Reneszánszát éli a vajdasági magyar nyelvű könyvkiadás, aminek egyik legfontosabb, hosszú ideje működő könyvműhelye az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet. A kiadó 1957-től 2016-ig 2513 könyvvel gazdagította az összmagyarság könyvtárát, az idei évben ezt újabb 33 címszóval, 8 másodkiadással, 5 e-könyvvel, vagyis összesen 46 új kiadvánnyal bővítette.
A jubileumi év lezárultával mit látsz még teljesítendő feladatnak és mit értékelsz kiemelkedő eredménynek?
– Az év elején is elmondtuk azt, emlékezni akarunk az elmúlt hat évtized eredményeire, a könyvekre, a munkatársakra: írókra, képzőművészekre, szerkesztőkre, lektorokra, korrektorokra, jogászokra, közgazdászokra, titkárnőkre, vagyis mindenkire, aki valamilyen módon kötődött a kiadóhoz. Jó érzés volt szembesülni a gazdagsággal és az értékekkel, azonban semmiféleképpen nem lehetünk elégedettek magunkkal: mindamellett, hogy az idén igyekeztünk minden alkalmat kihasználni arra, hogy visszatekintsünk, még nagyon sok aspektusból lehetne beszélni a mögöttünk álló hatvan évről. Csak részben tudtuk érinteni mindazt, ami itt, a Forum műhelyében született, de talán ezek a kis szeletkék, amiket sikerült felmutatni, valamiképp egységes képet mutatnak arról, mi minden történt a kiadó háza táján.Az évértékelőben elmondtam, lezártuk a jubileumi évet, de ez nem jelenti azt, hogy a következő éveinket nem fogjuk – nem a nosztalgiázásra, hanem – a tiszteletteljes emlékezésre fordítani. A jövő évi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál jó alkalmat teremt arra, hogy a műfordításokra és a kultúrák közti közvetítő szerepre is kitérjünk. Napok vagy hetek kérdése, és megjelenik Csáky Sörös Piroska szerkesztésében a Forum-bibliográfia, amely a 2006-tól a 2016-ig terjedő időszakban kiadott könyveinket veszi számba, de nagyon örülök a Ninkov Kovačev Olgától eredő kezdeményezésnek is, hogy részletesebben foglalkozzunk azokkal a képzőművészekkel, akik az elmúlt évtizedekben kötődtek a kiadóhoz. Ez azért is fontos, mert ismét elkezdődött egy konstruktív együttműködés a képzőművészekkel, a könyvtervezőkkel, a grafikusokkal.
Mintha érzékelhetően nőne azoknak a vajdasági szerzőknek a száma, akiknek a neve megszilárdulni látszik a magyar könyvszakmában. Mennyire tudjátok követni a könyvek, a szerzők kritikai fogadtatását, s a gyakorlatban tudjátok-e kamatoztatni az építő kritikákat?
– Odafigyelünk arra, hogy a könyveinket minél több helyre eljuttassuk, hogy minél több kritika és vélemény születhessen róluk. Elég sok recenziós példányt küldünk szét Vajdaság- és Magyarország-szerte, és annak is elég nagy jelentőséget tulajdonítunk, hogy az idei évben közel száz könyvbemutatót tartottunk. A könyvek eladásán és olvasottságán látszik, mennyire szükséges az, hogy fizikai kapcsolatot is létesítsünk az olvasókkal, és – könyvesboltok hiányában – mi magunk juttassuk el hozzájuk a kiadványokat. Ha valamelyik folyóiratban, napilapban, internetes portálon megjelenik egy-egy kritika, azt archiváljuk, ugyanakkor a Facebook-oldalunkon állandó fórumot próbálunk fenntartani, hogy ott követhető legyen minden könyv recepciója.
Mekkora energiabefektetésre van szükség ahhoz, hogy Novi Pazartól Budapestig, Belgrádtól Leányfaluig, Kupuszinától Kolozsvárig mutassátok be az év szinte 365 napjában a kiadót, a könyveiteket, a szerzőket?
– Rengeteg szervezőmunka van e mögött, és nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, hogy a szerkesztői és egyéb munkájuk mellett átlátják annak a fontosságát, hogy ők maguk is megjelenjenek egy-egy eseményen: egy olyan csapattal dolgozhatok, amely sokszor önállóan is kezdeményez bemutatókat, rendezvényeket, eseményeket. Mindez rengeteg logisztikával jár, szerencsére olyan partnerekkel kerülünk kapcsolatba, gondolok itt a könyvtárakra, a művelődési egyesületekre, az intézményekre, amelyek legtöbbször befogadóak és nyitottak ezekre a könyvbemutatókra. Nagyon fontos továbbá az, hogy a támogatóink – a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi kormány, a belgrádi kulturális minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, Újvidék városa – is átlátják ennek fontosságát, ez pedig lehetőséget teremt számunkra, hogy azokra a településekre is eljussunk, ahol nincsenek könyvesboltok, ilyenből pedig sajnos elég sok van Vajdaságban. Ami újabb pozitív fejlemény, és ez friss hír, hogy jövőre a Filozófia gyerekeknek sorozatot is több helyre el tudjuk majd vinni, köszönhetően annak, hogy van egy nyertes NKA-pályázatunk.
Nyilván hálátlan feladat, de meg lehet nevezni azokat a kiadványokat, amelyek a legnagyobb olvasói érdeklődére tartanak számot jelenleg, avagy amelyek a sikerkönyveitek?
– Külön kell választani azokat a könyveket, amelyek megjelenését szakmai sikerként éljük meg, és azokat, amelyek jól szerepelnek az eladási listákon is. Az eladás szempontjából meg kell említeni Tékiss Tamás Samu sejti című regényét, amelynek már elindult az újranyomtatása, Terék Anna Halott nők című verseskötetét, amely több díjat is kapott, illetve sok listán jól szerepelt, ez szintén újrakiadás előtt áll. Látva azt, hogy milyen érdeklődés van iránta, újra megjelentettük a Duna utcát is, de megemlíthetném Bíró Tímea vagy Kocsis Árpád könyveinek sikerét is – mindketten elsőkötetes szerzők és meglepően jól fogadta őket nemcsak a vajdasági, hanem a magyarországi olvasóközönség is. Nagyon fontosak az összegző kötetek is, mint például Böndör Pál egybegyűjtött verseinek, Dudás Károly publicisztikai írásainak közreadása, és az is, hogy olyan életművekre sikerült újra felhívni a figyelmet, mint például Koncz Istváné, de ugyanakkor fontos eredménynek tartom a Vickó Árpád fordításában megjelent szerb nyelvű novellaantológiát is.
Mennyire nyitott az e-könyvekre a hazai olvasóközönség és milyen technikai lehetőségek vannak a hazai elektronikai cikkek piacán ahhoz, hogy ezek eladhatóak legyenek?
– Az elektronikuskönyv-olvasás nálunk még nagyon gyerekcipőben jár: meglepődve tapasztaltam a múltkor, s talán ez azóta már változott, hogy Szerbiában nem találtam egyetlen olyan céget sem, amely hivatalosan árul e-könyv-olvasót. Ezen a piacon hatalmas robbanás várható, ezért a könyveinket párhuzamosan a nyomdai megjelenéssel e-könyv formátumban is megjelentetjük, remélhetőleg Szerbiába is el fognak jutni azok az eszközök, amelyek megkönnyítik ezeknek a könyveknek az olvasását, tárolását, beszerzését. Az olvasási szokások átalakulása és forradalma előtt állunk, mondom ezt annak ellenére, hogy továbbra is nagyon fontosnak tartom azt, hogy bizonyos könyvek nyomtatott formában is megjelenjenek, és annak ellenére, hogy milyen jóslatok voltak a könyv halálát illetően. Ebből a szempontból egyáltalán nem vagyok pesszimista: látva az olvasói igényeket, szerintem még nagyon sokáig lesz könyvnyomtatás.
Egy évvel ezelőtt azt nyilatkoztad a Forum több kiadást megélt gyermekkönyvei kapcsán, hogy értelmetlen az olvasás válságáról beszélni. Mészáros Sándor, a budapesti Kalligram igazgatója egy hasonló interjúban nemrég úgy fogalmazott a magyarországi helyzetről, hogy „hanyatlik az olvasáskultúra, és ebben nagy része van annak, hogy nem neveljük fel a minőségi irodalom olvasóit, de annak is, hogy a könyvek egyáltalán hozzáférhetők-e”. A hozzáférhetőség talán az egyik legérzékenyebb pontja a hazai kisebbségek kulturális javainak, így a magyar nyelvű könyvek terjesztésének is: mindennek tükrében valódi sikerként lehet-e elkönyvelni a másod- és harmadkiadások megjelenését?
– Mi mindenféleképpen sikerként éljük meg ezeket, persze tisztában kell lenni azzal, hogy az arányok a hetvenes, nyolcvanas évekhez képest drasztikusan romlottak, de ugyanakkor azon, hogy nehezen hozzáférhetők a könyveink, mi sajnos pillanatnyilag nem tudunk változtatni, mivel nekünk csak könyvkiadási jogosultságunk van, könyvesbolthálózatot nem tarthatunk fenn. Esetleg el kellene gondolkodni azon, hogy a kulturális stratégiába hogyan lehetne ezt beépíteni, és hogyan lehetne ösztönözni különböző vállalkozásokat, hogy ebben lehetőséget lássanak. Egyrészt azért is járjuk rendszeresen a terepet, hogy a könyveinket hozzáférhetővé tegyük a legeldugottabb településeken is. Nincs olyan háztartás, ahol ne lenne számítógép, mobiltelefon, amelyeken keresztül a legnaprakészebben lehet tájékozódni, többek között a Forum Könyvkiadó legújabb kiadványairól is. Tényleg van egyfajta hanyatlás az olvasási kultúrában, ez vitathatatlan, nagy konkurenciák jelentek meg: a tévé, amely közben talán elavulttá is vált, és a mindenféle elektronikus kütyü is rengeteg más jellegű tartalmat tesz elérhetővé, olvashatóvá. Mi mindig is tisztában voltunk azzal, hogy a szépirodalom, illetve a Forum kiadványai bizonyos réteget céloznak meg, méghozzá olyan réteget, amely nyitott a minőség iránt.
Hogyan kommentálnád azt a tényt vagy kialakult helyzetet, hogy a Híd Irodalmi Díjat az utóbbi három évben két alkalommal nem vették át?
Személy szerint nagyon elszomorít az előállt helyzet. Úgy gondolom, ami történik, senkinek sem jó, és ha már annak sem tudunk közösen örülni, ha valaki a kiemelkedő teljesítményéért jutalmat kap, komoly gondok lehetnek a fejekben. Bosszant a díjak átvétele körüli mismásolás is: a díjazottat retorzió éri, ha átveszi a díjat, aztán az év végi beszámolókban mégis büszkén hivatkoznak rá. A díjak szabályzata a Vajdasági magyar kulturális stratégiának is része volt, tekintettel arra, hogy ennek rendelkezései a 2018-as évig szólnak, a jövő évben érdemes lesz újragondolni a szabályzat bizonyos kitételeit.
