Kukorelly Endre
Bordás Sándor a műfaji szortírozás kérdésével indította a diskurzust, Kukorelly ugyanis egy korábbi beszélgetésében arról szólt, hogy az írás egy idő után határozottan közölni kezdi a műfaját, ő pedig a lírától tudatosan a próza felé fordult. A szerző szerint a gyerekek hároméves korig olyan nyelvi alakzatokat állítanak elő, amelyeket költőinek is nevezhetünk, nem referenciálisan használják a nyelvet, hanem önmagukat beszélik el, ebben az életkorban tehát autentikus beszélők, a létezés egészére referálnak. Egy idő után azonban abbahagyják ezt az autentikus beszédet, amikor rájönnek arra, hogy vigyázniuk kell, mit mondanak, tehát igyekeznek megfelelni a társadalmilag feléjük támasztott elvárásoknak. Kukorelly úgy fogalmazott, a nagy művek szintén a létezés egészéről referálnak, akkor is, ha konkrét dolgot mondanak. Az írás, különösen az általa nagy becsben tartott naplóírás nélkülözhetetlen, ennek folyamán ugyanis saját magunkkal szembesülünk, és autentikusak lehetünk.
– Az írás önismeret: amikor az ember valamit előállít, olyan, mintha tükröt nézne, vagy magát fotózná folyamatosan. Állandóan nézed magad, és nézed azt, hogy „úristen, hogy nézek ki, miért vagyok ilyen, mit lehet ezzel kezdeni”. A versírás ilyen folyamat – mondta Kukorelly Endre, aki szerint kamaszkori versei borzalmasak, és hasonlóan vélekedik első prózakísérleteiről is. Úgy gondolja, az írás legnagyobb ellensége az irodalom, hiszen minden elolvasott szöveg hatással van ránk, és óhatatlanul utánozni kezdjük a nagy szerzőket. Arra igyekezett rámutatni, hogy verset írni élvezetes dolog, ugyanakkor öntisztító folyamat is, ügyelni kell azonban az arányokra, nem kell annyit írni, mint Petőfi Sándor, mert a mennyiség óhatatlanul is devalválja a szövegek értékét.
A beszélgetés folyamán szó esett a TündérVölgy – Avagy az emberi szív rejtelmeiről című 2007-es regényéről, amelyben Kukorelly látszólag direkt életrajzisággal operál, amire ráerősít egyes szám első személyű férfi elbeszélője. Még sincs szó önreferencialitásról, hangsúlyozta: meg kell különböztetni a szerzőt a szöveg beszélőjétől. A TündérVölgy folytatásaként 2012-ben megjelent Ezer és 3 – Avagy a nőkben rejlő szív című regényét tabudöntögető nyíltsága, szókimondása miatt sokan botránykönyvnek titulálták, és olyan, szakemberektől származó kritikákat is kapott, amelyek a referencialitást kérték számon a szerzőn, mégis ezzel és gyermekverskötetével elégedett a leginkább. Mivel ő a jelenlegi magyar politikai tér két felének az egyikéhez sem tartozik, a férfiak és nők viszonyait feszegető tabutémák miatt ezt a könyvét egyaránt bélyegezték liberálisnak és konzervatívnak is. Az Ezer és 3-ban nem volt célja a nemiségről szóló saját szótár létrehozása, nyelvhasználata szerinte azért tűnhet kirívónak, mert az irodalmi nyelvet mindig is magasra értékelték, ezért a szépirodalmi szövegben megjelenő vulgáris nyelvhasználatot sokan ma is idegennek, nem helyénvalónak tartják. Úgy véli, nincsenek szép vagy csúnya szavak, csak kontextusok, amelyekben az adott szó érvényesül, és ott válik el, hogyan fogjuk értékelni – így lehet helyénvaló még a legtrágárabb szó is a megfelelő szövegkörnyezetben, a nagy művek pedig attól nagyok, hogy őszinték, és ezeket a szavakat nem akarják elfogadhatóbbakkal helyettesíteni. A beszélgetés végén Kukorellyi Endre a Mind, átjavított, újabb, régiek címmel 2015-ben kiadott összegyűjtött verseinek kötetéből olvasott fel.
