A szerző ötvenöt nemesi családot választott ki Zombor múltjának négy évszázadából, kezdve a XIV. század végétől a XVIII. század végével bezárólag. A városban ez alatt az idő alatt, sőt, később is ennél jóval több nemes élt, a XVIII. század derekán például több tíz nemesi rangú magyar, vagy elmagyarosodott szlovák, horvát és bunyevác, kevesebb szerb família telepedett meg a közeli Nemesmiliticsen. A szerző olyan befolyásos famíliákat választott kötetébe, amelyek maguk és leszármazottaik egyaránt jelentős hatással voltak Zombor gazdasági, politikai, katonai életére, kultúrájára, szellemi fejlődésére. Csupán olyanok kerültek be a válogatásba, akik huzamosabb ideig éltek a városban, és nyoma maradt tevékenységüknek. A könyv nem foglalkozik a XVIII. század utáni nemességgel, mert akkoriban ennek a rétegnek már nem volt igazán hatása a civil társadalom életére.
Zombor gyors városi, gazdasági és kulturális fejlődése 1750-ben kezdődött, amikor a bácskai kamarai közigazgatás központjává vált, majd rövidesen Bács megye székhelyévé lett. Ekkoriban számos magyar és német, gyakran szlovák, horvát, bunyevác származású tisztviselő család, köztük több nemesi rendű família költözött a városba. Néhány szerb, horvát és magyar nemes ugyanakkor gazdasági okokból választotta lakhelyéül Zombort. Egyes tisztviselők kamarai feladatuk végeztével elköltöztek, mások gyökeret vertek a városban. A szabad királyi városban a nemesi cím nem járt különösebb kedvezményekkel, viszont a rangot viselő családok képezték a város befolyásos és értelmiségi rétegét, a fejlődés motorját.
A kötetben megjelenő 55 főrangú családból három már a XIII. században nemesi rangot viselt, négy família a következő évszázadban szerzett nemességet, a XVI. századtól öt viselt főrangú címet, a XVII. században újabb 15 zombori család nyert nemességet, a XVIII. században még 26 famíliát emeltek főúri rangra, négy családról nem derült ki, mióta viselik a címet. A városban megtelepedett nemesek kezdetben zömmel vagyontalanok, földnélküliek voltak, a tehetősebbek a XVIII. század végén jelentek meg.
A tanulmány betűrendbe sorolja a különböző nemzetiségű nemeseket, akik kiemelkedő szereplői voltak Zombor város általános felemelkedésének: az Adamović família két ágát, az Ambrozović, az Asimarković, az Atkáry, a Ballun, a Barašević, a Berényi, a Branković, a Bunyik, a Czobor, a Zöller, a Csóka, a Damjanović, a Feldvari, a Fonyó, a Frank, a Fratričević, a Gajdácsí, a Gromann, az Ürményi, a John, a Köröskényi, a Kiss, a Kruspér, a Latinović, a Lipkaí, a Mattyasovszky, a Mandić, a Marković, a Mendoza, a Menešković-Putnik, a Mrazović, a Nagy, az Ódry, a Parčetić, a Pocskaí, a Poljak. a Popović-Paphazi, a Pruzsinszky, a Radičević, a Rašković, a Rédl, a Ribényi, a Rudić, a Szilágyi, a Smoljanović, a Strilić, az Urbanecz, a Vukobranković–De Vuko et Branko, a Zbiskó és a Zomborí családokat.
Érdekes megjegyezni, hogy a 150 000 aranyforintért megvásárolt szabad és királyi városi cím (1749. február 17.) egyben nemes személy rangjára (quasi una persona nobilis) emelte az egész várost, polgárai pedig kollektív előnyjogokkal bírtak, például mentesek voltak a testi fenyítés alól, és az ország területén nem kellett vámot, útdíjat, piaci helypénzt stb. fizetniük.
Tényleges, tehát nem kollektív nemesi rangot Szabadkához és Titelhez mérten kevesen viseltek Zomborban, ezek zöme nem volt különösebben tehetős, a pozíciójuk mögött nem álltak anyagiak, csupán a XVIII. század második felében alakult ki egy új nemesi réteg azokból, akik politikai befolyásuk vagy vagyonuk révén emeltettek nemessé, egykori katonatisztek, városi szenátorok, gazdag kereskedők, földbirtokosok, kamarai és megyei tisztségviselők. Ebben az időben a városi előkelőségnek alig öt százaléka volt szerb származású, ezek is zömmel elmagyarosodtak és katolizáltak.
A Megyeháza címertermének mennyezetét Bács-Bodrog Vármegye 14 nemesi famíliájának címere díszíti, ezek közt egy sincs a város érdekeit szolgáló őshonos zombori családokból.
Milan Stepanović, a város múltját számos könyvben dokumentáló helytörténész, publicista, szerkesztő és kiadó a zombori nemesekről szóló könyvének anyagát hazai és külföldi levéltárakban gyűjtötte, rendkívül gazdag szakirodalomból tájékozódott, közérthetően fogalmazott, ritkán látható illusztrációkkal szemléltette és 1072 lábjegyzettel értelmezte a tárgyalt négyszáz éves időszakot. A szerbül, latin betűkkel nyomtatott kötetet a régies kifejezések és egykori mértékegységek magyarázata, majd angol és magyar nyelvű összefoglaló zárja.
