: Jodie Foster (True Detective: Night Country)

Legjobb férfi főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben: Colin Farrell (Pingvin)

Legjobb női mellékszereplő sorozatban: Jessica Gunning (Szarvasbébi)

Legjobb férfi mellékszereplő sorozatban: Aszano Tadanobu (A sógun)

Legjobb stand-up műsor: Ali Wong: Single Lady

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A legjobb filmdrámában nyújtott férfi főszereplőnek járó díjat Adrien Brody vette át A brutalista című filmben nyújtott alakításáért (Forbes.com-Getty Images)